NJSZ hír, Nemzeti Jogvédő Szolgálat, 2010. április 21. www.nja.hu
Apáthy Istvánné férjével hazafelé tartott a FIDESZ 2006 október 23.-i rendezvényéről, amikor a Síp utca környékén felállított maszkos azonosítószám nélküli REBISZES rendőrök ( ma: Készenléti Rendőrség) gumilövedékes sortüzet zúdítottak sokakra többek között rá is és nyakon lőtték.
A találat miatt sokkos állapotba került majd ezt követően szívizom elhalás lépett fel nála.
Az itt elszenvedett fizikai és lelki sérülések nagy mértékben meghatározták az életét, magánéletében is visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.
A hosszas felépülés után kárigényét bejelentette a Készenléti Rendőrségnél (REBISZ jogutódja) azonban a nyilvánvaló felelősség ellenére ennek elismerésétől elzárkóztak, és attól is, hogy kártérítést nyújtsanak Apáthy Istvánné részére.
Az ügyben kirendelt szakértő megállapította, hogy Apáthy Istvánnét és több más embert is megsebesítő gumilövedékek , illetve vadászfegyverek olyanok voltak, amelyek a rendőrség állományában nem kerültek még ekkor rendszeresítésre, vagyis nem használhatták volna.
Az asszony több társával együtt később megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amely szervezet a 2006. őszi rendőri erőszak áldozatait és meghurcoltjait fogja össze annak érdekében, hogy igazságukat megtalálják, és a jóvátételt kiharcolják, valamint a felelősök felelősségre vonását elérjék.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkája révén több tucat 2006-os őszi áldozat kapott már jogi védelmet, és mentesült a koncepciós eljárások alól, továbbá kapott jogerős ítéletek alapján, illetve kikényszerített egyezségekkel kártérítést.
Számos ügy még jelenleg is folyamatban van 3 és fél évvel a rendőrterror napjai után.
Apáthy Istvánné kártérítési ügyében a holnapi tárgyalás lesz az első, mivel az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának, illetve az ORFK-nak bevonásával egyezség eddig még nem jött létre jelen ügyben, ezért a károsult arra kényszerül, hogy az elszenvedett sérelmekért neki járó kártérítést bírósági úton harcolja ki.
A tárgyalás ideje 2010. április 22. (csütörtök) 10:30 óra, helye a Fővárosi Bíróság Bp. V. Markó u. 27. fsz. 11. tárgyalóterem.
Apáthy Istvánné jogi képviseletét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el. |