A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete politikamentes tiltakozó tüntetést szervez 2010. május 7-én 16 órától a Fidesz székháza elé.

Áldozatok és jogvédők tüntetése május 7-én  16 órakor a Fidesz székháza előtt  Pintér Sándor belügyminszterré kinevezése ellen

Felszólal többek között Dr. Gaudi-Nagy Tamás, az NJSZ ügyvivő elnöke és Apáthy Gabriella, a KJE elnöke.
A tüntetés ideje: 2010. május 7-én, pénteken 16.00 órától 19 óráig
A rendezvény helyszíne: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 18
Pintér Sándor a kormány miniszteri belügyminszteri várományosa hétfői bemutatkozó nyilatkozatai egyikében azt mondta egy televíziós csatorna kérdésére, „nem gondolom, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani.”

Május 3-án a következőket mondta a Magyar Rádió tudósítójának kérdésére, aki azt firtatta, hogy nem kellene-e hátralépnie Gergényi felelősségének vizsgálatánál, mivel egykori cégtársáról van szó:  „Ezeket az intézkedéseket Gergényi Péter tábornokként a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként hozta. Amennyiben ezek téves, rossz vagy törvénytelen döntések lehettek – én egyiket sem tételezem fel –, de nem belügyi vizsgálat szükséges ehhez, hanem ügyészségi vizsgálat, ebben egészen biztos vagyok.”

"Hihetetlen és kifejezetten félelmet keltő, hogy a rendőrség irányításáért mostantól felelős miniszter törvényesnek ítéli meg azt a több száz brutális rendőri bántalmazást, a gumilövedékkel fejmagasságban történő lövöldözéseket, szemkilövéseket, egyéb maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéseket, amelyeket Budapest utcáin a Gergényi parancsnoksága alatt álló rendőrök követtek el 2006 őszén. " – dr. Morvai Krisztina

„Vigyázó szemeteket Pintér elvtársra vessétek, akinek minapi nyilatkozata szerint hű barátja és cégtársa Gergényi "Görény" Péter Demszkygrád soron kívüli  kitüntetettje, nem felelős sokezer ünneplő és 1956-os forradalmunk 50. évfordulójára emlékező ember 2006-ban történt meggyalázásáért, nem tehető felelőssé a szemek kilövéséért, nem felelős megbilincselt kezek utólagos eltöréséért, nem felelős a közrádió udvarában titokban kiépített ideiglenes "halál táborért", nem felelős a tömegesen használt viperák által okozott  sérülésekért, a teljességgel lehullott rendőrségi azonosítókért, a szándékosan eltakart bosszúállást elfedő bankrabló fejfedőkért, nem felelős a tömegesen magyarul nem beszélő rendőrnek felöltöztettekért, nem felelős a Síp utcában, titokban bizonyítottan átöltöztetett rendőrségi provokátorokért és folytathatnám a végtelenségig!”- írta Reiner Péter.

Orbán Viktor május 5-én hiába nyilatkozta ma azt, hogy „ezért felelni kell – a törvényes keretek között – mindenkinek, aki ebben részt vett”. Egy ilyen ember belügyminiszteri jelölésével szavai nem vehetők komolyan még azok által sem, akik a Fideszben szavaztak és bíztak az elszámoltatási ígéretekben, most csalódniuk kell, pedig még meg sem alakult a kormány. – dr. Gaudi- Nagy Tamás