A budapesti tűzijáték tragédia és a vezetői felelősség kérdése

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány közleménye

A Nemzeti Jogvédõ Alapítvány a Kormány által rendezett országos és nemzetközi jelentõségû tûzijátékkal szoros összefüggésben bekövetkezett budapesti, augusztus 20-i tömegszerencsétlenség ügyében felhívja a figyelmet Magyar Köztársaság Kormányának, miniszterelnökének, a miniszterelnökséget vezetõ miniszternek és az illetékes minisztereknek alkotmányos jogi-politikai felelõsségére mindazon jogsértésekért és károkért, amelyek – a pártatlan ügyészi és országgyûlési vizsgálóbizottsági kivizsgálás során megállapítandó tényállás alapján – az állami ünnep megszervezésének hibáira, a kapcsolódó jogi szabályozás hiányosságaira és a jogszabályok megsértésére, az állami vezetõktõl fokozottan megkövetelhetõ, az adott helyzetben általában elvárható magatartási szabályok megsértésére vezethetõk vissza. Az alkotmányos-politikai-erkölcsi felelõsség a feltárandó történeti tényállás alapján az egyébként vizsgálat tárgyául szolgáló büntetõjogi és fegyelmi felelõsség mellett, a bekövetkezett halálos tragédiában és személyi sérülésekben való vétkességre tekintet nélkül is megállapítható.

Az augusztus 20-i tûzijátékot a Kormány nevében a Miniszterelnöki Hivatal rendelte meg. A vonatkozó jogszabály (Ptk. 395. §; 483. §) és a szerzõdés idõközben közzétett szövege szerint a megrendelõ bármikor egyoldalúan leállíthatta volna a rendezvény megtartását. A tûzijátékot szervezõ Nexus Kft-vel kötött szerzõdés kifejezetten utalt arra, hogy nem zárható ki a rossz idõjárás. Ennek esetére a rendezvény átszervezését, átalakítását írta elõ a szerzõdés, sõt végsõ esetben a tûzijáték más idõpontra történõ áthelyezését.

A mindenkori (politikai) vezetés elemi kötelessége, hogy az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságáról a tõle elvárható módon gondoskodjon. Az állami szervek mûködésének irányítása a Kormány kezében van, ezért a Kormánytól elvárható, hogy úgy szervezze meg a biztonságos információáramlást, hogy idõben értesüljön minden olyan elõre látható esemény (pl. tájfun, terrorista támadás, bombázás, árvízveszély stb.) közeledésérõl, amely a polgárok életét tömegesen veszélyeztetheti. Az Alkotmány 35. § (1) bekezdés i. pontja szerint a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetõ elemi csapás, illetõleg következményeinek az elhárítása (a továbbiakban: veszélyhelyzet), valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket.

Ezért a Kormány csak akkor mentesülhet a felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy a maga részérõl minden szükséges szervezési lépést megtett annak érdekében, hogy az információt mindenképpen és idõben megkapja. A történtekbõl azonban világosan kiderül, hogy a Kormány a saját és az állampolgárok biztonságos informálódásához nélkülözhetetlen döntések meghozatalát elmulasztotta.

Az állami információáramlás szervezésért felelõs kormánytól elvárható, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat részére úgy írja elõ a veszélyhelyzet közeledésérõl való jelentést, hogy az minden intézkedésért felelõs személyhez azonnal eljusson.

A kiadott intézkedés szerint azonban a meteorológusoknak 1-3 órával az esemény elõtt egyedül az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóságot kell riasztaniuk. Ez katasztrófa esetére gondolva óriási felelõtlenség, hiszen elég egyetlen emberi mulasztás, s az információ már nem jut el a címzetthez. E szervezési gondatlanság most megbosszulta magát! Ma már köztudott, hogy a Meteorológiai Szolgálat ugyan már másfél órával a vihar elõtt e-mailen a legmagasabb fokozatú riasztást küldte el az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóságnak a közép-magyarországi régióra, beleértve Budapestet. Az elõrejelzés szerint zivatarrendszer közeledik, és viharos széllökések kísérik.

E riasztást az egyetlen címzettnél – ma még ismeretlen okra visszavezethetõ emberi mulasztásból – csak négy órával késõbb, vagyis órákkal a tragédia után olvasták el. Hiba volt, hogy ezt a késedelmet – a kötelezõ visszajelzés elõírásának hiánya miatt – az OMSZ nem észlelte.

A Kormánytól elvárható, hogy gondoskodjék a riasztás biztonságos módjáról. Láthatóan a kormány ezt elmulasztotta, mert a nem írta elõ más felelõs állami és önkormányzati szervek (pl. a rendõrség, a kormányügyeletes, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Bodor Ferenc illetékes fõosztályvezetõ, Tóth Miklós szakállamtitkár, Gál J. Zoltán államtitkár, a Demszky Gábor vezette Fõvárosi Védelmi Bizottság stb.) egyidejû riasztásának kötelezettségét, s a riasztás megtörténtének visszaigazolását stb. A hiányos információáramlás következményeit – úgy tûnik – a Kormány csak azért nem látta elõre, mert a tõle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.

Augusztus 20-án este 20.40-kor az OMSZ hivatalosan, majd Pártay Lucia meteorológus telefonon külön is értesítette a rendõrséget, hogy a viharzóna perceken belül eléri a fõvárost. A rendõrség már tudta, hogy bármikor kitörhet a vihar, de ezt a tömeg még nem tudta! Pedig ekkortól még mindig csaknem félóra állt rendelkezésre az emberéletek megóvására.

Sajátos jelenség, hogy a rendõrség már számított a veszélyhelyzetre, de õk sem riasztották az állami vezetést. A Kormánytól elvárható, hogy a rendõrség munkáját úgy szervezze meg, hogy ha értesül egy közelgõ veszélyrõl, a rendõrség is riassza az állami vezetést. Azt csak részletesebb ügyészségi vizsgálat tárhatná fel, hogy e riasztás elmulasztásában milyen felelõsség terheli a Kormányt, és milyen a rendõri vezetést.

A fõpolgármestertõl elvárható, hogy saját munkáját úgy szervezze meg, hogy õ maga a Fõvárosi Védelmi Bizottság vezetõjeként haladéktalanul értesüljön a fõváros lakosságát fenyegetõ veszélyhelyzet közeledtérõl. Ezért csak akkor mentesülhet a személyes felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy a maga részérõl minden tõle elvárható és szükséges szervezési utasítást kiadott annak érdekében, hogy az információt mindenképpen és idõben megkapja

A Kormánytól és a fõpolgármestertõl elvárható, hogy bármilyen közvetlen veszély esetére megszervezze az állampolgárok haladéktalan értesítésének módját.

Megtévesztõnek és ezért is elfogadhatatlannak ítéljük a kancelláriaminiszter azon magyarázkodási kísérletét, hogy a tömeg értesítése azért maradt el, mert másfél óra alatt úgy sem lehetett volna feloszlatni a tömeget, illetve a tömeg értesítése pánikot keltett volna. A Duna part hangszórókkal volt behálózva, így az ott gyülekezõk értesítése a közelgõ viharról, s felhívása a távozásra kizárólag elhatározás kérdése volt. Ha a rendezvény kezdete elõtt akár csak egy órával kiadták volna a felhívást, s közölve azt is, hogy várhatóan mennyi idõ van hátra a vihar kitöréséig, nyilvánvaló, hogy ez nem váltott volna ki pánikot. Ekkor a tömegnek még csak egy része volt a helyszínen, ugyanis a tömeg zöme csak az utolsó félórában érkezett a Duna partjára, akiknek idõben való távoltartását a médiára, a hangszórókra és végsõ soron a rendõrségre lehetett volna bízni. Arról nem is beszélve, hogy a Kormánynak kész tervekkel kellett volna rendelkeznie a rendkívüli veszélyhelyzetek esetén alkalmazandó lépésekre, ideértve a terület gyors és hatékony kiürítését.

Normális körülmények között az égen látható viharfelhõt bárki észlelhette volna. A körülmények azonban nem voltak normálisak, mert a tömeget megtévesztette a rendezvényért felelõs vezetõk hallgatása.

A vihar a tûzijáték elsõ rakétáinak fellövését követõ ötödik percben tört ki. Ez az idõbeli közelség indokolhatja annak vizsgálatát, vajon a vihar megindulását elõsegíthették-e a tûzijáték elsõ rakétái. Közismert ugyanis, hogy sok helyen úgy próbálják a jégesõt megelõzni, hogy rakétával vagy repülõbõl ezüst-vegyület szemcséket szórnak ki, hogy elinduljon az esõ, mielõtt a jégdarabok kialakulhatnának. Ha ez az összefüggés bebizonyosodna, akkor a rendezvény leállítását elmulasztókat a tõlük elvárható körültekintés elmulasztása miatt is felelõsség terheli.

A Büntetõ Törvénykönyv (Btk.) 171. § (1) és (2) bekezdései szerint, aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz bûncselekményt követ el és a büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettõnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. A bûncselekmény megállapításához minden olyan magatartás alkalmas lehet, amely ellentétben áll az elkövetõ foglalkozásának szabályaival. Ez a magatartás lehet aktív, de lehet mulasztás is, amikor az elkövetõnek a foglalkozási szabályok szerint kötelessége lenne a veszélyhelyzet elhárítása, megszüntetése, enyhítése, de mulasztásával ennek nem tesz eleget. A bûncselekmény alapesete gondatlan alakzatú.

A Btk. 14. §-a szerint gondatlanságból követi el a bûncselekményt, aki elõre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelmûen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetõségét azért nem látja elõre, mert a tõle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. E tragédiába torkolló gondatlanság-sorozat mindenképpen indokolttá tehetné, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot annak megállapítására, hogy történt-e bûncselekmény. Ezt egy lehetséges felelõs személy által irányított politikai vizsgálat elvileg sem pótolhatja.

Augusztus 20-án legalább egymillió ember gyûlt össze a Duna partján a Kormány által megrendelt látványosság megtekintésére, így a tragédia akár több ezer halottat is eredményezhetett volna. Vajon hány halott és sérült kell egy tényállást feltáró ügyészségi vizsgálat megindításához, a felelõsök büntetõjogi felelõsségre vonásához és a tragédiáért politikai felelõsséget viselõk távozásához ? Álláspontunk szerint már éppen elég ! Ezúton fejezzük ki õszinte részvétünket az elhunytak – köztük az elcsatolt Erdélyben született honfitársaink – hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielõbbi teljes felépülést kívánunk.

Az MTI OS-be kiadott hír itt olvasható!

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány