Jogerősen felmentette a bíróság Budaházy Györgyöt a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól

március. 31. 2017. 18:18 Budaházy György Ügyei

2017. március 31.
www.njsz.hu

A Fővárosi Ítélőtáblára kirendelt Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette tanácsa harmadfokon helybenhagyta a Fővárosi Törvényszéknek Budaházy Györgyöt bűncselekmény hiányában felmentő másodfokú ítéletét.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja, dr. Gyurta Tibor Roland ügyvéd által védett Budaházy György ellen a 2009. március 15. napján a Március 15-e téren és az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél történtek okán hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat.
A tárgyalásról készült felvételek, Budaházy György és dr. Gyurta Tibor értékelése itt láthatók.

Az ügy alapja az volt, hogy Budaházy György Demszky Gábor akkori főpolgármester beszéde után a rendezvény végén elindult kifelé, amikor egy rendőri csoport odasietett hozzá, körbevették és mindenféle kommunikáció nélkül durván megragadták és elkezdték kirángatni a helyszínről.
A vád szerint ezalatt – az elvezetésnek egyáltalán nem mondható – a rendőri eljárás alatt egy alkalommal hátrafejelt a mögötte haladó rendőrnő felé, majd kicsit később egy alkalommal hátra is rúgott felé.
Budaházy György a rendőröktől folyamatosan kérdezte, hogy miért intézkednek vele szemben, de választ nem kapott, csak erőteljes lökdösést, durva kézcsavarást, rángatást. Az Erzsébet-híd pilléréhez érve az erős és sérüléseket okozó rendőri intézkedések következtében a fájdalmas fogásból kiszabadulni akarva a falra fellépett és hátratolta magát, amelyet követően a rendőrök Budaházy György lábát kisöpörték és földre vitték, majd bevitték a Gyorskocsi utcai rendőrségi objektumba.

A hosszan, több 8 évig tartó eljárás során a bíróság sok tanút hallgatott meg és több videofelvételt is megtekintett, amelynek eredményeképpen megállapította, hogy a Budaházy Györggyel szembeni rendőri intézkedések nem voltak jogszerűek, mert nem volt oka a vele szemben alkalmazott kiemelésnek és a további intézkedésnek, továbbá azért is, mert vele semmilyen formában nem kommunikáltak, és az intézkedések nagymértékben szakszerűtlenek voltak, amelynek következtében a rendőrségi törvényben meghatározott, a rendőri intézkedés kötelező zsinórmértékéül szolgáló szükségesség és arányosság követelménye sérült.
A bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény törvényi tényállási elemei közül a rendőri intézkedés jogszerűsége nem áll fenn, ezáltal lényegi megállapításként az a határozat üzenete, hogy intézkedésnek a mai önmagában ok nélkül elfogni és előállítani valakit azért mert, ő az aki, jelen esetben Budaházy György, nem lehet.

Az indok nélküli elfogással, előállítással és fogva tartással, valamint az intézkedéskori rendőri közlés hiányának jogsértő voltával kapcsolatban Szolgálatunk már számtalanszor felemelte a szavát, így üdvözöljük az előremutató bírói döntést.
A harmadfokú bíróság végzésével egy több, mint 8 éve folyó, első-és másodfokon kétszer is megjárt ügy zárult le, amellyel kapcsolatban bízunk abban, hogy az ilyen eljárások áldozatai megkapják elégtételüket mind erkölcsi, mind anyagi síkon.