A Lex Zétényi néven emlegetett, 1991-ben elfogadott felelősségrevonási törvény szövegváltozatai, végleges szövege és néhány történeti adalék.

A Lex Zétényi

 néven emlegetett, 1991-ben elfogadott felelősségrevonási törvény szövegváltozatai, végleges szövege és néhány  történeti adalék.

( A teljes szöveg megtalálható Zétényi Zsolt: Néhány adalék az igazságtétel kérdéséhez. Valóság. 1999.11 sz. 59-78.old.)

 A törvényjavaslat első  változata

„_______ szám

Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény módosítására.

A Magyar Köztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény kiegészül az alábbi §-sal: „34/A. §

1990. május 2-án kezdődik az 1878: V. törvénycikk 278-280. §-a, az 1961. évi V. törvény 253. § (1)-(2) bekezdése vagy az 1978. évi IV. törvény 166. § (1)-(2) bekezdése szerint minősülő és büntetendő emberölés büntethetőségének elévülése, ha a bűncselekményt 1944. december 21. és 1990. május 2-a közötti időben követték el, és azt az állam nem üldözte.”

2. §

E törvény a kihirdetés napján lép hatályba.”

 Ebben még nem volt szó arról a feltételről, hogy az állam politikai okból nem üldözte az emberölést, s nem terjedt ki a javaslat a hazaárulásra és hűtlenségre sem. Ezt a változatot tartottam a legjobbnak!

 Egyesek akadályként értelmezik a Büntető Törvénykönyv 2.§-át, amely így szól:

„ A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.”

Ennek alapján mondják elévültnek az 1956-ban elkövetett pártállami bűntettek büntethetőségét, mert az akkor hatályban volt törvény szerint 15 év volt az elévülési idő a legsúlyosabb bűncselekményekre, míg a jelenlegi törvény szerint nem évülnek el. Az elkövetőre előnyösebb régi törvényt kell alkalmazni ezen nézet szerint, s így nincs helye büntető eljárásnak. Az elkövetőre kedvezőtlenebb elbírálás tilalma azonban a pártállami időszak bűntetteire nem érvényesülhetett azért, mert

 – az elévülés nyugodott a tudatosan nem üldözött cselekményeknél,(más kérdés, hogy ennek megállapítása törvényi szabályozás nélkül elvárható e a bíróságtól);

– jogalkalmazási szabályról van szó, amely a jogalkotóra nem kötelező, alóla kivételt állapíthat meg, amint meg is tettük;

-nem alkotmányba foglalt szabály, jogalkotói áttörésének vizsgálata így közvetlenül nem tartozik alkotmánybírósági hatáskörbe.

1991. májusában – Dr. Békés Imre professzorral való beszélgetés után, tanácsainak figyelembe vételével született a 2800-as képviselői önálló indítvány, amelyet 1991. május 9-én datálva, dr. Takács Péter képviselőtársammal is aláíratva – könnyítendő az előterjesztőt terhelő jelenléti kötelezettséget – nyújtottam be. Így került a büntetendő tényállások közé a hazaárulás és hűtlenség. Bekerült továbbá a szövegbe a Btk. 2.§ módosítása.

2800. Képviselői önálló indítvány!

Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

1. §

A Btk. 2. § jelenlegi szövege első bekezdéssé (1) változik és kiegészül az alábbi (2) bekezdéssel:

„(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem érintik a törvény 34/A. §-ában megjelölt bűntettek elbírálását az ott meghatározott feltételek megléte esetén, az elkövetéskor hatályban volt törvény szerint.”

2. §

A Btk. kiegészül az alábbi 34/A. §-sal:

34/A. §

1990. május 2-án kezdődik az 1978: V. törvénycikk 278-280. §-a, az 1961. évi V. törvény 253. § (1)–(2) bekezdése, az 1978. évi IV. törvény 166. § (1)–(2) bekezdése szerint minősülő emberölés, az 1930: III. törvénycikk 58. § szerint minősülő hűtlenség, az 1961. évi V. törvény 129. §-a, illetve az 1978. évi IV. törvény 144. §-a szerint minősülő hazaárulás büntethetőségének elévülése, ha a bűncselekményt 1944. december 21. és 1990. május 2-a közötti időben követték el és az állam nem érvényesítette büntetőigényét.

3. §

A Btk. 87. §-a (4), (5) bekezdésének számozása (5), (6)-ra változik. A 87. § egyidejűleg kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel:

„Korlátlanul enyhíthető a Btk. 34/A. §-a alkalmazásával kiszabott büntetés.” Budapest. 1991. május 9. Dr. Zétényi Zsolt Dr. Takács Péter.

 A  következő szöveget 2961. számon nyújtottam be 1991. augusztus hó 29-én, a Szovjetunióbeli kommunista restaurációs kísérlet után. Ebben a változatban  már szerepel  a.„politikai” okból nem üldözés, mint feltétel.

 Dr. Takács Péter történész, képviselőtársam, a törvényalkotásban nem játszott szerepet. de társelőterjesztőként felszólalt Azért kértem fel társelőterjesztőnek, mert fellépését és felfogását jónak tartottam, s így az állandó jelenlét kötelme alól mentesültem.

Később, miután az édesapja pártállami múltjáról, vezető ÁVH-s és pártbéli szerepéről hallgató Pető Iván SzDSz pártvezető megtámadta Takácsot egy tízéves cikke miatt, (melyben rokonszenvvel írt az oroszországi Vörös Hadsereg volt első világháborús hadifogoly, magyar tagjairól), önkéntesen háttérbe vonult ebben az ügyben. Megítélésem szerint az ügy igazi törvényhozási-szakmai jelentőségével nem volt tisztában. Ezért is maradt távol az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogász Klubjában 1991. szeptemberében tartott szakmai vitáról, mivel vidéki közéleti szereplését fontosabbnak tartotta. Közös aláírásunkkal futott az előterjesztés (kivéve az első változatot, melyet csak én írtam alá), s az elfogadáskor egyetlen előterjesztőként szerepeltem. A törvényt elfogadása után lex-Zétényi néven is említették..

De lássuk a hivatkozott  változatot:

Törvényjavaslat

A Magyar Köztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

1.   §

A Btk. kiegészül az alábbi 34/A. §-sal:

„34/A. §

(1)   1990. május 2-án kezdődik az 1978: V. törvénycikk 278-280. §-a, az 1961. évi V. törvény 253. § (1)–(2) bekezdése, az 1978. évi IV. törvény 166. § (1)–(2) bekezdése, az 1930: II. törvénycikk 89. § 1. pontja és 118. §-a, az 1948. évi LXII. törvény 58. § (1) bekezdése, 67. § (1) bekezdése, 110. § (2) bekezdés 2. pontja, 110. § (3) bekezdése, 111. §-a, 115. § (1) bekezdése, 119. §-a szerint minősülő emberölés, az 1930: III. törvénycikk 58. § szerint minősülő hűtlenség, az 1961. évi V. törvény 129. §-a, illetve az 1978. évi IV. törvény 144. §-a szerint minősülő hazaárulás büntethetőségének elévülése, ha a bűncselekményt 1944. december 21. és 1990. május 2-a között követték el és az állam politikai okból nem érvényesítette büntető igényét.

(2)   Korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdés alkalmazásával – kiszabott büntetés."  

 Az indokolás szerint: „Az új Országgyűlést nem a bosszú és megtorlás, hanem a törvényesség és az igazságtétel szelleme vezeti. Ezért kell állást foglalnia a megjelölt korszakban elkövetett bűncselekmények büntethetőségének kérdésében.”

 A javaslat elkészítése előtt a legszigorúbban vizsgáltam, hogy ilyen törvényalkotás nem sérti-e a hatályos magyar Alkotmány és a nemzetközi jog kötelezően alkalmazandó elveit és szabályait. Alkotmányba vagy nemzetközi jogba ütköző szabályozásra semmilyen indítékkal nem vállalkoztam volna éppen az igazságosság szellemében. Alkotmányellenesség esetén alkotmánymódosítással elhárítható lett volna az akadály, de az alkotmánymódosítás sem sérthetett volna alapvető jogelvet, még akkor sem, ha – amint ismert – ennek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróság már nem lett volna jogosult. A kérdés: nem ütközik-e ezen jogalkotás a hátrányos, visszaható hatály jogalkalmazási és jogalkotási tilalmába? Mit jelent ez a tilalom?

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 57. §-ának (4) bekezdése szerint: „Senkit sem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.”

Hasonlóan rendelkezik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, és az 1993-ban Magyarország által megerősített. Az  emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európa tanácsi egyezmény. (Római Egyezmény).

Itt említem meg a háborús és népellenes bűntettek elévülhetetlenségének tényét, amelyet egy 1968-as ENSZ-egyezmény tett általánossá világszerte. Ennek megfelelően a népbíráskodásról szóló 1945. évi VII. törvényben foglalt bizonyos bűntettek, azaz az 1945-ig elkövetett ún. háborús és népellenes bűntettek sohasem évültek el egészen a törvény 1994-évi alkotmánybírósági megsemmisítéséig, amikor legnagyobb részben, hatályon kívül helyezték, nem érintve a meghozott határozatok hatályát,  meghagyva az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1. ) ME rendelettel, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénnyel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5. ) ME rendelet (a továbbiakban: Nbr. )  11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott háborús bűntettek büntethetőségét és elévülhetetlenségét.

Az Alkotmánybíróság elrendelte az alkotmányellenes törvényi, rendelkezések alapján, jogerős határozattal 1989. október 23-a után lezárt büntetőeljárások, tehát az összes elítélések ezreléknyi hányadát alig érintő felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól. Ezzel szemben a magyar nép ellen 1945 után elkövetett és nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetetlenek maradtak 2012-ig. Ez utóbbiak pedig a mindenkori hatályos magyar büntetőjog szerint büntetendő cselekmények voltak, ellentétben az említett népbírósági törvényben foglalt számos büntető tényállással. Ezen tényállásokat ugyanis nem egy esetben 1945-ben határozták meg, s tették büntethetővé az 1945 előtt elkövetett cselekményeket. Itt joggal vetődhetett volna  fel a visszaható hatály tilalmának mintaszerű megsértése.

A tárgyunkkal foglalkozó miniszterelnöki felkérésre 1991-ben készült szakvéleményből és az alapjául szolgáló tanulmányokból idézem az összefoglaló egy mondatát:

„…. nem volna alkotmányellenes egyes elévült bűncselekmények büntethetőségének a felélesztése”.

A kormánynak adott szakvélemény idézett részét dr. Békés Imre büntetőjogász professzor, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanszékvezető tanára írta.

Hans Heinrich Jescheck professzor, a büntetőjog világhírű németországi szaktekintélye személyesen mondotta: „…. arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy teljességgel lehetetlen volt az üldözés, így aztán nincs semmi értelme elévülésről beszélni… Az elévülés mindig azt jelenti, hogy legalábbis lehetséges lett volna az üldözés…. Azonban nincs értelme elévülésről beszélni akkor, amikor az üldözésre nem került sor… Az elévülésnek nincs értelme, ha az állam egyáltalán nem akar üldözni.” (Az interjú szövege az Új Magyarország 1991. november 30-i számában található.)

Noha egyre erősödött – Jescheck professzor nyomán, de a vele való találkozás előtt is – az a véleményem, hogy nem elévült bűncselekmények újra büntethetővé tételéről van szó, szemben Békés professzorral, aki elévült cselekményekről beszél, találkozót kértem Békés professzortól, hiszen mind Jescheck, mind Békés, mind jómagam lehetségesnek, alkotmányba nem ütközőnek ítéltük az ismertetett jogi megoldást.

A későbbi, az Alkotmánybíróság által a védett jogi tárgy (azaz: érdek) változása miatt kifogásolt hazaárulási és hűtlenségi tényállásokkal kapcsolatban találóan írja Szűk László: „A hazaárulás: annak az államalakulatnak – és népességének – veszélyeztetése idegen állam érdekében, amellyel az elkövető állampolgársági kötelekben áll. Az államjogi forma átalakulása nem érinti a büntetőjogi védelem tényét és körét. Nota bene! A szóhasználat eltérései – Magyar Népköztársaság; Magyar Köztársaság – a jogi tárgyat nem módosítják.”

Meggyőződésem volt és maradt – noha a hazaárulás külső tanácsra került a javaslatba –, hogy a hazaárulás ismérve a társadalomra veszélyesség, mint minden bűncselekmény jellegzetessége. Ezért azok a személyek, akik a szovjet megszállás és az önkényuralom teremtette érdekviszonyokat veszélyeztették korábban államellenesnek minősített cselekményükkel, mai megítélésem szerint nem követtek el bűncselekményt, ha cselekményük Magyarország lakosságát nem hozta veszélyhelyzetbe. Nem úgy, mint azok, akik az emberi jogok és nemzeti függetlenség megsemmisítése érdekében léptek kapcsolatba idegen hatalommal.

Közben – még 1991 nyarán – kértem dr. Szalay Péter kormányfőtanácsostól a miniszterelnöknek írott, hivatkozott szakvéleményeket, de ennek átadását Szalay úr – a miniszterelnök szóbeli utasítására hivatkozva – megtagadta mondván: „a miniszterelnök úr átadja a véleményeket, ha annak eljön az ideje”. Az átadás olyan időben történt meg dr. Szentgyörgyi András titkárságvezető által, amikor feltehetőleg a Magyar Jog Szerkesztőségének is átadták, azaz szeptember-október folyamán. A szakvélemények ilyen időpontban való használata már nem volt az eseményekre érdemleges hatással.

Figyelemre méltó tanulmányokat írt  az állam által nem üldözött bűncselekmények elévülésének nyugvásáról dr. Varga Csaba, kitérve a jogfilozófiai összefüggés keresés során Gustav Radbruch pálfordulására, amikor a német jogtudós pozitivistából értékelvű tudóssá lett a törvényes jogtalanság helyett a törvényfeletti jogot választva. Ugyancsak értékes véleményt adott a közvetlen családi kapcsolat ⁽³²⁾  révén érdekeltnek tekinthető, mégis tárgyilagos hangot megütő dr. Bárd Károly, végkicsengésében helytelenítve a felelősségrevonást, nem zárva ki annak büntetőjogi lehetőségét, megkérdőjelezve a társadalmi makrofolyamatokra való hatását, illetve ennek hatékonyságát. ⁽³³⁾

Nyomatékos említést érdemel dr. Györgyi Kálmán tanulmánya, amelyet az Országgyűlés  Alkotmányügyi  Bizottságának  1991.  május  22-i  felkérésére írt.

E szakvéleményben – hónapokkal a május 9-i 2800 indítványunk benyújtása után – Györgyi azt írja:

A német Alaptörvény 103. §-ának (2) bekezdése szerint: „Egy cselekmény csak akkor büntethető, ha büntethetőségét a cselekmény elkövetése előtt a törvény meghatározta”. A német Alkotmánybíróság ebből a szabályból – amely a nullum crimen sine lege elvét fogalmazta meg alkotmányos tételként – a következő értelmezésre jutott. Az idézett szabály szerint senki nem büntethető olyan törvény alapján, amely az elkövetés idején még nem lépett hatályba és ezért az elkövető nem ismerhette. E szabály kizárja a később alkotott tényállás visszaható hatályú alkalmazását és a büntethetőség analógián alapuló megállapítását. Kimondja az idézett szabály azt is, hogy a büntetendőséget törvénynek kell meghatározni és azt is, hogy ez magában foglalja a büntetés meghatározottságát. Összefoglalva: a német Alkotmánybíróság értelmezésében az alkotmányos elv a büncselekmény törvényi tényállására (nullum crimen sine lege) és a büntetés törvényi meghatározottságára (nulla poena sine lege) vonatkozik. Az alkotmányos szabály azonban nem vonatkozik az Alkotmánybíróság értelmezése szerint arra, hogy az alkotmányos módon büntetendőnek nyilvánított cselekmény milyen időtartamon belül büntethető (üldözhető). Az alkotmánybírósági döntés szerint: „A cselekmény büntetendősége előfeltétele annak, hogy üldözhető legyen. Valamely cselekmény csak akkor sújtható büntetőjogi büntetéssel, ha büntetendőségét a törvény már az elkövetés előtt meghatározta. A büntetendőség hiánya esetén a cselekmény nem üldözhető, viszont az üldözhetőség hiánya nem érinti a büntetendőséget. Valamely egyszer elkövetett büntetendő cselekmény nem veszti el jogellenes cselekményi minőségét azáltal, hogy tényleges vagy jogi okok miatt nem üldözik, vagy nem üldözhető.” Majd tovább: „Az Alaptörvény 103. § (2) bekezdése azokat a feltételeket határozza meg, amelyek esetében valamely magatartás büntetendővé nyilvánítható. Az elévülési szabályok azt határozzák meg, hogy valamely büntetendővé nyilvánított cselekmény meddig üldözhető. Mivel ezek kizárólag az üldözhetőségre vonatkoznak, a büntetendőséget ezzel szemben érintetlenül hagyják, kívül esnek az Alaptörvény 103. § (2) bekezdésének érvényességi körén; az elévülési határidők meghosszabbítása vagy megszüntetése ezért nem ütközhet ezen alkotmányos elvbe.”

Majd így folytatja Györgyi:

„2.3. A magyar megoldás lehetőségei

2.3.1. Az elévülési szabályok visszaható hatályú módosítása

Ha – feltételezve az erre irányuló politikai akaratot – ma a törvényhozás lehetővé kívánná tenni az 1956 decemberében elkövetett súlyos bűncselekmények megbüntetését, erre a következő technikai megoldások kínálkoznának. Mindenekelőtt meg kellene határozni azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyek büntethetőségét a törvényhozás „fel kívánja éleszteni”. Elképzelhető pl. a gyilkosság és az emberölés bizonyos minősített eseteinek az ilykénti megjelölése. Ezt követően fel lehetne venni olyan szabályt az elévülési rendelkezések közé, amely az említett bűncselekményi körre kimondaná, hogy ezek büntethetőségének az elévülése nyugodott 1956. december 1. és 1991. május 2. napja között. Ezt meg lehet fogalmazni olyan politikai tartalommal, hogy a politikai okok miatt nem üldözött ilyen bűncselekmények büntethetősége nyugodott. Ez kifejezésre juttatná, hogy az előző rendszerben ezeket a bűncselekményeket hőstettnek minősítették, elkövetőiket kitüntették, ezért az akkori szemlélet szerint nem tekintették bűncselekménynek. De ki lehetne egyszerűen azt is mondani, hogy az említett bűncselekményi körbe tartozó bűncselekmények büntethetősége elévülésének kezdő napja 1991. május 2. napja. Végül – elvileg – az is elképzelhető, hogy a magyar jog – visszaható hatállyal – az ilyen bűncselekmények soha el nem évültségét mondaná ki, de ezt igen nehéz volna megindokolni.

A visszaható hatály szempontjából releváns bűncselekményi körnek a pontos meghatározása azért fontos, mert a politikai okokból nem üldözött bűncselekmények elévülésének általános feloldása nyilvánvaló jogi képtelenség lenne.”  

A Német Alkotmánybíróság véleményét saját álláspontom megerősítéseként az alapgondolataként fogadtam el azzal, hogy 1965-ben Németországban jogállami évtizedekben bekövetkezett elévülésről esett szó, nem pedig a bűnözés politikai eszközével élő önkényuralmi bűnpártolásról. Az a Jescheck – a büntetőjog németországi pápája, a freiburgi Nemzetközi Összehasonlító Büntetőjogi Intézet örökös igazgatója –, aki a bekövetkezett elévülés felélesztését nem tartotta helyesnek, hosszú beszélgetésben adta áldását az önkényuralmi időszakban a bűnüldözés elmulasztása miatt el nem évült, politikai okból nem üldözött bűncselekmények miatt való felelősségrevonásra. ⁽³⁵⁾ Az ő véleményével csengett egybe dr. Földvári Józsefnek, a pécsi egyetem büntetőjogi tanszékvezető professzorának szakvéleménye a „súlyosabb törvény visszaható ereje és az elévülés egymáshoz való viszonya” tárgyában, határozottan tagadva az alkotmányellenességet és a visszaható hatályúságot.

Mi volt a közös ezekben a véleményekben, eltekintve az egyéni alkatból fakadó, a nyílt szerepvállaláshoz való készség és bátorság fokában megmutatkozó különbségektől?

A közös lényeg: az önkényuralmi bűnösök felelősségrevonása az ismertetett feltételekkel és keretek között nem ütközik Magyarország Alkotmányába!   ⁽

Nemcsak Németország és Magyarország Alkotmánya, hanem az általunk ismert, alább felsorolt alkotmányok ugyanúgy nem tiltanak egy „magyar formula” szerinti felelősségrevonást. Lássuk a fellelhető szövegeket:

„A kormány tagjai büntetőjogi felelősséggel tartoznak hivataluk ellátása során végrehajtott olyan cselekményeikért, amelyek elkövetésükkor bűncselekménynek vagy vétségnek minősültek.” (Francia Köztársaság 1958. évi alkotmánya 68. cikk 2. bek)

„Mindenki csak törvény alapján büntethető és csak olyan cselekményért, amit a törvény hatálybalépése után követett el. (Olasz Köztársaság 1947. évi alkotmánya. 25. cikk 2. bek.)

„Nincs bűncselekmény és semmiféle büntetés nem szabható ki a tett elkövetése előtt már hatályban lévő és a bűncselekmény elemeit meghatározó törvény nélkül. A tett elkövetése előtt már megállapítottnál súlyosabb büntetés nem szabható ki.” (Görögország 1975. évi alkotmánya 7. cikk 1. bek.)

„Valamely cselekmény csak akkor büntethető, ha annak büntetendőségét törvény állapította meg, mielőbb a cselekményt elkövették” (Holland Királyság 1848. évi, 1982-ben szinte teljes egészében módosított alkotmánya 16. cikk)

„Senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni, csak ha a végrehajtott cselekedetet vagy mulasztást előzőleg törvény bűncselekménynek nyilvánítja, valamint nem lehet senkit szabadságvesztéssel járó védőőrizetnek alávetni, amennyiben ennek indokait előzőleg törvényben nem határozták meg.” (Portugál Köztársaság 1976. évi alkotmánya 29. cikk 1. bek.)

„Senkivel szemben sem lehet eljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely elkövetése idején az akkor hatályos jogszabályok értelmében nem minősült bűncselekménynek, államigazgatási vétségnek vagy szabálysértésnek.” (Spanyolország 1978. évi alkotmánya 25. cikk 1. bek.)

„… bűncselekmények és büntetések megállapításának nem lehet visszaható hatálya, senki nem tekinthető vétkesnek, amíg ezt bírói ítélet meg nem állapítja.” (Török Köztársaság 1982 évi alkotmánya 15. cikk)

„Büntetés kiszabása és végrehajtása csupán törvény alapján történhet.” (9. cikk.)

Bárki ellen csak a törvény által meghatározott esetekben, s a törvény által előrt módon indítható büntetőeljárás.” (7. cikk 1. bek.) (Belgium 1831. évi, többször módosított alkotmánya)

„Senki nem nyilvánítható bűnösnek olyan tett elkövetéséért, amely nem volt törvény által tiltott bűncselekmény ebben az időben, amikor a tettet elkövették.” (Az Észt Köztársaság 1992. évi alkotmánya 23. cikk. 1. bek.)

„Senki sem büntethető azon tettéért, amelyet akkor követett el, amikor még azt törvény vagy a nemzetközi jog bűncselekménynek nem nyilvánította és nem ítélhető el olyan cselekményért, amelyet a törvény addig nem büntetett. Ha a törvény az elkövetett tett után enyhébb büntetést irányoz elő, enyhébb ítéletet kell hozni.” (A Horvát Köztársaság 1990. évi alkotmánya 31. cikk)

„Senki nem büntethető olyan cselekményért, amelyet elkövetése előtt törvény vagy más, törvényen alapuló jogszabály nem minősített bűncselekménynek és nem róható ki olyan büntetés, amely ezért a cselekményért nem volt előirányozva.” (A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 1990. évi alkotmányának 27. cikk)

„A felelősséget megállapító vagy korlátozó törvénynek nincs visszaható hatálya. Senki sem lehet felelős azért a cselekményért, amely az elkövetés időpontjában nem minősült jogsértésnek. Ha a jogsértés elkövetése után a felróható felelősség megszűnik, vagy enyhébb lesz, az új törvényt kell alkalmazni.” (Az Olasz Föderáció 1993. évi alkotmánya 54. cikk (1) (2) bek.)

„Senkit sem lehet büntetni olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés ideje előtt a törvény szerint nem volt büntetendő, és amelyre nem volt büntetés meghatározva. A bűncselekményeket és a büntetéseket a cselekmény elkövetése idejében hatályos törvény szerint állapítják meg, kivéve azt az esetet, ha az újabb törvény kedvezőbb a tettesre nézve.” (A Szlovén Köztársaság 1991. évi alkotmánya 28. cikk.)

A magyarországi  Alkotmánybíróság felfogásának a felsoroltak közül az Orosz Föderáció és Szlovénia alkotmánya felelhetne meg,( feltéve, hogy nem nyugodott az önkényuralmi bűntettek elévülése, noha az európai törvényalkotások éppen a nyugvást rögzítik) s az alapos nyelvtani – történeti elemzés a „magyar formula” alkotmányosságát  eredményezhetné ezekben az országokban is. . A fel nem sorolt Anglia, Svájc, Csehország, Bulgária, Litvánia és más országok – mint az idézett Belgium- alkotmánya nem tartalmaz nullum crimen sine lege szabályt.(36a.)

A vélemények közti különbséget persze mutatja, hogy Györgyi Kálmán és Békés Imre felveti – lehetőségként – egy olyan alkotmánymagyarázat lehetséges voltát, amely szerint jogállami elvbe, a jogbiztonság elvébe ütközik az időmúlási akadály feloldása, míg Földvári József, a pécsi egyetem büntetőjogi tanszékének Németországban is jól ismert vezetője kategórikusan elveti az alkotmányellenesség lehetőségét a tételes alkotmányszöveg alapján. Árnyalja a képet Bárd Károlynak a társadalmi hatás kétséges voltára utaló tanulmánya, míg árnyaltan ki nem fejtett rövid ellenvéleményt mondott dr. Nagy Ferenc, a szegedi egyetem büntetőjogi tanszékének vezetője, egyúttal a felelősségrevonás lehetséges – a mi javaslatunknak megfelelő – technikáját felvázolva, felkérésemre írott válaszlevelében.

Ily módon teljesen nyilvánvalóan a politikai döntéshozókra, az Országgyűlésre maradt a kemény igazságtétel módjának eldöntése. A fő kérdés az volt, jár-e annyi politikai előnnyel a felelősségrevonás, mint amennyi hátránnyal?

Az előbbiekből az előzmények ismertetéséből jól felismerhetőek indokaink. A felelősségrevonás elmaradása a pártállami múlt és képviselői indokolatlan megerősítését, míg az arányos és egyértelmű felelősségrevonás a társadalmi-nemzeti összetartozás elemeit szilárdítja, eloszlatva a „boszorkányüldözés” hamis és félelemkeltő sugalmazásait. Olvasatunkban az igazságtétel a társadalmi megbékélést, összetartozást szolgáló politikai és jogi döntés kellett, hogy legyen, s hogy nem lett végrehajtható, az nem az Országgyűlésen múlott. ⁽³⁷⁾

Az Országgyűlés 1991. november 4-i ülésnapján szavazásra bocsátott tervezet dr. Kutrucz Katalin kezenyomát viseli. Az ő módosító indítványa folytán szerkezeti átalakuláson ment át a szöveg. Személyes beszélgetésekből tudom, hogy nem fogadta el az elévülés nyugvásának szerintünk egyetlen lehetséges és támadhatatlannak vélt teóriáját. Így szövegéből akár az is következhetett, hogy már elévült bűncselekmények újraüldözhetőségéről van szó. („Ismét elkezdődik az … elévülése…”)

Ez a megoldás érintetlenül hagyja a Büntető Törvénykönyvet.

E módosító indítvány a szavazás napján készült el, s került az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága elé, ahol előterjesztőként – célszerűségi, taktikai okból is – támogattam a szavazás sikere érdekében, hiszen egy részemről elhangzó ellenvélemény megzavarta volna a szavazó Országgyűlést. Akkori és utólag erősödő megítélésem szerint a Kutrucz módosítvány nem erősítette az elfogadandó törvény alkotmánybírósági esélyeit. Ugyanakkor nem volt kétségem aziránt, hogy a jövendő alkotmánybírósági döntés nem az alkalmazott jogi metódust fogja elsősorban megerősíteni vagy elutasítani, hanem a magyar büntetőjog alapján történő büntetőjogi felelősségrevonásra az ún. „kemény igazságtételre” mond majd igent, vagy nemet ⁽³⁸⁾,

Való igaz, hogy „kiszabott büntetés” helyett elég lett volna „a büntetés” korlátlan enyhítéséről rendelkezni. Volt némi tisztázatlanság az elévülés nyugvása vagy újrakezdődése tekintetében is. Világosan kell látni: az alapelv, az önkényuralmi bűntettek üldözésének elfogadása vagy elvetése volt az igazi kérdés!

Azon vélekedésemben, hogy a tervezet és az elfogadott törvény szövege,  az elévülés nyugvásának elfogadása, vagy a már bekövetkezett elévülés újra felélesztése, mint valóban gyökeresen eltérő két felfogás – amely a törvénybe a dr.Kutrucz Katalin által végrehajtott módosítás folytán bizonyos dilemmaként bekerült- lehetséges eltérő jogelméleti – de jogalkalmazási zavart nem okozó – megítélése miatt nem lehetett sorsdöntő, azaz, hogy nem ezen különbségek döntötték el az igazságtétel sorsát, az előbbieken túl még egy alapélményem is megerősített. Ez Lord Kirkhill, az Európa Tanács Emberi Jogi Bizottsága elnöke által nekem 1993. június 28-án írott levél volt. Ebben az Elnök úr – utalva a helyzet kényes voltára, azaz arra, hogy az ügy később az Európa Tanács megfelelő fóruma elé kerülhet – többek között ezt írja:

„Egy jelentős időszakon keresztül nem volt demokratikus választott parlament Magyarországon, és úgy tűnik  abból, amit Ön elmond, hogy bizonyos vétségeket – bár ezek a törvények szerint büntethetőek lettek volna – nem üldöztek, végig az adott időszak alatt.

Ilyen körülmények között, nekem úgy tűnik, hogy az elévülési idők meghosszabbítása, sőt a már eltelt elévülési idők újra megnyitása – feltéve, hogy ez a megfelelő törvényhozói folyamattal összhangban történik – teljességgel indokolt lehet, és nem lenne ellentétes az emberi jogok elveivel és a törvényességgel.”

Ez a levél másfél esztendővel azután íródott, hogy a parlament döntött a magyarországi felelősségrevonási törvényről, de a benne lévő jogi álláspont érvényes volt korábban is ugyanúgy, amint azóta is érvényes.

Az Országgyűlés elnöke 1991. november 4-én megállapította:

„ELNÖK: … Az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés 197 „igen” szavazattal (szórványos taps a kormánypárti padsorokban), 50 ellenszavazattal, 74 tartózkodás mellett elfogadta. (Taps a kormánypárti padsorokban.)”

Az elfogadott, megszavazott, a házelnök által igen, a köztársasági elnök által nem aláírt, s az Alkotmánybíróság elé utalt  törvény:

„1991. évi …………….. törvény

az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről

1. §

(1) 1990. május 2-án ismét elkezdődött az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és az elkövetéskor hatályos törvényekben meghatározott azon bűncselekmények büntethetőségének az elévülése, amelyeket az 1978. évi IV. tv. 144. § (2) bekezdése hazaárulásként, 166. § (1) és (2) bekezdése szándékos emberölésként, 170. § (5) bekezdése halált okozó testi sértésként határoz meg, ha az állam politikai okokból nem érvényesítette büntetőigényét.

(2) Korlátlanul enyhíthető az (1) bekezdés alkalmazásával kiszabott büntetés

2. §

Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

Göncz Árpád,                                     Szabad György

a Köztársaság elnöke                 az Országgyűlés elnöke”

 

 Epilógus:

1.A törvényt megsemmisítette a 11/1992. (III. 5.) AB. határozat.

2. A jogi megoldást számos országban, így Németországban és Csehországban bevezették.

3. Magyarország Alaptörvénye¹  (2011. április 25.) U cikke az elévülés nyugvása elvét bevezette. A kommunista bűncselekmény elévülésére először az Alaptörvény átmeneti rendelkezései, majd megsemmisítésük után az Alaptörvény negyedik módosításával 2013. április 1-jei hatállyal beiktatott U) cikk (7) és (8) bekezdésében foglaltak irányadók. Ezt hajtja végre a 2012. január 1-jén hatályba lépett 2011. évi CCX. törvény az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről¹