Budaházy: mások, pl. Szilvássy György helyett vagyok börtönben

szeptember. 17. 2010. 1:01 Budaházy György Ügyei

2010-ben is lehetséges koncepciós politikai pereket indítani pártállami bírák felügyelete alatt, mondjuk mert valaki nyilvánosan elítélte a Gyurcsány-rezsimet. Részletes beszámoló Budaházy "alkotmányos" tárgyalásáról. A Szent Korona Rádió helyszíni közvetítése nyomán.

16:45 A tárgyalást lezárta a bírónő és október elsejére tűzte ki a következő tárgyalás időpontját, ahol valószínűleg ítéletet is hirdetnek.

16:40 A vádirathoz csatolt, Gyuri írásait tartalmazó cikkekből egyszerűen kihagytak részeket, így más szövegkörnyezetbe kerülve bizonyos mondatok, valóban bizonyító erejűek lehetnének. Gyuri jelenleg a teljes szövegeket olvassa fel és magyarázza őket.

16:29
A szabadságharcos már több órája nagyon összeszedetten boncolgatja saját írásait. Értetlenkedik, hogy az ügyészség olyan mondatokat húzott alá, bizonyítandó a bűnösségét, ami vagy ténymegállapítás, vagy semmi bűncselekményre való felhívást nem tartalmaz. Feltűnő egyébként Gyuri szellemi frissessége, ahogy előadja a magyarázatait, és ahogyan többször, fejből idéz jogszabályokat, hivatkozik történelmi példákra.

13:02 Folytatódik a tárgyalás. Ezekben a percekben Gyuri a 2006. december 5-ei beszédét elemzi. Gyuri megjegyzi, hogy amikor ezt az írását megírta, akkor még nem tudta, hogy évek múltán róla fog szólni a történet. Mivel a jegyzőkönyvben logikátlan módon olyan dolgok vannak kiemelve, amik nem kapcsolódnak az ügyhöz, ezért Gyuri ismételten ironizált, minek következtében a hallgatóság halkan(!) kacagott. A bírónő azonnal felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a következő hasonló megnyilvánulásnál kiküldi őket a teremből.

12:02 A bíróság 45 perces szünetet rendelt el.

12:35 Jelenleg a 2006-os eseményeket elemzi Gyuri.

11:03 Azt vezetik le az írásaiból, hogy „Budaházynak fáj, hogy nincsen balhé”, ezt beletoldották a jegyzőkönyvbe, tehát konkrétan hazugság a bíróság részéről.

11:00 A jegyzőkönyvvel kapcsolatos „félreértések” miatt a bíróság kép és hangfelvételt rendelt el a tárgyalásra, szó szerinti jegyzőkönyvezést.

Ne dőljetek be a békeharcosoknak – nem én adtam a címeket az írásaimnak! Meg van vastagítva a cím, holott azt azok adták, akik az internetre felrakták.

Most Gyuri az írásainak a félreértelmezése ellen elmondja a bíróságnak, mit miért és mikor írt.

Az fáj a mai napig, hogy egyedül vagyok, nem érzem az amnesztiámnak a követelését. Nem érzem, hogy eléggé megszólalt volna ebben az ügyben a politika.

10:53 Gyuri megdicsérte a tanács jegyzőkönyvíróját, mert most vége normálisan, valóságokat tartalmazó írást adott le.

A következő hét szerdáig benyújthatja Gyuri a jegyzőkönyvvel kapcsolatos elírásokra a javítási kérelmet.

10:48 Budaházy György: Amit felvázoltam, hogy 20 éve Magyarországon nem lett a média megtisztítva, sem a közhatalom, sem semmi.

Amikor feltettük a kérdést, hogy a bíróság ítélkezett-e az előző ciklusban, arra nem kaptam választ, de azt hiszem, többet nem kell feltenni, hiszen erre az ügyre hivatkozva tartanak más ügyben előzetesben.

Magyarországon az egyetemen azt tanulják, hogy minden esetben komolyan meg kell indokolni ezeket dolgokat, hogy miért veszélyes, hogyan befolyásolhatják a tanúkat. Én egy évig voltam börtönben azért, mert a „bűnismétlés esélye fennáll”. Borzalmas, hogy milyen koholmány érvek voltak.

A bírósággal ugye összekaptunk, ügyvédem feljelentett a a bírósági tanácsot. Az embereket futószalagon küldik be a börtönbe. Önök az egyik üggyel a másikat erősítik, és az a tendencia, amire az ügyészség hivatkozik, hogy a 2006-os ügyekkel kapcsolatban minden rendben volt. Ez szembe megy a politikával, hiszen nem volt rendben, amit akkor tettek.

A másik bírói tanács pedig, aki a felmentő ítéletemet felülbírálta, az bosszúból, amiért feljelentettük őket visszaküldtek engem is és társaimat is.

Ajánlom megfontolásra Magyarország politikai vezetőinek, hogy ilyen változások után – amit meghirdettek – létre kellene hozni egy külön bíróságot és ezeket az ügyeket újra kellene tárgyalni, és OTT kéne tárgyalni, hiszen önök politikai állásfoglalásra vannak kényszerítve…

Én már nem tudok abban bízni, hogy ez a tanács velem szemben pártatlanul fog velem ítélkezni.

A bírónő félbeszakítja Gyurit, hogy most nem ez a téma, térjen rá a védőbeszédre. Megkérdezte Gyuri, hogy nem reagálnak-e arra, amit mondott, de a bírónő nem mondott semmit.

Gaudi megkérte a bírónőt, hogy adja át az ügy tárgyalását másik bírónak.

10:00 A hallgatóság nem hallja Budaházy György védőbeszédét, s emiatt Gyuri kérte, hogy amennyiben lehetséges, oldják meg a kihangosítást. A bírónő arra hivatkozva, hogy hatalmas zúgás lesz, először nem engedélyezte, de többszöri kérésre azt mondta, tesznek egy próbát. Emiatt most Gyuri most egy kis időre megszakította a beszédét.

A bíróság szünetet rendelt el, amíg megoldják a hangosítást.

09:56 Budaházy György védőbeszéde:

Mások helyett vagyok börtönben 15 hónapja. Olyanok helyett, mint pl. Szilvássy György, aki most kapott 10 millió forint jutalmat.

Miért is van ez? 2002 óta vadásznak rám. Én vagyok a terrorista, nem azok, akik 2006-ban ütötték az embereket. Én vagyok a terrorista, nem ők, akik még a bírósági tárgyalásokra sem mennek el, amikor el kellene mondaniuk, hogy mi történt. Ezt a rendszerváltást azok csinálták, akik már egyszer „megcsinálták”.

09:50 Gaudi-Nagy Tamás feljelentette az ítélőtáblát közokirat hamisításért. A központi nyomozóügyészség megállapította, hogy a feljelentés alaptalan, s elutasította azt. Budaházy ügyvédje megpanaszolta a döntést, amelyet szintén elutasította, és közölte, hogy további panaszra lehetősége nincs. A tanács kizárását kérvényezte az ügyvédúr, de azt augusztus 2-án megtartott gyűlésen elutasították.

Felhívták Gaudi-Nagy Tamás figyelmét arra, hogy amennyiben ismételten ugyan azon bíró ellen tesz feljelentést alaptalanul, aki ellen már megtette, és amit indoklással elutasítottak, akkor azt indoklás nélkül visszadobhatják, és meg is rendbírságolhatják.

A tárgyalás elején a bíróság tanácselnöke, aki egyben ugyan az a bíró, aki a Gyurinak az előzetesét júniusban meghosszabbította nevetséges indokokkal, és a mai napig az ő általa megalkotott indokokat alkalmazzák az újabb meghosszabbításnál.

Ismertette a bíró azt a hét határozatot, amellyel a bíróság minden létező bíróság elleni kizárásindítványt, illetve a jogellenes rendbírságról szóló határozatokat elutasította. Nevetséges indokok sorát hozta fel a bíróság, többek között, hogy a bíróság milyen humánus és védői jogokat tisztelve járt el és nem hamisította meg a jegyzőkönyvet.

Mivel a bíróság azt írta le, hogy Gaudi-Nagy Tamás távozott a tárgyalóteremből, holott ez csak egy jövőre szóló következtetés volt, Gyuri ennek alapján kérte a tanács kizárását.

Budaházy még egyszer rákérdezett arra, hogy a bírónő bíráskodott-e a kommunista időszakban, a kérdés mellé természetesen a védőügyvéd is odaállt, s említette még az áprilisi tárgyaláson, hogy a széljárás változni fog, és bizony változott is, és nagyon reméli, hogy a szél ki fogja fújni, akik az igazságszolgáltatást lejáratják az ilyen, és ehhez hasonló munkával. Egyébként a bírónő erre a kérdésre természetesen most sem válaszolt.

9:18 Meghozták Gyurit. A jó hír, hogy saját váci őrei hozták, nem pedig kommandósok. A két maszkos mitugrász a tárgyalótermen kívül tartózkodik.

09:00 Gaudi-Nagy Tamás késése miatt a tárgyalás 15 perc késéssel fog kezdődni.

08:45 Budaházyt még nem hozták meg, de két kommandós már megérkezett. A terem lassan megtelt emberekkel, Gyuri szabadulására váró hazafiakkal.

(Szent Korona Rádió)