Ítélet: törvénytelenül oszlatta a Bajnai-kormány rendőrsége a Gárdát 2009-ben

október. 5. 2010. 11:11 A Magyar Gárda ügyei

A Fővárosi Bíróság október 4-i ítélethirdetésén jogellenesnek minősítette a 2009. július 4-ei rendőri oszlatást. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Mint ismeretes, a politikai foglyok és a Gárdát feloszlató ítélet elleni tiltakozásul több száz békés gárdista és szimpatizáns az Erzsébet téren a földre ült. A helyszínre nagy erőkkel érkezett a karhatalom, és a módszerváltás utáni Magyarországon (de talán még azelőtt sem) látott brutalitással, közvetlen közelről ömlesztették a könnygázt a földön ülők szemébe, tonfával ütötték őket, és megdöbbentő módon egyenként rángatták őket fel a földről.

A köztudatba a Bajtársiasság Napjaként bevonult július 4-én 216 gárdistát vittek el és állítottak elő. Földre teperték és bilincsben vitték el a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, Vona Gábort is, aki civilben állt egyhelyben.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a felperes védőügyvédje elmondta: az öszes elmarasztaló ítélettel kapcsolatban perújrafelvételre van lehetőség. Az előállítottak két hatóság ellen indíthatnak kártérítési eljárást: az intézkedő Készenléti Rendőrség, és a fogva tartó BRFK ellen.

Dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábbi jelentésében egyértelműen jogellenesnek minősítette a rendőrség fellépését külön kiemelve, hogy a földön bajtársiasan, egymás mellett a végsőkig kitartó gárdisták nemhogy fizikai, de még verbális erőszakot sem alkalmaztak! Az ombudsman jelentésében kitért arra is, hogy a spontán demonstráció mindvégig megőrizte békés jellegét, azaz annak feloszlatására okot adó körülmény nem merült fel.

Ok nem volt, de ürügy igen! A rendőrök kizárólag a gárdista egyenruhát viselő, azaz véleményüket törvényesen kinyilvánító személyeket állították elő. Ezt a későbbiekben feljelentéseikben megpróbálták a garázdaság tényállásává minősíteni, mondván: az egyenruha viselése önmagában garázdaság. Igazán kár, hogy ezt az ötletet mindössze hónapokkal később sikerült összeizzadniuk, miután több bajtársunkat is felmentették illetve megszüntették ellenük az eljárást.

Nagy elégtétel ez számunkra, bár kissé fájó, hogy a brutális fellépések után csak egy évvel marasztalják el az állam erőszak-monopóliumának szervezetét. Érdekes, hogy az eredetileg szeptember 13-ára kitűzött tárgyalást elhalasztották a választás utánra.

(Barikád nyomán)