A+ | A- | Alap
2014. július 29.  
Advertisement
Kezdőlap
Információk
Kapcsolat
Weblaptérkép
Jogvédő Hírek
Tárgyalási Napló
Nemzeti Vagyonvédelmi Munkacsoport
A Magyar Gárda ügyei
Tanúkat keresünk!
2006. szeptemberi és októberi tüntetések és megtorlások
2007 őszi tüntetések
A Lelkiismeret'88 Csoport ügyei
Történelmi Igazságtétel:
- A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása
- Képíró Sándor Csendőr ügye
- Kristóf László jogi rehabilitációja
Budaházy György ügyei
Választás 2006
A váci nemzeti könyvespavilon ügyirata
Képes Krónika ügy
Kisebbségi Jogvédő Intézet
Próbaperek a délvidéki magyarok állampolgárságáért
Kvassay hídi ügy
Az egri Markoth Ferenc kórház ügye
2008. április 11-i tüntetések
Videók és Képek

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!








KÖZLEMÉNY!
2013. április 17.

    Csorba Attila felperesnek, - Készenléti Rendőrség alperes ellen személyiségi jog megsértése miatt, kártérítés iránt a Fővárosi Bíróságon, a Fővárosi Ítélőtáblán és a Kúrián folytatott perében Csorba Attila jogi képviselője, dr. Zétényi Zsolt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke útján jogorvoslatért, megfelelő vagyoni kártérítésért fordult az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszunkat 2013. február 18-án – mert szerinte az emberi méltóság megsértését nem indokoltuk meg, amely állítás alaptalanságát az idézett szövegrésszel kívánjuk bizonyítani – elutasította;

az Emberi Jogok Európai Bírósága kérelmünket 2013. február 12-i ülésén – mert szerinte a nem vagyoni kártérítés  összege megfelelő kárpótlást jelent a károsult valamennyi kárára – utalva a magyar szociális hálóra, elutasította.

Amint ismeretes a 2006. október 23-án, a nemzeti ünnepen rendőri bűncselekmény, maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés, gumilövedékkel okozott 90 %-os rokkantság (vakság) miatt tapogató életmódra kényszerült, utcai járókelőként áldozattá vált Csorba Attilának nem ítéltek meg a bíróságok vagyoni kártérítést sem egy összegben sem a minimálbérnek megfelelő járadék formájában. Arra hivatkoztak, hogy Csorbának nem volt a bűncselekmény előtt bizonyított jövedelme. Így élete végéig a megítélt ill. peren kívül megkapott összesen tizenötmillió forint nem vagyoni kártérítésből kellene megélnie a teljes rokkantság állapotába juttatott embernek. Amint ismeretes a magyar jog megkülönbözteti az élet elnehezüléséért, viszontagságokért, szenvedésekért, mérhető vagyoni hátrány figyelembevétele nélkül megítélhető nem vagyoni kártérítést a sérelmet szenvedettnél kimutatható vagyoni hátrány megtérítéseként megítélhető vagyoni kártérítéstől.

Alkotmányjogi panaszunk szerint „Az ügyben eljárt bíróságok azzal, hogy Magyarország fegyveres rendvédelmi szervezetének jogsértése, a kérelmezőnek mindennemű munkára és kereső tevékenységre való alkalmatlanná tétele, tapogató életmódra kényszerítése következtében keletkező vagyoni kárát – amely abban mutatkozik meg, hogy létfenntartásáról egész hátralévő életében nem tud gondoskodni, képtelen kereső tevékenységet vállalni, élelmezési, ruházkodási, gyógykezelési, közlekedési, lakásfenntartási és egyéb elemi létfeltételeihez szükséges költségeit viselnie kell anélkül, hogy azok bárhonnan megtérülnének –  nem ítélték meg, vagyoni kártérítési igényét elutasították”,...az Alaptörvény  „II. cikkben foglalt emberi méltósághoz való jog megsértésének orvoslását részben meghiúsították. A meghozott határozatok részben okozóivá váltak azon helyzetnek, amelyben a panaszos a szükséges és lehetséges mértéknél súlyosabban kénytelen elviselni a jogsértés hatásait, következményeit.”

Magas bírói fórumok szerint a munkaképességétől megfosztott, napi megélhetési költségeinek fedezésére képtelen, a teljes keresetvesztést naponta elszenvedő embernek ezen kárai megtérítésére nincsen joga, mert megnyomorítása előtti időben nem volt jogilag értékelhető jövedelme. Ily módon a magyar polgárok közül mindazok, akik munkaerejüket kényszerűen nem bejelentett munkaviszonyban hasznosították vagy hasznosítják kerülhetnének ugyanilyen helyzetbe, éhező nincstelen mivoltukat nem minősítenék az emberi méltóság sérelmének.

Megjegyezzük, hogy a 2006.-évi állami terror legsúlyosabb áldozatának felajánlottak már peren kívül viszonylag elismerhető kárpótlást, ezt Csorba el is fogadta, majd ezt az ajánlatot a Belügyminisztérium érthetetlen módon visszavonta, ellentmondva a 2006-os jogsértések következményeinek peren kívüli rendezéséről szóló jogszabályok szellemének.

 

 
Gaudi-Nagy Tamás: Számon kell kérni Szerbián a kötelezettségeit
2013. március 03.

Gaudi-Nagy Tamás: Számon kell kérni Szerbián a kötelezettségeit

Forrás: MTI | 2013. március 01. péntek 15:17 |

A temerini tényfeltáró út tapasztalatait meg fogják osztani az EU bővítési biztosával és az Európa Tanács emberjogi főbiztosával - mondta a jobbikos képviselő.

Szerbián számon kell kérni emberi és kisebbségi jogi kötelezettségeit. El kell érni, hogy ne csak passzívan tudomásul vegye a nemzetiségek közötti incidenseket, hanem aktívan lépjen fel ellenük az európai uniós tagságra pályázó ország - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő az MTI-nek nyilatkozva pénteken, miután egy képviselőtársával tényfeltáró úton járt a vajdasági Temerinben.

A képviselő beszámolt arról, hogy lakossági fórumot tartottak Temerinben általában a magyarellenes atrocitásokkal és konkrétan azzal az esettel kapcsolatban, amelyben hét magyar fiatalt gyanúsítanak etnikai alapú bűncselekménnyel.

(Tavaly október 22. óta börtönben van hét adai, óbecsei és temerini magyar, akiket azzal vádolnak, hogy előző nap egy kávézóba betérve náci köszöntéssel üdvözölték egymást, majd az ott-tartózkodókkal dulakodtak, nemzeti alapon sértegették őket, ezt követően a szórakozóhely előtt rátámadtak két temerini fiatalra, majd fizikailag bántalmazták őket, könnyebb testi sérüléseket okoztak nekik.)

A részt vevő lakosok elmondták, hogy a szerb hatóságok szerintük kettős mércével mérnek ezekben az ügyekben, céljuk a magyarok megfélemlítése, sok esetben - tisztességtelenül - akkor is a magyarok ellen indul eljárás, amikor ők a sértettek. A képviselők találkoztak a fiatalokat védő ügyvédek egy részével, és azok megerősítették, hogy az őrizetben tartott hét magyar fiatal elleni vádirat törvénysértő. Gaudi-Nagy Tamás elmondta: ebben a konkrét ügyben azt várják, hogy az eljárás törvényes keretek között folyik tovább, és mielőbb megszüntetik a magyar fiatalok indokolatlan őrizetben tartását.

A szülők arról is beszámoltak - mondta -, hogy a rendőrség házkutatást tartott a magyar fiatalok otthonában, és régi magyar térképeket, könyveket, magyarságjelképeket foglalt le tőlük.
E tárgyaknak semmi közük nincs a szóban forgó bűncselekményekhez. Ez az akció is azt bizonyítja, hogy magyarellenes hangulatkeltés zajlik ott. A szerb hatóságok azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha Temerinben valamilyen felforgató magyar szervezet etnikai ellentéteket akarna szítani - szögezte le a képviselő.

Ennek a tényfeltáró útnak a tapasztalatait meg fogják osztani az Európai Unió bővítési biztosával és az Európa Tanács emberjogi főbiztosával - tette hozzá.

Baráth Zsolt jobbikos képviselő az MTI-nek nyilatkozva ehhez hozzátette: céljukat elérték az úttal, de az ügy nincs lezárva, a parlamentben interpellálni fogja a Külügyminisztériumot arról, hogy milyen lehetőségei vannak a helyzet rendezésére a szerb társminisztériummal a magyar kisebbség érdekében.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/03/01/14/Gaudi_Nagy_Tamas_Szamon_kell_kerni_Szerbian_a_kotelezettsegeit.aspx

Gaudi-Nagy Tamás és Baráth Zsolt Temerinben: számon kell kérni Szerbián kisebbségi jogi kötelezettségeit

A radikális képviselők kiállnak az előzetes letartóztatásban lévő hét temerini fiatal mellett (videókkal)

 
Zétényi Zsolt Mi történik a kommunista bűnökkel?
2013. február 26.
                       

„Ha az igazságosság megszűnt,

mi más az állam, mint egy nagy rablóbanda.”                              

(Szent Ágoston: De civitate Dei )         

    

MI TÖRTÉNIK A KOMMUNISTA BŰNÖKKEL?

 Amikor 2011. július 18.-án a háborús bűncselekménnyel ártatlanul megvádolt Dr. Képíró Sándort felmentő ítélet kihirdetésekor végigtekintettem a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának Fő utcai tárgyalótermében szorongó tömegen, s kitüntetett helyen pillantottam meg a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntettek üldözésével megbízott szerbiai főügyészt, eszembe ötlött mindaz a fonákság, visszásság,erkölcsi és jogi botrány, amely az úgynevezett büntetőjogi igazságtétel kérdéskörében terheli a magyar közösségi tudatot, s nyitott kérdésként jelen van a jogalkotás és jogalkalmazás területén még akkor is, ha sokak mit sem tudnak erről. Eszembe sem juthatott azonban olyan képzeletbeli helyzet, hogy Belgrádban a többtízezer délvidéki ártatlan magyar őslakos 1944 őszi kommunista szerb népirtás során volt kegyetlen meggyilkolásával vádolt akkori gyilkosok, a szerb fegyveres erő, ill. szabad csapatok tagjai ellen ezért folyó törvényszéki tárgyaláson ott ül majd Magyarország legfőbb ügyésze vagy valamelyik helyettese. Bármennyire megalapozott, nemzetközi jogilag és a magyar törvények szerint indokolt, erkölcsileg teljes mértékben igazolható lenne egy ilyen eljárás, valóságérzetem mást sugallt. Hiszen 1990 óta eltelt húsz évig az sem juthatott eszembe, hogy magyarországi kommunista bűnösöket magyarországi bíróság előtt megvádoljon magyarországi ügyészség a pártállam által politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmény miatt.

Azóta változott a helyzet, mert 2012. január 1-jén hatályba lépett a 2012. évi CCX. törvény, az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről. Ez a törvény kizárja a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények elévülését, mintegy megerősítve az e nélkül is vitathatatlan jogi tényt, mely szerint a magyar alkotmányjog tartósan érvényesülő szabálya alapján ezek a jogelvek és bűncselekmények a magyar jogrend részét alkotják. Ugyanakkor e törvény szól a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről, végrehajtva az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek a politikai okból nem üldözött pártállami bűntettek elévülésének a nem üldözés ideje alatt volt nyugvásáról szóló, azóta alkotmánybíróságilag hatályon kívül helyezett, s rövidesen az alaptörvény módosítása révén újra hatályos rendelkezését. A törvény szerint kommunista bűncselekmény a kommunista diktatúrában a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével elkövetett szándékos emberölés, szándékos súlyos testi sértés minősített esetei, kényszervallatás, jogellenes fogva tartás, hűtlenség és felségsértés, illetve felségsértés a Magyar Állam ellen és bűnpártolás e cselekményekkel kapcsolatban. E cselekmények közül a törvény szerint azok üldözhetők, amelyek miatt a kommunista diktatúrában az elkövetővel szemben politikai okból nem indult büntető eljárás az elkövetéskor hatályos büntető törvény ellenére.

 1991. november 4.-én már elfogadott egy felelősségrevonási törvényt az akkori magyar Országgyűlés, hasonló tartalommal és filozófiával, mint a 20 évvel későbbi. Ezt a törvényt 1992. március 5.-én megsemmisítette az Alkotmánybíróság 11/1992 (III.5.) AB sz. határozatával.

Az Országgyűlés 1991-1993 között a kommunista diktatúra alatt elkövetett, de politikai okokból nem üldözött bűncselekmények elkövetőinek büntethetősége érdekében három törvényt és egy országgyűlési határozatot is elfogadott, de az Alkotmánybíróság mind a négy jogszabályt alkotmányellenesnek minősítette. Kettőt  kihirdetésük előtt, megakadályozva ezzel érvényessé válásukat, kettőt pedig a kihirdetésük után, ezért ezeket meg is semmisítette.

 Húsz évig tartott az állapot, melyben a téves jogi és politikai véleményen lévők, a valamilyen okból felelősségrevonást ellenzők alkotmányellenes törekvésekkel vádolták a 20 évvel ezelőtti Országgyűlést. Ennél nagyobb baj volt azonban az, hogy bár ez az időszak jogilag holt időnek bizonyult, bűnüldözés nem történt, a biológiai óra azonban könyörtelenül járt, s így a felelősségre vonhatók köre igen csak szűkössé vált, mára talán néhány emberre szűkült.*1. Jelenleg nem tudunk vádemelésről egyetlen ügyben sem. Biszku Béla az állampárt első emberei közé tartozó volt belügyminiszter, politikai bizottsági tag ellen folyik büntető eljárás, több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett és a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolás miatt. Biszkuval szemben lakhelyelhagyási tilalom van hatályban, míg az ugyancsak háborús bűntettel gyanúsított Csatári Lászlóval szemben házi őrizetet rendelt el a bíróság.

Mennyire felel meg ez a helyzet egy rendszerváltoztató szándék- és filozófia alapján zajló politikai jogi átalakulás követelményeinek? A nemzetközi irodalomban fellelhető, általunk is vallott követelmények:

 "A bűncselekményekre válaszul az állam köteles bizonyos meghatározott feladatoknak megfelelni:

(1) nyomozni, büntetőjogilag üldözni és megbüntetni az elkövetőket;

(2) feltárni az áldozatok, családjaik s a társadalom előtt mindent, ami a szóban forgó eseményekről utólag megbízhatóan megállapítható;

(3) az áldozatoknak megfelelő jóvátétellel szolgálni; és végezetül

(4) eltávolítani az ismertté vált elkövetőket az állam jogi, végrehajtó testületeiből és mindenféle más hatósági tisztségből.”**2

 Melyek azok a megfontolások, elvek, értékek, amelyek  felelősségrevonást parancsolnak, indokolnak, s azzal a meggyőző erővel hatnak ránk, hogy valóban szükség volt, szükség lett volna, s a lehetséges mértékig, de addig mindenképpen szükség van jelenleg is a múlttal való szembenézés legkeményebb formájára. Legalább három parancsoló elv létezik.

 Mindenekelőtt a legalitás, azaz a törvényesség elve megköveteli, hogy a bűncselekményeket üldözni kell az elkövetéskor hatályos törvény alapján. Amikor az elmúlt 20 esztendőben arról jelentek meg fejtegetések, hogy a jogbiztonság az elévülési követelmény figyelembe vételét igényli, s éppen a törvény miatt nem üldözhetők a múltbeli súlyos bűnök tettesei, akkor valójában egy a legalitás elvét sértő érvrendszer telepedett rá a magyar jogrendszerre és jogalkotásra, s mintegy megbénította azt. A jelen alkotmányozója, alaptörvényének megalkotója és elfogadója mindeddig megkímélte az Alkotmánybíróságot és saját magát is attól, hogy közvetlenül figyelmeztessen az alkotmány-ellenes jogértelmezésre s annak sajnos jelentős részben orvosolhatatlan következményeire. Pedig a kommunista diktatúrából jogállamba való átmenetről szóló irodalomban megjelenik az a tény, hogy kisebb volt a gazdasági bűnözés, a gazdasági hatalomátmentő károkozás a büntetőjogi felelősségrevonást legalább elvileg elfogadó, sőt azt bizonyos mértékig gyakorló országokban, mint például Csehországban vagy Lengyelországban, Németországról nem is beszélve. Megjegyezzük, hogy a kommunista bűnösök felelősségre vonásának jogi lehetőségét sem Romániában, sem Bulgáriában nem utasították el, azt lehetővé tették és bizonyos keretek között gyakorolták.

„A megtorlás történelmileg a bosszú racionalizálása és mértékletessége. Megtartja az erkölcsi felháborodást, mint motívumot, de mércéjében mérsékletre, önkorlátozásra, méltó és megérdemelt malum okozásra késztet………….Az állam büntető hatalmának nincs joga életet elvenni. Alkotmányos jogállam nem akasztat! De joga van az alkotmányos jogállamnak a jogépségi büntetésre, a megtorló, arányos büntetésre.” ***3.

A bűnüldözés ezért az állam alkotmányos kötelessége.

A legitimitás elve.

A csaknem félévszázados alkotmánysértő hatalomgyakorlás után különös jelentőséget kap a szabadon, demokratikus szabályok szerint létrejött államhatalom elismertsége, elfogadottan alkotmányos mivolta, hitelessége.

A legitim, azaz elismert és hiteles államhatalom kötelessége, s egyben a legitimitás megtartásának eszköze a társadalommal való közösségvállalás, ennek szolgálata. Ezért jelentős legitim hatalomgyakorlási mód a társadalomellenes korábbi hatalmi megnyilvánulások megtagadása, a sérelmek orvoslása, végső soron a büntető törvények alkalmazása a bűnözés útjára lépett megelőző illegitim hatalom egyénileg bűnös képviselőivel (pártfogoltjaival) és az állam érdekében (vagy általa politikai megfontolásból eltűrt módon) bűncselekményt elkövetőkkel szemben.

Ez a hatalom és társadalom, a nemzet érdek- és lelki közösségének, „mi” tudatának követelménye, s egyben az alapjogok megóvásának teljesítése a bűnüldözés alkotmányos kötelezettségének gyakorlásával.

A legitimitás nem szorítkozik a napi társadalmi elismertség és elfogadottság szűk területére. A történelmi mértékkel mérhető értékkövetés, magyar alkotmányos hagyomány szintén a legitimitást erősíti csakúgy, mint az európai-amerikai kultúrkör értékes elemeinek érvényesítése jogalkotásban és jogalkalmazásban, s ezáltal az elfogadottság nemzetközi elemeinek erősítése úgy, hogy a történetiség-nemzeti hagyomány és értékek, nemzetköziség és időszerűség (a jelen népszuverenitást hordozó ereje – azaz a nemzetként értelmezett nép – által való elismertség) egymást erősítve érvényesül.

 Az igazságosság elve.

 Alaptételünk: az európai kultúra, hasonlóan a magyar hagyományos jogfelfogáshoz /(s feltehetőleg az általunk nem kellően ismert sok más kultúra)  az igazság eszméjének beteljesítésére, az   igazságosságra törekszik. Régi népi mondásunk: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” (azaz: igazságosság) jól mutatja, hogy igazság és igazságosság mennyire hasonló értelmet hordoz a magyar kultúrában. Míg a nagy világnyelvekben az igazságosság az elsősorban jog jelentésű szóból keletkezett (Gerecht- Gerechtigkeit, ius- Iustitia), addig a magyarban az igaz a gyökérszó, rámutatva az igaznak, mint értéknek megfelelő magatartásra. Mindez nem változtat a közös jelentésen. Az állam elpusztul, ha a törvény erőtlen, ám virágzik, ha a törvény uralkodik az uralkodók felett, mondja Platon. Ez a pozitív jog feletti, ha úgy tetszik -természetjogi- szemlélet gyökere. Hiszen - mint Arisztotelész is írja- a törvény ésszerűség és rend. Aki a törvény uralmát kívánja , az Isten és az ész uralmát kívánja. A természetjog és a tételes jog viszonyát magyarázó, legújabb kori, joguralom eszméje szerint tételes jogról csak  akkor lehet beszélni, amikor a törvények általánosságán keresztül a természetjog uralkodik, azaz az igazságos és tartós jognak az eszméje, amely alapja és korlátja a pozitív jog tartós létének.

Az igazságosságot a keresztény államfelfogás bibliai és természetjogi eredetre vezeti vissza, míg mások egyszerűen értékelvű felfogásként vallják, mint a legfőbb célt és rendező elvet, még akkor is, ha a valóság és az elérendő eszmei helyzet kettőssége mindig tapasztalható.

Az igazságosságról - noha megköveteli a jogállam eszméje - keveset olvashatunk jogi tankönyvekben, . A tételes törvény – amint ezt minden jogalkalmazó tudja  – igen gyakran méltánytalanság és elégtelenség érzését kelti azért, mert a jogalkotó kénytelen gyakorlati, pragmatikus, az állam számára látszólag kedvezőbb, gyorsabb megoldásokat jelentő szabályozásra. Valóban: gyakran nehezen ismerhető fel a történeti igazság, ami az igazságosságnak az erkölccsel összhangban levő eszméjével együtt szükséges ahhoz, hogy az elemi igazságosság igényének eleget tehessünk, teljesen megfelelve a törvényesség követelményének.

Az eredetileg isteni, majd  paternalista formájában királyi (uralkodói) igazságosság demokratizálódott (volna) az 1989-es közép-kelet-európai rendszerváltozásokban, visszaállítva a népet minden hatalom forrásává E folyamat végén mégis ott van a tény: minden hatalom hitelességét és létjogosultságát, végső soron hatékonyságát népszavazással sem megsemmisíthető magasabb elvek, így az igazságosság követése adja meg.

 Ulpianus szavaival:  „A jog – (hozzátehetjük: az igazságosság)  parancsai ezek: Tisztességesen élni, mást nem bántani, kinek-kinek megadni a magáét”.***4.

Mennyire van meg az esélye az igazság érvényre juttatásának abban az igen csak korlátozott személyi körben, amelyben még elképzelhető felelősségrevonás?

 1.Ha a mostani államszervezeti és jogi feltételekben nem történik hatékony módosulás, vajmi csekély lehetőségét látjuk a felelősségrevonásnak.

Szervezeti tekintetben mindenképpen szükséges lenne a nyomozó és ügyészi szervezet olyan átalakítása s ennek megfelelően a szükséges törvénymódosítás végrehajtása, melynek értelmében az ügyészi szervezeten belül a történeti ügyekkel foglalkozó szervezeti egységet kell létrehozni. A múltbéli ügyek megközelítése, hatékony felderítése ugyanis – legyen szó kommunista bűnösökről, vagy az azt megelőző rendszer háborús bűnöseiről, mely utóbbinak igencsak híja, az előbbinél is kisebb az esélye – megköveteli, hogy a bűnüldöző jogászok szerves együttműködésben legyenek erre a szakterületre felkészült, felkészített történészekkel, levéltárosokkal. Ezen ügyészi, s rendőri szervezeti egységnek kizárólag az elmúlt rendszerek bűneinek és bűnöseinek felderítésével kellene foglalkoznia, ezáltal megfelelő szakmai színvonalon, továbbá számonkérhető módon vizsgálható lenne az elérhető valamennyi bizonyíték, legyen szó a levéltári adatokról vagy esetleg személyi bizonyítékokról.

Szakmai, kriminalisztikai képtelenség arra számítani, hogy több évtizedes bűncselekményeket az érintettek értékelhető módon jelentsenek fel, hiszen egy megalapozott feljelentéshez is jogi és történettudományi felkészültség volna szükséges, ellenkező esetben a nyomozó hatóság nem is tudna érdemleges munkát kezdeni, s ilyen régi ügyekben a laikus feljelentő nem volna képes a feljelentés kiegészítésére sem.

 2.Nélkülözhetetlen a legfőbb ügyész közjogi státuszának megfelelő átalakítása és az állami szervezetbe való olyan beillesztése, amely megfelelő ellenőrzését lehetővé teszi. Ennek egyik oka éppen az előbbiekből következően az, hogy rendszerváltoztató súlyú büntető ügyek felelősségének, terhének, kockázatának vállalása, főbenjáró büntetőügyek megindításának vagy meg nem indításának eldöntése nem bízható egyetlen személyre, aki évente egyszer beszámol az Országgyűlésnek. Ez még akkor is így igaz, ha történetesen nem olyan személy tölti be az adott tisztséget, aki 20 esztendővel ezelőtt elvi alapú ellenvéleményét fejezte ki a történeti felelősségrevonás ügyével szemben. A legfőbb ügyész helyzete rendezésének másik kardinális indoka pedig az, hogy az ilyen szervezeteket az államok túlnyomó többségében – kivételt alig ismerünk – szervesen beillesztik egy ellenőrzést, felügyeletet lehetővé tévő szervezetbe, pl. az igazságügyi miniszter felügyelete alá rendelik az esetek legnagyobb részében, amint a régi Magyarországon is volt. Ez természetesen nem jelent kézi vezérlést és nem érintheti az ügyészi felelősséget. Emlékeztetünk arra, hogy a pártállami időben a legfőbb ügyész valóban hasonló módon nem volt alárendelve formálisan más állami szervnek, azonban szoros pártellenőrzés alatt volt, a párt központi bizottságának, illetve politikai bizottságának kéréseit, elvárásait, utasításait teljesítette, személyileg párthatáskörbe tartozott. A legfőbb ügyészi státusz betöltése vagy annak megváltoztatása a központi pártszerv döntése alapján történt.

 3. A 2011. évi CCX. törvény 3.§ (1) b. pontja szerint „ kommunista diktatúra: az 1949. augusztus 20-a és 1990. május 1-je közötti időszak”. Ez az önkényes, a történeti tényekkel ellentétes időhatár megállapítás közkegyelmet jelent az 1945-1949 között, az állami bűnözés legsúlyosabb időszakában elkövetett súlyos kommunista bűncselekmények tetteseinek. Helyes megítélés szerint  az egész társadalmat sújtó állami bűnözés tekintetében az 1944. december 21-től 1990. május 2-ig tartó időszak (kommunista önkényuralmi korszak) egységesen ítélendő meg. (Még akkor is, ha megállapítjuk, hogy a korlátlan, leplezetlen önkényuralom az 1949. június 8-án összeült országgyűléssel kezdődött, s az 1949. augusztus 19-én elfogadott, 20-án kihirdetett sztálinista alkotmánnyal folytatódott 1990-május 2-ig.) Így rendelkezett az 1991-évi elévülési törvény is, melynek ezen szabályát az Alkotmánybíróság sem kifogásolta. Semmi ok nincsen a visszalépésre.

Ez felel meg az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás azon megállapításának, hogy „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.” Az idegen katonai nagyhatalmi megszállás  tartama önkényuralmi időszak. Magyarország állam- és jogrendszere a történetileg létezett magyarországi alkotmányos rendszerekkel folyamatos; Magyarország Alaptörvénye minden közösséget és folyamatosságot megtagad az önkényuralmi rendszerekkel, így elutasít  mindennemű eszmei ill. jogfolytonosságot a jelen alkotmányos rendszert megelőzően létezett kommunista önkényuralmi rendszerrel.

A kommunista önkényuralmi törekvések a szovjet nagyhatalmi katonai megszállás árnyékában létrejött államrend keletkezésével egyidejűleg, 1944. december 21-től kezdődően jelentősen meghatározták az állam jellegét azáltal, hogy erőszakszervezeteket (rendvédelmi, honvédelmi és állambiztonsági intézményeket) kezdetektől az egyeduralom kikényszerítésének céljával tevékenykedő Kommunista Párt tartotta teljes befolyása alatt az állami bűnözés, az ellenfelekkel való leszámolás eszközeként. Az erőszakszervezetektől a legfelsőbb államvezetésig, egyes nyomozásoktól a kormány összeállításáig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság- Szovjetunió és a kommunista párt utasításait hajtották végre. A belügyi szervezetek- ÁVÓ- ÁVH személyi összetételét és politikai irányultságát 80-90 %-ban kommunisták és a jogfosztó u.n. zsidótörvények által sérelmet szenvedett (jogilag elfogultnak tekintendő) személyek határozták meg.

 4.A pártállami bűnözés  az állami szervek körében, s ezen belül az erőszakszervezetek működési területén volt a legjelentősebb. A politika eszközként használta a bűnözést, a politikai nyomozó szervek valójában bűncselekményeket követtek el „magasabb” politikai szempontoknak megfelelően, ami akár az emberi élet kioltását is jelentette bírósági úton vagy anélkül. Nyomatékosítani kell, hogy független bíróság a pártállam idején a szó alkotmányos jogállami értelmében nem volt, bár a bírói szervezet viszonylagos mozgási lehetősége változott a kommunista időszak különböző szakaszaiban. Felteendő a kérdés: felel-e magatartásáért az a bíró vagy ügyész, aki úgy okozza emberek halálát, hogy tudja: önkényuralmi rendszerben működik, aki amorális vagy a polgári alkotmányossági követelmények szerint alkotmányellenes törvényt alkalmaz, aki törvényellenes írásbeli utasítást teljesít, aki pártutasításokat teljesít akár igazságügy minisztériumi felügyeleti tájékoztatók, főosztályi intézkedések, akár szóbeli utasítások ill. közlések formájában kapja azokat. Felel-e magatartásáért az a bíró vagy ügyész, aki politikai nyomozószerv által előállított, koholt bizonyítékok alapján, e szerv kívánsága szerint okozza emberek halálát?

A jelenlegi, rögzített 1992-évi döntvény 1945 előtti bírói magatartás megítélése kapcsán így szól: „A büntetőügyben eljárt bíró büntetőjogi felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a határozat meghozatala során a hivatali kötelességét szándékosan megszegve járt el, és az a kötelességszegés a meghozott határozatra is kihatással volt [Btk. 13. §, 81/1945. (II. 5.) ME r. 13. § 3. pont, 15. § 2. és 3. pont]. BH1992. 737.” Az indokolás szerint „A vádbeli időben hatályban volt, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1894. évi IV. tc. 1. §-a a következőket tartalmazta: „Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak.” Majd így folytatódik az 1992-évi döntvény indokolása: „Az akkori bírósági törvénynek ez az alapvető rendelkezése mindenben megfelelt a már akkor is érvényesült montesquieui elvnek, amely a hatalmi ágak megosztásának és elkülönítésének a szükségességét hangoztatta.

……….A bírói munka csak úgy látható el, ha törvényi garanciák biztosítják, hogy az ítélkezésben részt vevő személy a belső meggyőződésének és lelkiismeretének megfelelően hozott határozatok miatt ne legyen kitéve indokolatlan zaklatásnak és büntetőjogi felelősségre vonásnak. Ezt a garanciális érdeket biztosítja a bíró függetlensége, amelyet az elbírálás alatt álló cselekmények idején is biztosítottak a tételes jogi rendelkezések.”

A kommunista önkényuralom idején nemcsak ilyen értelmű bírói függetlenség nem volt, hanem a hatalmi ágak elválasztásának elvét is nyíltan tagadták.

Az MSZMP KB PB 1989. február 7-ei határozatát követő MSZMP KB ülés után hozta meg a Minisztertanács 3063/1989. és 3118/1989. sz. határozatait a vélhetően törvénysértő elemeket tartalmazó büntetőügyeket feltáró (két – jogász és történész – albizottságból álló) tényfeltáró testület, illetve az ennek munkáját elemző bizottság felállításáról. A jogász albizottság jelentésében dr. Földvári József megállapította a következőket:

„Az előzőekben felsorolt irányítási formák átta­nulmányozása meggyőzte a bizottságot arról, hogy itt nem eseti hibákról, egyedi túlkapásokról van szó, ha­nem egy jól átgondolt, központból vezérelt rendszerről!

A cél annak a jogelméleti tételnek a gyakorlati megvalósítása volt, amely a hatalom egységességét, a ha­talmi ágak elválasztásának tagadását foglalta magában.

Ezzel a jogelméleti tétellel összeegyeztethetet­len volt a bírói függetlenségnek még a gondolata is.

Minden eszközzel el kellett te ti át oszlatni a bírói füg­getlenség illúzióját. Mert - mint az egyik korábbi igaz­ságügyminiszter nyomatékosan leszögezte - "a bíró munká­ja lényegében politikai tevékenység" és a biró feladata "az osztályharcos szocialista igazságszolgáltatás". A törvényt - állapítja meg ez az útmutatás - "nem formáli­san, hanem alkotó szellemben kell alkalmazni". A minisz­teri utasítások, felügyeleti tájékoztatók, útmutatások "normatív aktusok, amelyek természetesen minden bíróság­ra feltétlenül kötelezők" - olvashatjuk a továbbiakban. Mindazokkal szemben pedig, akik az elmondottakat nem akarják tudomásul venni, fegyelmi eljárás kezdeményezését helyezi kilátásba. Végül kijelenti a miniszter, hogy ezek "a bírósági munka felügyeletének ... alkotmányos formái".

E kemény szavakat olyan bíróságokkal szemben hasz­nálják, amelyek tagjai közül már eltávolították a koráb­bi években "kompromittálódott" bírákat. Egy helyütt maga az akkori igazságügyminiszter is azt állapitja meg, hogy "akik most a bíráskodást gyakorolják, nem azok, akik a felszabadulás után voltak."

Még nyilvánvalóbb a bírói hivatás és függetlenség megtagadása az 1956- os „igazságügyi” megtorlások során. Ezen eljárások beleütköztek a háború áldozatai­nak védelmét szolgáló genfi egyezmények közös 3. cikkébe. Ebben a körben született már ügyészi határozat. A 17 éves Mansfeld Péter halálbüntetésében közreműködő Mátsik György volt ügyész ellen tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította annak részletes kifejtésével, hogy ügyész ellen nem folytatható eljárás. Amint a határozat mondja, nem követtek el bűncselekményt azok, akik „szabályosan kihirdetett jogszabály és rögtönítélő bírósági eljárást kezdeményező ügyészi vád alapján ilyen eljárást lefolytattak, halálos ítéletet hoztak” 5.

 Bírósági határozatok a bírói függetlenséggel szoros összefüggésben, annak in­tézményes érvényesülése mellett mondták ki, hogy a bíró az ítélkezési tevékenysége miatt nem vonható büntetőjogilag felelősségre. Az 1956-os megtorlások idején azonban a bírói függetlenség intézményét felfüggesztették, és nyíltan vallották a „pártos pártatlanság" eszméjét. Ezekben az ügyekben nem is titkolták, hogy a bíróságokat az osztályharc vezette.” 6.

Éppen ezért erre a korszakra, ezekre az ügyekre még kevésbé lehet iránymutatónak te­kinteni a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsá­nak azt a határozatát, amelyre a Központi Nyomo­zó Főügyészség hivatkozott feljelentést elutasító határozatában.

Az 1949. augusztus 12-én kelt, a háború áldo­zatainak védelmét szolgáló egyezmények Magyar­országra nézve is érvényesek voltak. Az abban foglaltakat az 1956-os forradalom és szabadság­harc során is kötelezően meg kellett volna tartani. A sortűzperekben eldőlt, hogy a genfi egyezmények közös 3. cikkében szereplő nem nemzetközi fegyve­res összeütközés ismérveinek megfeleltek mindenben az 1956. október 23-án, Magyarországon kirobbant szabadságharc eseményei. A közös 3. cikk szerint emberséges bánásmódban kellett részesí­teni a polgári lakosságot és azokat a személyeket, akik letették a fegyvert vagy bármely ok következ­tében harcképtelenné váltak. A közös 3. cikk ki­mondta, hogy ebből a célból mindenkor – nemzetközi és nem nemzetközi fegyveres összeütközés, polgárháborús események során egyaránt - és min­denütt tilos ezen személyek tekintetében:

a)az élet és a testi épség elleni merénylet, kü­lönösen bármely formában megnyilvánuló em­berölés, csonkítás, kegyetlen bánásmód, kínzás; b) túszok szedése; c) az emberi méltóság megsér­tése, különösen a megalázó és lealacsonyító bá­násmód; d) a szabályszerűen megalakított és a művelt népek részéről elengedhetetlennek elis­mert igazságszolgáltatási biztosítékok alapján működő bíróság által előzetesen meghozott ítélet nélkül kiszabott büntetés és annak végrehajtása.

 Számos bíró és ügyész példája, közöttük az utolsó pártállami igazságügy miniszteré is, bizonyítja, hogy a lelkiismeretes, hivatástudatos emberek az előbbi helyzetet átélve és megszenvedve lemondtak állásukról. 7.

 Az önkényuralmi erőszakszervezet részeként halált osztó hivatalnokokra azért sem alkalmazhatók a független bírákat védő joggyakorlati példák, mert ők nem bírói hivatást betöltő, önálló államhatalmi ágat képviselő független tisztségviselők voltak, hanem a pártállami bűnözés tettesei vagy részesei. Velük alkotmányos jogállam bírái és ügyészei nem vállalhatnak semmilyen közösséget, mert ezzel a jogállamot mocskolnák be.

 5.Aligha vitatható, hogy a 2012. január 1.-én hatályba lépett felelősségrevonási törvény olyan tényállásai, mint a kényszervallatás vagy a jogellenes fogvatartás, ma már igen nehezen vagy egyáltalán nem deríthetők fel, s nem bizonyíthatók. Az elégtételadás megfelelő módja mégis megtalálható. Ismeretes, hogy emberek százainak sorsát érintette a politikai nyomozó szervek bűncselekményei által koholt bizonyítékok felhasználása büntető eljárásokban. Az 1989. óta megszületett semmisségi törvények éppen azt a célt szolgálták, hogy a politikai hátterű, elsődlegesen politikai érdekeket védő, szolgáló bűncselekményi tényállások miatt elítéltek elítélése semmissé váljon a törvény alapján ill. annak nyilvánítható legyen sommás eljárásban, tekintettel annak nagy valószínűségére egyrészt, hogy az eljárás során törvénytelen eszközöket alkalmaztak, másrészt  hogy maga a cselekmény nem volt veszélyes a társadalomra, hanem csupán a politikai rendszerre. A semmisségi törvények köre és a rendkívüli perorvoslatok eszköztára különösen az elfogult, politikai ítélkezésekre, a népbírósági elítélésekre, de más koholt ügyekre is tekintettel fogyatékos.

Ezen helyzet részben a semmisségi törvényhozás kiterjesztésével, részben a rendkívüli perorvoslat körének bővítésével lehetséges és szükséges.

A semmisségi törvények által lefedett terület fehér foltja a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről szóló 1945. évi VII. törvénnyel hatályos ill. hatályban volt népbírósági jog alapján volt elítélések (legalább a kisebb súlyú elítélések körében)  semmisé nyilvánításának elmulasztása. Ennek azért nagy a hátrányos következménye, mert ezen elítélések miatt perújítás kezdeményezése a lehetetlenséggel határos, míg felülvizsgálat esetén azért nehéz a bíróság helyzete, mert a koholt ítéletek tényállásait alapul kell elfogadniuk. Ezeket a korlátokat a semmiség körében a cselekmények szélesebb körére, rendkívüli perorvoslat útján valamennyi elítélésre fel kellene oldani bizonyos  feltételekkel, pontosan meghatározott keretek között. Mivel ilyen semmisségi törvény elfogadását, kezdeményezését már 1990-ben tervezte az igazságügyi kormányzat, s arra mai napig nem került sor, mellőzhetetlen ilyen törvény kimunkálása és hatályba léptetése, s ezáltal nagy valószínűséggel ártatlanul meghurcolt embereknek a hátrányos jogkövetkezmények alól mentesítése, az elítélés megsemmisítése által.

Az alkotmánybíróság 2/1994. (I. 14.) AB határozatában megállapította, hogy „az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénnyel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11.§-ának 1–4. pontja és 6. pontja, továbbá 13. §-ának 1. és 3–7. pontja alkotmányellenes”, ezért azokat a megsemmisítette. Igy csupán a 11.§. 5. pontja és a 13. § 2.pontja hatályos jelenleg.

Zinner találóan állapítja meg: „Ám a népbíróságok összetételére emlékeztető, pártok által javasolt és a honatyák által megválasztott testület dodonai megoldással fűszerezte határozatát: a korábban kihirdetett háborús bűncselekmények elkövetését tartalmazó bírósági határozatokat nem nyilvánította semmissé. Azaz a meghurcoltak oldaláról minden maradt régiben.”8..

 

1990. februárban a  3059/1990. sz. határozatban „a Minisztertanács megbízza a Jogász – Történész Bizottságot, hogy a konkrét büntetőügy vizsgálatot terjessze ki az 1945–49. közötti évekre is – különös tekintettel egyes háborús és népellenes bűncselekményekre –, valamint az 1962. utáni azon ügyekre, amelyekben a lefolytatott eljárás és az ítélet ellentétben állt a belföldön kihirdetett, emberi és polgári szabadságjogokkal kapcsolatos nemzetközi egyezményekre.”.

Tény, hogy az 1945. évi VII. törvényben meghatározott háborús és népellenes ügyekben nem történt meg  az elmarasztalások semmivé tétele sem a rendszerváltás előtt, sem közvetlenül utána, még részlegesen sem.9.

Miközben az 1989-ben felállított történész-jogász tényfeltáró bizottság az Államvédelmi Hatóság (és bármely jogelődje és jogutóda) tevékenységét egységesen megbélyegezte, büntetőjogi felelősség megalapozására alkalmatlannak értékelte, semmisnek csupán a köztársaság és demokratikus államrend védelmére alkotott 1946. VII. tc, az ún. hóhértörvény alapján eljárt népbírósági külön tanácsok ítéletei minősülnek. A BHÖ-ben ( a Hatályos Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállításában), majd a Btk-ban megfogalmazott államellenes és politikai jellegű ügyeket tárgyaló büntetőtanácsok ítélkező munkáját érdemben befolyásoló erőszakszervezet nyomozó gyakorlata miatt nincs kifogás mindmáig törvényhozási szinten, ha az elítélés a népbírósági jog szerint történt. Képtelenség, hogy ugyanazon politikai nyomozók tevékenysége kifogástalan, mindenféle beismerést ki nem kényszerítő volt az 1945. évi VII. törvénycikk vagy azzal törvényerőre emelt miniszterelnöki rendeletek (81/1945 és az 1440/1945. M. E. szám stb.) alapján  történt eljárásokban.

1945. évi VII. törvénycikk alapján ezreket ítéltek még el a későbbiekben is (1953 nyara után a törvénytelenül internáltak meghatározó hányadát ennek jogszabály alapján marasztalták el) az utolsó népbíróság1950. április 1-jén történt megszüntetése után. Az ő meghurcolásuk orvoslásra vár.10.

A súlyos háborús bűntettek miatt elítélések nyilván nem kezelhetők a semmisség intézményével. Ezen ügyek alkotmányos felülvizsgálata rendkívüli perorvoslattal lenne lehetséges.

 Ezáltal semmisségi törvény útján a pártállami bűncselekmények egy jelentős köre miatt felelősségre vontak  kapnának bizonyos orvoslást anélkül, hogy a jogsértések tetteseit felelősségre vonnák és természetesen csak abban az esetben, ha ilyen felelősségre vonásra nincsen lehetőség. Ha ugyanis felelősségre vonható nyomozó vagy megállapítható bűncselekmény ill. koholt büntetőügy van, akkor perújításnak van helye.

A régi elítélések – s különösen a népbírósági elítélések – orvoslásának másik, egyes ügyekben alkalmazható módja a rendkívüli perorvoslatok eszköztára, s ezen belül a perújítás és a felülvizsgálat. A gyakorló jogász tanúsíthatja, hogy perújítás fél évszázad, vagy még annál hosszabb idő elteltével, azaz az elítélt felmentéséhez vezető bizonyíték megszerzése és hatóság elé tárása a lehetetlenséggel határos. Felülvizsgálat esetén viszont érvényesül az a szabály, hogy a büntető ítéletben megállapított tényállás érinthetetlen, az irányadó az eljáró bíróságra, tekintet nélkül arra, hogy az ítéletet jogállami körülmények között hozták vagy a bírói függetlenség tényleges feltételeit nélkülöző önkényuralmi viszonyok között. Ebből egyértelműen következik az a tarthatatlan jogi helyzet, hogy felülvizsgálati ügyekben a most eljáró Kúria köteles igazodni és figyelembe venni az államvédelmi hatóság vagy más politikai nyomozó szerv által koholt bizonyítékokra alapított ítéleti tényállásokat, s ha az akkor eljárt bíróság nem követett el jogalkalmazási hibát, azaz a koholt tényállás szerint „helyesen” minősítette az akkori jogszabályok szerint az elé tárt bűncselekményt, az anyagi büntetőjogot nem sértette meg, nincsen helye felülvizsgálat alapján sem a jól felismerhetően koholt koncepciós ítélet megsemmisítésének. Ez akkor is így van, ha számos példa volt, különösen elítélt magasrangú katonatisztek esetén, hogy felülvizsgálati úton feloldható volt törvénysértő elítélésük. Mindazonáltal a képzett jogász által lefolytatott büntetőeljárásban az eljárási követelmények szerint formálisan jól meghozott, de koholt tényálláson alapuló ítélet megváltoztatására nincsen lehetőség. Ezért az eljárási szabályok kiegészítése szükséges úgy, hogy a politikai nyomozó szervek által nyomozott bűncselekmények teljes vagy bizonyos körében lehetővé kell tenni a perújítást azon ok alapján, hogy az ügyben (pontosan meghatározott) politikai nyomozó szerv járt el. Ebben az esetben a bíróságnak jogász és történész szakértő bevonásával kellene állást foglalni abban a kérdésben, hogy a politikai nyomozó szerv eljárása folytán keletkezett bizonyítékok alapján ítéletben rögzített tényállás megalapozottnak vagy megalapozatlannak, koholtnak tekintendő-e.

 6. A történelmi-jogi tényfeltárásnak különös jelentősége van az előbbieken túl úgy is, hogy a felállítani tervezett Nemzeti Emlékezet Bizottságát intézetként kellene meghatározni, amint ez történt Németországban, Csehországban, Lengyelországban. Lehetőséget kellene adni arra, hogy ez a szerv büntető feljelentéseket tegyen és bizonyos esetekben  pótmagánvádló szerepet töltsön be abban az esetben, ha az ügyészség elejti a vádat. A történeti tényfeltárás így nemcsak a büntető feljelentések alapján hatóság elé kerülő ügyekben, hanem a történelmi múlt szélesebb területein is lehetővé válna. A Nemzeti Emlékezet Intézetére megfelelő tapasztalatok állnak rendelkezésre Prágában, Berlinben, Varsóban. Ezeket tanulmányozni kell, a szükséges dokumentációt pedig magyar nyelvre le kell fordítani. A Nemzeti Emlékezet Intézetét tanácsadó társadalmi kuratóriummal meg kellene erősíteni, a pártállami történelem és állami bűnözés feltárásához megfelelő tapasztalatokkal és szakismeretekkel rendelkező, társadalmilag elismert személyek meghívásával.

 

Magyarország az 1956-os szabadságharca jogán is a kommunizmussal való végleges leszámolás és elszámolás központjává kellene, hogy váljék, s ennek keretében az önkényuralomból a jogállamba való átmenet gyakorlati és elméleti kérdéseinek nemzetközi tapasztalatait, gyakorlati és elméleti eredményeit, irodalmát fel kellene dolgoznia. hogy a magyarországi Nemzeti Emlékezet Intézete egyben az európai kommunizmus-kutatás és tényfeltárás elméleti központja is legyen azon túl, hogy a magyarországi történelmi bűnüldözés legfontosabb pillére legyen.

 Jól tudjuk, hogy az utolsó utáni órában vagyunk. Elképzelhető, hogy a pártállami bűnüldözés területén nem lesznek már látványos sikerek, mindazonáltal minden lehetséges és szükséges eszközt igénybe kell lenni, a még elérhető és feltárható tények megállapításához, s ezáltal a kommunizmus bűnözéstörténetének megközelítően teljeskörű tisztázásához. E tisztázást és tényfeltárást egybe kell kapcsolni a történeti tények széleskörű megismertetésével, egy népszerű igényeket teljesítő, olcsón elérhető kiadványsorozat által. Az intézethez kapcsolódó dokumentációs központnak, amely a meglévő alapokhoz és intézetekhez kapcsolódna, nemcsak a tudományos igényeket, hanem a széles közönségigényeket is ki kellene elégítenie megfelelő filmekkel, előadássorozatokkal, könyvekkel. A pártállami bűnözésnek számos feltáratlan területe van.

7. Nem tekinthető lezártnak Nagy Imre és társai letartóztatásának és elítélésének az ügye sem. Ez az ügy szorosan kapcsolódik az 1949. évi Genfi Egyezményben rögzített jogokhoz és jogsértésekhez. Emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekménynek minősülhet számos olyan intézkedés, büntető megtorlás, amely az 1956. évi szabadságharchoz kapcsolódott.

Nem tűrhető a kettős mérce, mint megosztó módszer. Ezért nem helyeseljük, hogy az új felelősségrevonási törvény a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé. Jóllehet 1991-ben az első magyar törvényben is volt ilyen szakasz, az eltelt évtizedek arról győztek meg bennünket, hogy még így sem tehetünk különbséget a két nagy diktatúra okozta sérelmek megméretése között. Ilyen szabály nincsen az emberiesség elleni törvényekben és nemzetközi okmányokban.

A nemzeti együttműködésnek és megbékélésnek, legalábbis bizonyos mértékű nemzeti konszenzus keresésnek alapja kell legyen az a követelmény, hogy a különböző önkényuralmak jogsértései azonos mércével bírálandók el, tekintet nélkül arra, hogy a jogsértések elszenvedői saját üldözött közösségük sérelmeit nagyobbnak tartják-e, mint másokét. Nem engedhető meg a kommunizmus bűneinek bagatellizálása, s annak állami gyakorlat szintjén való megkövetelése, hogy bármelyik sérelem együttes nagyobb hangsúlyt, a jogvédelem nagyobb súlyát kapja meg, mint a másik. Senki sem igényelheti, hogy a másik jogsértett csoport tagjai az ő sérelmét súlyosabbnak tartsák, mint a sajátjukat, de azt megkövetelheti, hogy ne legyen különbségtétel a bűnök megméretésében.

A négy és fél évtizedes pártállami bűnözés miatt, beleértve 1956-os szabadságharc után következő megtorlásokban való tevékeny részvételt, eltekintve a sortüzek vezénylőinek igen szűk körétől, nem vontak felelősségre senkit Magyarországon. Történik ez abban az országban, amely a legújabbkor páratlan hatású szabadságharcát vívta meg az önkénnyel és kommunista világhatalommal szemben. Ez a fénylő múlt kötelez bennünket a sötét múlt árnyaival szemben…..

 LÁBJEGYZETEK:

________________

 

1.A büntethetőség elévülésének máig érvényes, az új törvényben érvényesülő jogdogmatikai alapjait a büntethetőség elévülésének értelmezéséről szóló 1/1993.(II.27.) OGY. elvi állásfoglalás alkotmánybírósági megsemmisítése ellenére tartalmilag hibátlan okfejtéssel foglalja össze.

2.S Juan E. Méndez, az Amerikaközi Emberi Jogi Intézet igazgatója által vázolt elvek. (Számonkérhetőség múltbéli visszaélésekért.) in. Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben. Windsor Klub. Budapest. 1998.

3. Szabó András: Párhuzamos vélemény az Alkotmánybíróság 89/B/1990/7. sz. 1990. október 24-én kelt (halálbüntetést alkotmányellenessé minősítő) határozatához.

4.  Marton Géza „A római jog elemeinek tankönyve. Institúciók.”

            47. oldal. Budapest, 1958.

5.  Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom.842/2012/1-III. határozat. 2012. szeptember 6.

6.Róth Miklós: Az ’56-os megtorlások jogi megítélése Magyar Nemzet 2012 10 03

  Róth Miklós: Igazságtétel Nagy Imre ügyében (kézirat).

Kahler Frigyes: Az ítélkezés irányítása Magyarországon 1946-1956. in.: Szemtől szembe a múlttal. Kairosz. Budapest.1999.

7. Zinner Tibor: Megfogyva és megtörve (Évtizedek és tizedelések a jogászvilágban) Budapest. 2005.

8. Zinner Tibor: szakvélemény a dr.Képíró Sándor ellen folyt büntető eljárásban 

9. Zinner Tibor: Adalékok a háborús és népellenes bűncselekményeket „elkövetők” felelősségre vonásához (avagy miért kell a semmisségi törvény), in: Büntetőjogi tanulmányok, 2000, MTA Veszprémi Területi Bizottsága kiadása, 58. oldal.

„A közvélemény, valamint a jogásztársadalom jelentős része általában úgy vélekedik, hogy az ún. »súlyos« ítéletek fogalmába az öt éven felüli elmarasztalások tartoznak. A népbíráskodáskor az első fokon, nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés- és kényszermunka büntetések 84,4%-a a nem »súlyos« ítéletek közé tartozott. Minden őt elítélt közül négy ilyen mértékű határozatot kapott. Sőt, valamennyi ítéletből minden második elmarasztalás – 12629 fő (46,77%) – egy éven aluli szabadságvesztés büntetés volt.”

10.  A kérdést részletesen ismerteti Zinner Tibor a dr.Képíró Sándor ellen folyt büntető eljárásban készített szakvéleményében.

                                                               

 

 

 

 

 
Tovább...
 
SZJA 1 %
2013. február 09.

„Az igazság kutatása súlyos erőfeszítést követel tőlünk,

s ha megtaláltuk, még súlyosabbat ró ránk’’

             (Francis Bacon : Az igazságról)

 1%

Kedves Honfitársunk!

 Kérjük, támogassa a személyi jövedelemadója

 SZJA 1%-ával

 AZ EMBERI JOGOKÉRT KÜZDŐ

 

NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT-ot!

 Jogvédő munkánk eddigi eredményei bizonyítják, hogy érdemes!

Köszönjük ha elküldi kérésünket rokonainak, barátainak  és ismerőseinek !

.

Adószámunk:

19334684-1-05

.

http://youtu.be/VEehuSpOZp8

 
FONTOS TÁJÉKOZTATÁS!
2013. január 17.

FONTOS TÁJÉKOZTATÁS!

A NEMZETI JOGVÉDŐ ALAPÍTVÁNY

és a

NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT

ÚJ POSTACÍME:

1095 Budapest, Gabona u. 10.

 
Ki uszít itt és mire?
2013. január 13.

A közösség elleni izgatást a Btk.  nagyon szigorúan bünteti. 3 évig terjedő szabadságvesztés kaphat, aki másokat olyan nagy mértékben  feltüzel  (gyűlöletre uszít), hogy az a rend – béke megzavarásához vezet.

Ilyesmit alapvetően egy utcai csoportosulás során, konkrét erőszakos cselekményre való felhívással lehet elkövetni, de manapság előszeretettel újságcikkek, internetes blogbejegyzések kapcsán is börtönbe akarják  juttatni a politikai ellenfelek egymást, vagy  a más véleményen lévőket.

Ritkán jutnak el ezek a feljelentések a bírósági ítéletig (évente 2 –3), de akkor is téves bírói döntések születnek, mint pl. Budaházy György, vagy legutóbb Polgár Tamás (Tomcat)  internetes írása esetében.

Nyilvánvaló, hogy az internetes bejegyzést olvasó magánya eleve kizárja annak  a hatásnak a kiváltását, ami bármilyen konkrét erőszakos cselekményre vezetne. Egy blogbejegyzés, vagy akár újságcikk olvasása teljes egészében alkalmatlan  olyan aktív, tevékeny gyűlölet bármilyen mértékű  felkeltésére, ami a rend – béke  megzavarásához vezetne.

Ezeket az írásokat az emberek elolvassák  és vagy egyetértenek a szerzővel, vagy nem, de semmilyen olyan indulat felkeltésére nem alkalmasak, ami az olvasót konkrét erőszakos cselekményre bírná.

Egy olyan esetet említhetek azonban amikor tökéletesen megvalósult a bűncselekmény. Amikor Szögi tanár úr  meglincselésekor összeverődött csőcseléket az „Öld meg  a magyart”-al buzdította, tüzelte egy cigányasszony. De akkor  hallgattak a jogvédők, nem tett feljelentést  a Magyar Helsinki Bizottság sem.

Dr. Somogyi János  Nemzeti Jogvédő Szolgálat

 
Magyarországon újra lehetnek szemkilövetések és tömeges rendőri bántalmazások 2014 után
2013. január 10.

Magyarországon újra lehetnek szemkilövetések és tömeges rendőri bántalmazások 2014 után

 Az M1 Ma Reggel című műsorában Bauer Tamás a Demokratikus Koalíció alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az ún. (baloldali) „ellenzéki összefogás” fő célja, hogy 2014 után visszaállítsák Magyarországon a jogállamot.  Azon riporteri kérdésre, mely szerint a 2006. őszi rendőri fellépések jogállaminak minősíthetőek-e, Bauer határozott igennel válaszolt, s ezt a válaszát többszöri újrakérdezés után megerősítette, rámutatva, hogy a rendőrség 2006. őszén úgy járt el, ahogy el kellett járnia. A logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy amennyiben a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle összefogás a következő választáson netán győzelmet aratna, minden esély megvan arra, hogy a kormányellenes tüntetőket, vagy akár az 1956-os Forradalom és Szabadságharc hatvanadik évfordulóján majdan békésen emlékezőket ugyanazzal a brutalitással veri majd szét az akkori rendőrség, ahogy ez hat évvel ezelőtt történt. Kétségtelenül erényként is felfogható, hogy a „demokratikus összefogás” ezek szerint ezt az elképzelést és célkitűzést nem is rejti véka alá, hanem már most világossá teszi a magyar embereknek, hogy mire is számíthatunk az újonnan kialakítandó „jogállamban”. Aki az „összefogást” támogatja, aki rájuk szavaz, tudhatja tehát, hogy a tömeges rendőri brutalitásokat, a gyülekezési jog sárba tiprását is támogatja, ezeket is megszavazza.

A magukat „demokratikus erőknek” nevezők igazmondáshoz való viszonya is tisztázódott a ma reggeli tévéinterjúban, amikor Bauer Tamás határozottan kijelentette, hogy 2006. október 23-án az Astoriánál senkit nem bántalmazott a rendőrség.  Az pedig szintén világossá vált, hogy a „jogállam helyreállítására törekvők” mit gondolnak az igazságszolgáltatás szerepéről egy jogállamban. A képviseletükben eljáró Bauer Tamás ugyanis láthatóan teljes mértékben negligálja azt a nagyszámú jogerős bírósági ítéletet, amelyek mindenben ellentmondanak a 2006. őszi rendőri brutalitásokkal kapcsolatos pimasz és szélsőséges állításainak.  Akinek eddig bármiféle kétsége volt efelől ma reggel megbizonyosodhatott róla: a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle összefogás valódi célja, hogy újra totális diktatúrát, rendőrterrort vezessenek be Magyarországon. Ezt nevezik ők „jogállamnak”.

Budapest, 2013. január 10.

Morvai Krisztina EP képviselő, az Európai Parlament

LIBE (Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi) Bizottságának tagja

 
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás nyílt levele Polt Péter legfőbb ügyész részére
2013. január 09.

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás nyílt levele Polt Péter legfőbb ügyész részére

Haladéktalanul szüntessék meg a Borbély Józseffel szembeni eljárási jogsértéseket

Legfőbb Ügyészség

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr részére

Budapest

Mint emberi jogok védelmével foglalkozó nemzeti jogvédők és európai parlamenti, illetve országgyűlési képviselők kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a közvélemény és az ügyben érintett döntéshozók és szervek, így a T. Legfőbb Ügyész Úr figyelmét is a Borbély Józseffel, a TEMPO Párt elnökével szembeni kirívó eljárási jogsértésekre, amelyek haladéktalan megszüntetése feltétlenül indokolt. Az elmúlt napokban számos megkeresést kaptunk jó szándékú, aggódó emberektől, hogy súlyos emberi jogi jogsértések történtek Borbély Józseffel szemben, aki évek óta szívós küzdelmet folytat társaival együtt többek között a korrupció és a felszámolási-maffiák ellen. Bár közéleti tevékenysége során sok közéleti szereplő között minket is bíráló véleményt fogalmazott meg, jogvédőként elengedhetetlennek tartjuk, hogy fellépjünk jogainak védelme érdekében, mivel esete jól példázza, hogy az önkény a jogalkalmazásban milyen hátrányos következményekhez vezethet, és mint ahogy korábban is kiálltunk a koncepciós eljárások jogsértettjei mellett, most is fel kell emelnünk szavunkat.

http://www.hungariatv.hu/morvaikrisztina
http://www.hungariatv.hu/drgaudi

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Nemzeti Jogvédő Alapítvány © 2010. - Legfrisebb jogvédő hírek, magyar nemzeti jogvédelem