|
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány nemrégiben az ORTT-hez fordult beadvánnyal annak érdekében, hogy vizsgálják meg a MTV Zrt. közszolgálati műsorszolgáltatását az MTV székház ostroma idején.
A beadvány kiemelte, hogy a közszolgálati televíziónak egyrészt tudósítania kellett volna a 2006. szeptember 18-ai Szabadság téri zavargásokról, másrészt be kellett volna olvasnia vagy legalább ismertetnie kellett volna a demonstrálók petícióját. A közzétenni kért petíció ismertetésének megtagadásával ugyanis a Magyar Televízió Zrt. megsértette a közérdekű közlemények nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos törvényi kötelességét, valamint a demonstrálók alkotmányban biztosított véleménynyilvánítási jogát, de egyúttal az események nem kívánatos irányba való elmozdulását is elősegítette.
Mindezzel az MTV Zrt. megszegte a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Médiatv.) 23. § (2) bekezdésében foglalt azon kötelezettségét, hogy „a közszolgálati műsorszolgáltató és a közműsor-szolgáltató rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és pontosan tájékoztat a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, a vételkörzetében élők életét jelentősen befolyásoló eseményekről, összefüggésekről, vitatott kérdésekről, az eseményekről alkotott jellemző véleményekről, az eltérő véleményeket is beleértve. E feladatok ellátása során gondoskodik a 137. §-ban nem említett közérdekű közlemények nyilvánosságra hozataláról.”
A közelmúltban az ORTT írásban válaszolt: megtagadta az ügy kivizsgálását, arra hivatkozással, hogy már tavaly sem tartotta azt szükségesnek. Mint emlékezetes a MTV székház ostromot követően az ORTT a 2087/2006 (IX. 20.) számú határozatával elrendelte az MTV Zrt-n kívül számos televíziós műsorszolgáltató és a Magyar Rádió tudósítási tevékenységének megvizsgálását.
Alapítványunk emlékeztet arra, hogy az ORTT honlapján a mai napig megtalálható egy olyan, nevesítetten az ORTT megbízásából készült elemzés, amely szinte már a gúnyolódás határáig bírálja, elemzi az MTV egykori – nem ilyen kiélezett helyzetben sugárzott - "Hét" c. műsorszámát, ennek fényében különösen érthetetlen a Testület döntése. A kérdéses elemzés itt olvasható: http://www.ortt.hu/elemzesek/20/1149622246m1_ahet_020606.pdf
Alapítványunk felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi indokolhatja azt, hogy a tavaly szeptemberi rendkívüli helyzetben a médiatörvényt súlyosan megsértő módon eljáró és ezáltal az események eszkalációjához nem kis részben hozzájáruló köztelevízó eljárását nem látta vizsgálandónak az ORTT, ellenben az MTV "A Hét" című, egyes 2001-ban sugárzott, korábbi kormányt támogatónak minősített műsorszámainak elemzését fontosnak tartotta.
Az ORTT döntése alapján az a következtetés is levonható, hogy eljárásából, illetve annak elmaradásából éppen a pártatlanság és kiegyensúlyozottság hiánya tűnik ki, amelynek megtartatása felett pedig éppen az ORTT-nek kellene őrködnie.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány álláspontja szerint csak egy pártatlan közigazgatási eljárásban lehetett volna feltárni, hogy az MTV teljes egészében betartotta-e a közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozó speciális kötelezettségeket 2006. szeptember 18-án.
Mindez a passzivitás azért is különösen érthetetlen és indokolatlan, mert a 2006. szeptemberi események kapcsán a Hír Tv Zrt. vonatkozásában az ORTT példátlan szigorral járt el és a 2233/2006 (X. 11.) számú határozatával a törvény szerint kiszabható legmagasabb mértékű, 1.000.000,- Ft összegű bírsággal sújtotta az eseményekről egyedüliként folyamatosan tájékoztató televízióműsor-szolgáltató társaságot.
Alapítványunk a fentiekre tekintettel megvizsgálja az ORTT eljárásának elmaradása miatt megteendő további jogi lépések lehetőségét.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA) egyidejűleg az alábbiakban reagál Bayer Judit médiajogásznak a Borsod Online internetes újságban 2007. július 10. napján az NJA által az ORTT-hez az MTV székház ostrom vizsgálata tárgyában előterjesztett beadványával kapcsolatos felvetéseire.
Bayer Judit médiajogász az újság kérdésére elmondta, hogy szerinte a vélemény-nyilvánítási jog nem sérült, mert a szólásszabadság nem foglalja magában a megszólalás jogát is. A petíció beolvasása szerinte csak jog, amelyről a szerkesztőnek van felelőssége dönteni. A közérdekű közlemény beolvasása pedig szerinte csak abban az esetben bír kötelező erővel a közszolgálati televízióra, ha a szöveg nem politikai célú, ezért a petíciót ebből a körből kizárta. Végezetül Bayer Judit megemlítette, hogy a közszolgálati televízió esetében fokozottan érvényesül a hitelesség követelménye, ezért az értesülés forrását adásba kerülés előtt a szerkesztőnek ellenőriznie kell, amelyet viszont időben nem tudott volna ebben az esetben vizsgálni.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány rámutat arra, hogy Bayer Judit médiajogász ezen kijelentései nem helytállóak, a hatályos jogszabállyal nem állnak összhangban a következők miatt.
A Médiatv. 2. § 16. pontja ugyanis meghatározza a közérdekű közlemény fogalmát, azon belül két esetet különböztet meg. Az egyik eset – amely a b.) alpontban került meghatározásra – valóban kizárja a politikai célú közleményt, azonban a másik eset egyértelműen nem zárja ki az ilyen tartalmú közleményt, ugyanis az alábbiak szerint fogalmaz:
„ a) az állami vagy helyi, területi önkormányzati feladatot ellátó szervezet, illetve természetes személy kérésére és általa meghatározott tartalommal közzétett műsorszám, amely a lakosság figyelmének felkeltését szolgálja”.
A Toroczkai László – Takács András vezette küldöttség petíciója (még annak eltérő vélemény volta esetén is) a fentiek szerint egyértelműen közérdekű közleménynek minősült, amelyet az MTV Zrt.-nek a Médiatv. 23. § (2) bek.-e értelmében nem csak joga, hanem kifejezetten kötelessége lett volna közzé tenni.
Ezen közérdekű közleményt tehát Bayer Judit álláspontjával szemben nem a szerkesztő joga lett volna eldönteni, hogy adásba kerül-e, hanem azt egyértelműen közölni kellett volna.
Bayer Judit fentieken túl hivatkozott arra is, hogy a közszolgálati televíziónak kötelezettsége a hiteles tájékoztatás – erre egyebekben Alapítványunk is felhívta a beadványában az ORTT figyelmét –, ezért az értesülés forrását is ellenőriznie kell.
A Médiatv. 15. § (2) bekezdése szerint: „Közérdekű közlemény és jótékonysági felhívás közzétételekor annak forrását egyértelműen meg kell nevezni. A 2. § 16. pontjának a) alpontja szerinti közérdekű közlemény közzétételéért a műsorszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet.”
A Bayer Judit ezen aggálya nem alapos, hiszen a „forrás” személyesen volt jelen a petíciót beolvastatni kívánó, és annak összeállításában részt vevő Toroczkai László-Takács András vezette küldöttség személyében. Nyilvánvaló, hogy mivel maguk is a petíció nyilvánosságra hozatalát kérték, a személyük, mint forrás megnevezéséhez is hozzájárultak. A tárgyalásra és a petíció közzétételére azonban lehetőségük sem volt, mert az MTV Zrt. önkényesen, a törvényi kötelező előírásnak ellenszegülve, azt be nem tartva, a küldöttséget és a petíció szövegét meg sem hallgatva, az ismertetést minden vizsgálat nélkül megtagadta és intézkedett a küldöttségnek az MTV székház aulájából történő eltávolításáról.
Budapest, 2007. augusztus 21.
Nemzeti Jogvédő Alapítvány www.nja.hu |