Ejtették a vádat egy bántalmazott civil mobiltelefonját 2006. október 23-án lenyúló rendőrrel szemben

NJSZ hír, 2009. február 4. www.nja.hu

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség bírósági szakban ejtette a vádat K. Csaba volt Rebiszes rendőrrel szemben, aki a tüntetőkkel szemben bevetetett rendőri egység tagjaként a tömeges rendőri brutalitással járó 2006. október 23-a délutánján a Belvárosban a jogellenesen elfogott és bántalmazott M. Balázs sértett földre eső mobiltelefonját eltulajdonította .

Az ügyészség magatartásával kizárta a bíróságot a tényállás további vizsgálatából, és a vádlott cselekvőségének további értékeléséből. Szervezetünk bízik abban, hogy a sértett által benyújtandó pótmagánvád alapján a bíróságnak módja lesz az ügy részletes, precíz és elfogulatlan vizsgálatára.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat álláspontja szerint súlyos szakmai hiba, hogy az ügyészség nem rendelt ki szakértőt a mobiltelefon értékének megállapítására, illetve aggályos az is, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján mindössze jogtalan elsajátítás vétsége miatt került sor vádemelésre.

Az ügy negatív társadalmi üzenete, hogy a hatóságok aktatologatása révén megúszhatja a büntetőjogi, vagy szabálysértési elmarasztalást az a rendőr, aki intézkedés során eltulajdonítja egy ártatlan és ráadásul éppen rendőrök bántalmazása miatt földre került személy mobiltelefonját.

Tavaly már született egy hasonlóképpen vitatható szakmai döntés: a nyomozó ügyészség visszavonta a fellebbezését a Kőszegi Zsolt nevű fiatalembernek a Magyar Rádió épülete előtti 2006. szeptember 19-én este történt kegyetlen – többek között maradandó fogyatékosságot eredményező állkapocs-csonttöréssel járó – megverése miatt súlyos testi sértéssek és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással megvádolt három elsőfokon felmentett rendőr elleni büntetőeljárásban, akik – bár általuk elismerten is ők bilincselték meg a jogalap nélkül elfogott áldozatot és a civilre rátámadó bevetési csoportból ők kerültek csak vele testi kontaktusba – így jogerősen mentesültek minden büntetőjogi következmény alól.

Emlékeztetünk arra, hogy a mobiltelefon jogos tulajdonosa, M.Balázs sértett ellen annak idején még szabálysértési eljárást is indított a rendőrség, amely alól végül a Fővárosi Bíróság jogerősen felmentette szabálysértés hiányában. A jogsértett javára később a bíróságok jogerősen egymillió forint kártérítést ítéltek meg.

Meglátásunk szerint összességében kijelenthető, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség siralmas teljesítményt nyújtott a 2006-os rendőri jogsértések felelőseinek felelősségre vonása területén.