|
A tavalyi magyarországi demonstrációkról és következményeikről tartottak lakossági fórumot Zentán Pénteken este a Magyar Polgári Szövetség a zentai városháza nagytermében mintegy hatvan-hetven polgár részvételével lakossági fórumot szervezett. Rácz Szabó László az MPSZ elnöke bevezetőjében elmondta, azok az emberek jöttek el Magyarországról Zentára, akik komolyan felvállalták a magyarság ügyét, harcolnak az igazságtalanság és gazemberség, az emberi jogok szégyenteljes megalázása ellen. A fórum vendégei, a Civil Jogász Bizottság tagjai, dr. Morvai Krisztina büntetőjogász, a bizottság társelnöke vezetésével az 1956-os forradalom ötvenéves megünneplésére tavaly október 23-án szervezett békés megemlékezés szétverésről, a rendőri túlkapásokról, az emberi jogok durva megsértéséről, az azt megelőző szeptemberi Kossuth-téri tiltakozó-megmozdulásról és annak véres következményeiről beszéltek.
Mint ismeretes a tiltakozó hullámot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése váltotta ki.
Morvai Krisztina két gyerekével együtt maga is részese, szenvedő alanya volt az október 23-i nagygyűlés szétveretésének, a polgárok oktalan és súlyos bántalmazásának. Mivel a szeptemberi és októberi véres események kivizsgálásra alakult állami bizottság sehogyan sem akarta felderíteni az igazságot, a rendőri túlkapásokat, több jogásztársával Civil Jogász Bizottságot alakítottak. A bizottság tagjai közül a péntek esti lakossági fórumon jelen volt még dr. Szöőr Anna, dr. Horváth Attila, dr. Juhász Imre valamint dr. Gaudi Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja.
Dr. Gaudi beszámolt azokról a már-már koncepciós perekre hasonlító bírósági eljárásokról, amelyeket a Kossuth-téri és Szabadság-téri demonstrálók nyakába varrtak. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány nem kevesebb, mint 65 ügyet vállalt fel. A rendőrség kezdeményezésére perbefogott polgárokat sikerrel védi az alapítvány. A szeptemberi demonstrációkban való részvétel miatt 42 személy ellen indított büntető perből 13-at már megszüntettek, 24 esetben pedig még folyik az eljárás.
Sajnos sok olyan személy van, akiket a rendőrök agyba főbe veretek, pedig semmit sem csináltak, csak rossz időben rossz helyen tartózkodtak. A Civil Jogász Bizottság hatvan áldozatot hallgatott meg, akikkel a karhatalom csúnyán elbánt, pedig csak a kormány hazugságai ellen emelték fel szavukat. Az áldozatok nyilatkozataiból készült DVD-felvételt tízezer példányban sokszorosították és terjesztették Magyarország szerte, de juttattak az EU illetékes szerveinek és eljuttatták a határon túli magyarsághoz is. Amint azt dr. Morvai Krisztina mondta, az állami irányítással folyó jogtiprás körülményei mellett a civil kurázsira van szükség, a civil társadalomnak kell visszavennie az önrendelkezés, a kezdeményezés jogát.
Az összejövetel vendégei (balról jobbra): Szöőr Anna, Morvai Krisztina, Juhász Imre, Gaudi Nagy Tamás és Horváth Attila Fotó: Gergely József |