2006. őszi rendőri jogsértések miatti kártérítési ügyekben továbbra sem hajlandó az egyezségkötésre a rendőrség
(Nemzeti Jogvédő Alapítvány tájékoztatója, 2008. június 17., www.nja.hu)
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány, mint jogvédő szervezet a 2006 őszi rendőri jogsértéseket követően a hozzá forduló, rendőri intézkedésekkel összefüggésben jogsérelmet szenvedett károsultak érdekében több lépést tett. Ennek keretében többek között kezdeményezte az illetékes rendőri szerveknél az előterjesztett kárügyek peren kívüli lezárását. Mint emlékezetes, 2006 szeptemberében és októberében több száz személyt érintő önkényes fogva tartásokra és súlyos testi sérüléseket is okozó, közte látás elvesztéssel is járó bántalmazásokra került sor Budapest utcáin, rendőrségi fogdákban.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvédei minden képviselt ügyben megkísérelték az ügy peren kívüli rendezését, majd ezt követően megindítottak néhány kártérítési pert. Az ügyek döntő többségében (közel 20) azonban elhúzódó tárgyalás sorozat kezdődött, elsődlegesen a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség, illetve jogelődje a Rendészeti Biztonsági Szolgálat között. Az egyeztetési tárgyalások első, tavaly őszi szakaszában az érintett rendőri szervek mindegyike nemleges választ adott az egyedi ügyekben, az érdemi és részletes indokolást azonban mellőzték.
2007. december 10-én az Emberi Jogok napján a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Civil Jogász Bizottság közös levélben fordult az akkori igazságügyi és rendészeti miniszterhez, illetve az országos rendőr-főkapitányhoz, kérve azt, hogy a megrekedtnek látszódó peren kívüli egyeztetési tárgyalásokat segítsék elő, különös tekintettel a 2007. novemberében 32 károsult gesztenyéskerti tüntető jóvátételét eredményező sikeres peren kívüli egyezségi megállapodásra. Az ENSZ kínzás elleni bizottsága követelményként határozta meg Magyarország számára elmarasztaló állásfoglalásában a megbélyegzett rendőri intézkedések miatt keletkezett sérelmek orvoslása érdekében mielőbb, és lehetőleg peren kívül adjanak az érintett állami szervek az áldozatoknak kártérítést. Ezt kívánnák a jogállamiság alkotmányos elvei is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) válaszában azt jelezte, hogy nincs elvi akadálya annak, hogy az érintett rendőri szervek és a károsultak között peren kívüli egyezségek megkötésére kerüljön sor. Az ORFK arra is ígéretet tett, hogy az összes igény áttanulmányozását követően személyes egyeztetést látnak szükségesnek, az igények megalapozottságának áttekintése érdekében. Az ORFK vállalta, hogy az alárendelt rendőri szervek bevonásával felülvizsgálják az összes előterjesztett kárigényt. Időközben pedig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté közvetítői eljárását ajánlotta fel a károsultak mielőbbi kártérítése érdekében.
Idén március 7-én írásban az ORFK azt a választ adta, hogy mind a BRFK, mind a Készenléti Rendőrség idő előttinek tartják az egyezségkötéssel kapcsolatos egyeztetést, jelezve, hogy a jogtalan fogva tartással kapcsolatos ügyekben meg kívánják várni a már megindult perekben születendő jogerős ítéleteket, illetve a személyi sérüléssel járó kárigények vonatkozásában pedig a kárt okozó rendőrök elleni büntetőeljárások lezárást.
Erre adott válaszunkban arra utaltunk, hogy az idő előttiséggel kapcsolatos kifogást és érveket nem tartjuk elfogadhatónak figyelemmel arra, hogy korábban kialakult joggyakorlat megfelelő eligazítást ad az önkényes fogva tartásos ügyekben, a személyi sérüléses ügyekben pedig csak elenyésző hányadban folyik büntetőeljárás a rendőrökkel szemben, a többi ügyben pedig lezárásra kerültek az eljárások. A rendőr elkövetők felelősségre vonásától függetlenül a rendőri szerv polgári jogi felelőssége fennáll az okozott kárért.
Ennek nyomán végül az ORFK hajlandóságot mutatott arra, hogy személyes egyeztetést tartsunk, amelyre 2008. március 27-én kerül sor. Bíztunk abban, hogy az ígéreteknek megfelelően, illetve az elvárhatóság követelményei szerint is az előterjesztett ügyek tételes áttekintésre kerülnek, és ez alapján konstruktív irányba mozdulhat el végre a már régóta húzódó jóvátétel ügye.
Az egyeztetés elején azonban már nyilvánvalóvá tette a két érintett rendőri szerv, hogy egyetlenegy ügyben sem kívánnak jelenleg érdemi egyezségi tárgyalást folytatni, ezúttal az alábbi érvekre hivatkozással.
Az önkényes fogva tartásos ügyekben mindenképpen be kívánják várni Kollár Tibor és M. Balázs pereiben születendő jogerős ítéleteket. Mindkét ügyben elsőfokú ítéletek születtek, amelyek részben, illetve túlnyomó részben (500.000 Ft és 1.000.000 Ft) kártérítést ítéltek meg szabálysértés „gyanújával” elfogott, előállított, majd őrizetbe vett, majd utóbb felmentett személyek részére, mindkettejüket bántalmazták is a helyszínen. Amint tehát ezek az ügyek jogerősen le nem zárulnak, addig egyetlen ilyen ügyben sem tartják indokoltnak az egyeztetést és az egyezségkötést. Időközben újabb két hasonló ügyben születtek a rendőri szerveket kártérítésre kötelező elsőfokú ítéletek.
Először azt az álláspontot képviselte mindkét rendőri szerv, hogy a már megindult perekben sem kívánnak egyezségkötési tárgyalásokat folytatni, minden megindult perben a végső jogerős ítéletet be kívánják várni, ezt utóbb úgy módosították, hogy a két hivatkozott ügyben születendő jogerős ítéletek fényében hajlandóak a már folyamatban lévő ügyekben is adott esetben egyezségkötésre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mivel január végén, illetve márciusban született ítéletekről van szó, reálisan minimum fél év, amíg a Fővárosi Ítélőtábla II. fokon elbírálja a fellebbezéseket, amelyek közül az egyik már benyújtásra került.
A bűnügyi őrizet miatt előterjesztett kárigények tekintetében egyértelművé tette a BRFK, hogy nem kíván egyezséget kötni mindaddig, amíg bűnügyi őrizetben tartás miatt indult kártérítési ügyben a károsult számára kedvező jogerős ítélet nem születik. Ezekben az ügyekben tehát mindenképpen szintén indokolt a perek megindítása. Itt tipikusan olyan esetekről van szó, amikor a levadászott áldozat ellen büntetőeljárást indítottak (általában garázdaság vagy hivatalos személy elleni erőszak), jellemzően első fokon előzetes letartóztatásba is kerültek (kivéve a komolyabb sérülteket), majd később ellenük megszüntették a nyomozást.
A bántalmazásos, sérülés okozással járó kárügyekben szintén mindaddig nem kívánnak érdemi egyezségi tárgyalást folytatni, amíg a hivatkozott két perben jogerős ítélet nem születik. A rendőrök elleni eljárások befejezése viszont mint előfeltétel kikerült az érvek közül ebben a körben.
A gumilövedék-használat miatt sérült személyek ügyeiben egy nyakon lőtt és áttétes szívizomsorvadást szenvedett károsult esetében már korábban részletes indokolás és megalapozottság nélkül elutasító álláspontra helyezkedett a Készenléti Rendőrség, míg további három gumilövedéktől sérült áldozat ügyében újabb tárgyalási forduló után válaszadást ígértek június közepéig.
Összességében tehát az állapítható meg, hogy a megegyezés valódi akarata hiányzik, ehhez kerestek szakmailag nem igazán hiteles és tartható okokat. Közel másfél évvel a szomorú és véres események óta még mindig elmarad a károsultak jóvátétele.
A fogva tartásos ügyekkel kapcsolatos hivatkozás, illetve a testi sérüléses ügyekben ugyanennek az érvnek a felvonultatása azért nem alapos, mert korábban már több precedens ügyben – két esetben egészen a Legfelsőbb Bíróságig eljutott ügyekben – születtek meg olyan ítéletek és egyezségek, amelyek iránymutató jellegűek az ilyen típusú ügyekben mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében. (Kvassay-hídi ügyek, Erzsébet téri ügy, Margit-hídi ügy, Gesztenyés-kerti ügyek)
Ezek lényege az, hogy a szabálysértés gyanújára tekintettel elfogott személyekkel személyes szabadság korlátozás jogellenesnek minősül, ha utóbb ezeket a személyeket felmentik, ugyanez az analógia alkalmazható a bűnügyi őrizet esetén is, illetve előfordult olyan eset is, amikor egyáltalán nem indítottak eljárást a személyes szabadságukban korlátozott személyekkel szemben, vagy pedig olyan is előfordult, hogy egyáltalán szintén nem indult eljárás, de súlyos bántalmazásra, véresre verésre mégis sor került.
Fontos hozadéka volt a fenti döntéseknek, hogy nem szükséges a hátrányos életminőség változás tételes bizonyítása a személyes szabadság megsértése miatti polgári perekben, ha a per tárgya kártérítés is, ugyanis köztudomású tény az, hogy ha valakit a rendőrség elfog, és személyes szabadságában – szabálysértés hiányában – korlátoz (akár előállítás, akár őrizet formájában is) úgy az az életminőség hátrányos megváltozásával jár, súlyos hátrányt jelent a fogva tartott számára. A hatóság által alkalmazott szabadságkorlátozás az érintett személy életminőségét, emberi méltóságát, önbecsülését, társadalmi elfogadottságát köztudomásúan kedvezőtlenül érinti. A nem vagyoni kár mértékét ilyen esetben a bíróság mérlegeléssel állapítja meg.
A testi sérülések miatti kárigények elbírálásának bírói gyakorlata is kialakult (mértékek és a figyelembe veendő szempontok), ezért összességében nem tekinthető alapos és védhető indoknak az, hogy a jellegükben egyébként jelentősen nem különböző 2006 őszi kárügyekben már megindult perekben születendő jogerős ítéletek bevárásra kerüljenek az egyeztető tárgyalások érdemi lefolytatásához. Sokkal inkább jóhiszemű és együttműködő eljárás lett volna az, ha az adott egyedi ügyeket tekintjük át, és az egyedi ügyekben nyilatkozik a rendőrség a jogalap és összegszerűség tekintetében.
Az összegszerűség vonatkozásában csupán annyit jeleztek általános jelleggel, hogy az előterjesztett igények általában kb. harmaduk tekintetében fogadhatók el alaposnak, konkrét ügyekre azonban ezt már nem vetítették rá. Mindez előrevetíti azt is, hogy amennyiben kedvező befejezést nyer a két per, ezeket követően is összegszerűségben a követelt összegektől meglehetősen távol eső ajánlatokat tesznek a rendőri szervek.
Ezzel párhuzamosan az állampolgári jogok országgyűlési biztosánál próbálunk még lépéseket tenni a rendőrségi álláspont megváltoztatása érdekében, illetve a nyilvánosság elé visszük az ügyet. Ebben a folyamatban számítunk a 2006 őszi rendőri erőszak áldozatait tömörítő Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületére is, amely nemrég alakult meg. Jelenleg mindenképpen indokoltnak tűnik az ilyen ügyekben érintett károsultak részéről a perek megindítása, mert amennyiben az ügyek nem kedvezően alakulnak másodfokon, vagy adott esetben a rendőri szervek az ítéletek ellenére sem hajlandók változtatni eddigi elutasító álláspontjukon, úgy a további időveszteséget így el lehet kerülni. Ha pedig kedvezően alakul a két per jogerős befejezése, akkor a megindult perben is van lehetőség egyezségkötésre, ha pedig nem tesz elfogadható ajánlatot a rendőrség, akkor sincs időveszteség.
Sajnálatosnak tekinthető, hogy a rendőri szervek az országos rendőr-főkapitány ígérete ellenére nem voltak hajlandók érdemi egyezségi eljárás lefolytatására, és így elkerülhetetlenné válnak a perek, amelyek következtében az egyébként megalapozottsággal bíró és a bírói gyakorlat mértékéhez igazodó kárigényeket érvényesítő ügyekben az ügyek befejeztével a költségvetés sokkal nagyobb kiadást lesz kénytelen elszenvedni, egyúttal mindez rendkívüli megterheléssel is jár az áldozatok részére is, akik a jogsértések terheit már úgyis régóta hordozzák és ismeretes, hogy az ilyen típusú perekben komoly lelki megterheléssel jár az elszenvedett sérelmek boncolgatása, az ezzel kapcsolatos életminőség változás bizonyítása.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány továbbra is mindent megtesz az áldozatok jóvátételhez juttatása érdekében, ennek keretében folytatja tovább munkáját, és a megindult perek fejleményeiről időről-időre tájékoztatást fog adni. Az elhangzott érvek alapján nem zárható ki, hogy lényegében politikai döntés született és emiatt kényszerülnek a károsultak arra, hogy bírósághoz forduljanak, hosszú ideig tartó türelmes várakozás és egyezségben bízó jóhiszemű hozzáállást követően.