Strasbourg: tüntetés Budaházyékért, beadvány a Gárdáért

június. 30. 2010. 13:13 A Magyar Gárda ügyei

Beadvánnyal fordult csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságához Strasbourgban a Magyar Gárda feloszlatása miatt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Alább a teljes beadvány is elérhető.
Mint azt telefonon az MTI brüsszeli tudósítójának elmondta, Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével együtt – ő maga Vona Gábor Jobbik-elnök jogi képviselőjeként – személyesen nyújtotta be a dokumentumot, "a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatásával okozott emberi jogsérelem orvoslása iránti kérelmet". A beadvány teljes szövege pdf formátumban elérhető ITT.

Az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő strasbourgi taláros testülethez az ET 47 tagállamának bármely polgára fordulhat, ha megsértették valamely olyan jogát, amelyet az Európai Emberi Jogi Egyezmény védelemben részesít, és saját hazájában már kimerített minden jogorvoslati lehetőséget.

Gaudi-Nagy Tamás közölte: a Magyar Gárda feloszlatásával kapcsolatos beadványban az egyesülési és gyülekezési jog megsértésére hivatkoznak, és 100 ezer euró nem vagyoni kártérítést kérnek. Megítélése szerint az eljárás két-három évig is eltarthat a strasbourgi emberi jogi bíróságon, de – mint az MTI-nek mondta – biztos a sikerben.

A beadvány benyújtása előtt mintegy harminc fő részvételével demonstrációt tartottak a bíróság székháza előtt, és elítélték a Magyar Gárda feloszlatását, illetve tiltakoztak a politikai foglyok magyarországi bebörtönzése ellen. A rendezvényen osztogatott angol nyelvű szórólap elérhető ITT, pdf formátumban.

(hirado.hu/MTI nyomán)