A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ÁLLÁSFOGLALÁSA

július. 19. 2012. 18:18 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Elnöksége képviseletében a háborús bűntettel meggyanúsított és házi őrizetbe vett Csatáry László volt rendőrtiszt ügyével kapcsolatban a következő állásfoglalást tesszük közzé:

1.Figyelemmel kísérjük az eljárást – tekintettel bizonyos méltatlan hírverésre és tisztességtelen nyomásgyakorlási kísérletekre – azért, hogy érvényesüljenek különösen azon, Magyarország alaptörvényében és a nemzetközi alapokmányokban rögzített elvek, melyek szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére, továbbá, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg, s hogy mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz.

2.Az alkotmányos jogállam jogrendjét súlyosan sérti az ártatlanság vélelmének semmibevétele, s az így jogsértett személy jogsérelmének hatósági eltűrése. Az adott ügyben illetéktelen magánszemélyek súlyosan megsértették egy ember emberi méltósághoz való jogát, vele szemben ill. vele kapcsolatban alaposan feltehetően elkövették a hamis vád, zaklatás, garázdaság, magánlaksértés, jogosulatlan adatkezelés bűncselekményét, a polgári jog által védett személyhez fűződő jogait.

3.Aggasztónak tartjuk, hogy országon kívüli,  a Wiesenthal központtal nem azonosítható, a zsidóság körében is körülhatárolt ú.n.„jogvédő”, számos vélemény szerint haszonelvű érdekcsoportok gyűlöletkampánnyal és féktelen hangulatkeltéssel kívánják betölteni a bűnüldöző szerepét, s ehhez magyarországi partnereket találnak. Olyan személy képviseli ezeket, aki szemben Simon Wiesenthallal kétségbe vonja a kommunista bűnök üldözésének jelentőségét, s az ebből adódó törvény előtti egyenlőtlenségre tudatosan törekszik, feszültséget keltve a magyarországi zsidó és nem zsidó csoportok között. Alapos okunk van annak megállapítására, hogy ezen hiteltelen „jogvédő” tevékenység célja a kiválasztott személyek erkölcsi-anyagi-biológiai tönkretétele, büntető eljárással való megölése annak kockázata nélkül, hogy a hamis vád következményeivel az elkövetőknek szembe kellene nézniük, mert áldozataik magas életkora miatt az eljárások jogerős befejezése alig lehetséges.

4.A magyarországi bűnüldözés és igazságszolgáltatás nagy zsákutcája lesz, ha ezen törekvéseknek teret enged tévesen értelmezett humanista megfontolások alapján, miközben a népirtó kommunista bűnök és bűnösök üldözése ténylegesen nem tapasztalható a legmagasabb pártállami tisztséget betöltök esetében sem, s olyan beosztású kommunista személyek felelősségre vonása szóba sem kerül, mint amilyen beosztást maga idejében Csatáry László viselt.

A korábbi évtizedben veszélybe jutott társadalmi egyensúlyt, a törvény előtti egyenlőséget, az igazságosság eszméjébe vetett bizalmat haladéktalanul helyre kell állítani megfelelő értékelvű s nem érdek és nyomáskövető jogalkalmazással, a vallások és népcsoportok közötti megfelelő jó viszony jegyében, amelynek nem a büntetőjog az elsődleges eszköze.