Dr.Zétényi Zsolt – GYARMATI DEZSŐ

                                                      Gyarmati Dezső

 Négy esztendeig padszomszédom volt Gyarmati Dezső a rendszerváltó parlamentben, ahogyan némelyek nevezik, az 1990-1994-ben ülésezett országgyűlést, a négy évtizedes kommunista önkényuralom után először szabadon választottat.

A négyszeres olimpiai bajnok, magyar sportolót méltán tartják a vízilabdázás története legnagyobb alakjának, hiszen háromszor játékosként (1952,1956,1964),egyszer szövetségi kapitányként (1956) nyerte el az olimpiai aranyérmet. Élete ennél lényegesen színesebb és eseménydúsabb volt, a magyar közéletnek is megkerülhetetlen nagy alakja volt, a nemzet sportolójaként, 1956-os szabadságharc tevékeny részvevőjeként, 1956-os melbourne-i magyar- szovjet vízilabda mérkőzés csapatkapitányaként, országgyűlési képviselőként, Budapest díszpolgáraként, a magyar köztársasági érdemrend nagykeresztje és számos más kitüntetés birtokosaként.

 Dezsővel való kapcsolatom 1990-ben az országgyűlésben kezdődött, ahol egyetlen szomszédom volt, közvetlenül bal oldalamon ült, mert a sor jobb szélén ültem, és így anélkül tudtam ki- be közlekedni, hogy bárkinek fel kellett volna állnia.

Tudtam Dezsőről, hogy a magyar sport óriása. Így mérhetetlen volt 1990-ben a találkozásunkat már megelőző közösségi élményem, hiszen a legnagyobb országgyűlési párt országos listáján is egymás mellett voltunk. A választók, a ,, nemzet” akarata és egy sportóriás, s amint bebizonyosodott számomra, kitűnő ember és bajtárs szomszédja, beszélgető, hallgató társa lehettem négy esztendőn át.

Nem volt fecsegő ember, de szeretett beszélni, rendszeresen halkan beszélt az ülések alatt, de részben saját személyével, részben a teremben zajló történésekkel kapcsolatos gondolatait, reflexióit mondta el.

 Őszintén tiszteltem őt, a világhírű sportolót, világjárt embert, az ugyancsak nagyra becsült Bara Margit színművésznő férjét.

Meg kell jegyeznem, hogy csodálatom egyik motívuma az is lehetett, hogy jómagam nem voltam világlátott, és gyermekkori betegségem miatt szerzett átmeneti szívelváltozások következtében, serdülőkoromban nem tanultam meg tisztességesen úszni sem, ami később sem sikerült.

Ugyanakkor igen nagyra becsültem az egészséges, kisportolt testű embereket. Az ülésterem eseményei egyre jobban engem, mint politikából jött jogász embert , jobban érdekeltek, és ugyanakkor az ő mondatait is becsülendőnek tartottam, és igen kivételes volt ha figyelmeztettem , hogy más irányba kell figyelnem.

Így aztán sokszor, sem azt nem tudtam pontosan, mi történik az ülésteremben, sem azt hogy minden árnyalatára kiterjedően mit kívánt mondani Dezső. Emlékszem egyszer figyelmeztettem, hogyha felszólalok ne mutasson érdektelenséget, mert a televízió képernyőjén látszik ez, és egyikünk megbecsülését sem öregbíti. (,, Ne aludj, amikor én beszélek.”)

Egy- kétszer megkérdeztem tőle: ,, Mond jó társaságban, ha gyorsan fel akarnak mérni valakit, mit figyelnek meg, mire kell az ember öltözködésével, megjelenésével legjobban vigyázni? Ezt válaszolta: a cipőre, nagyon.
Egyszer egy vászon sporttáskát nekem adományozott, kértem, hogy egy beléje ragasztott cédulán is hitelesítse az ajándék eredetét. Sajnos lakásom felújítása során elveszett.

 Gyarmati Dezső, jó alakú, atlétikus, jól öltözött férfiasan szép ember volt. Úriember volt, nem csak lelkileg, hanem megjelenésében is. Olyan úriember volt, akinek fellépése érzékeltette, hogy megfelelő fizikai erő és bátorság is társul ehhez a külsőhöz. Úgyis mondhatnám, hogy az uriembersége mögött ott volt a sportoló vagánysága.

Mindazonáltal uriemberségét talán erősítette művészettörténészi egyetemi végzettsége, amelyre bevallottan büszke volt, hiszen nem tartotta magát neveltetésileg nagyon művelt embernek. A művészettörténeti egyetemi stúdiumot a sorstól kapott adományként kezelte, és erre a tudására büszke volt.

A nevemhez fűződő igazságtételi törvény szavazásán nem volt jelen, úgy rémlik, hogy talán meg is magyarázta miért. Most már nem fogom sohasem megtudni pontosan…

Emberi érzékenysége, bajtársias erkölcse megmutatkozott az 1994-évi választások idején. Mindketten képviselőjelöltek voltunk. Kérésemre eljött terézvárosi választókerületembe, a Munkácsy Mihály utcába, választói gyűlésemre. Papp Lászlóval, Grosics Gyulával együtt,és Bánkúti Géza, az 50-es évekbeli, majd emigrációba távozott motorversenyzővel együtt volt jelen. Igazán jól esett. Eredményem a többi MDF egyéni jelölthöz képest igen jó volt, 13% (?)

Emlékszem Gyarmati felhívott telefonon 1994 karácsony vigiliáján, 24-én délután, tőlem, a fiatalabbtól érdeklődve hogylétem felől, meghitt ünnepet kívánva.

Tudni kell, hogy egyikünk sem szerzett mandátumot az új országgyűlésben. Igen jó, baráti viszonyban volt Lezsák Sándorral, az MDF egyik lakitelki alapítójával, az országgyűlés  alelnökével.

Lezsák, Gyarmatit igen nagyra becsülte, nagy tisztelettel övezte, meg némileg engem is becsült, noha egy-egy találkozás között akár több esztendő is eltelt esetenként. Szófordulata volt Dezsőnek: ,, Azt mondta Sándor…”

Gyakran járt Lakitelekre még a 10-20 évvel ezelőtti időszakban.

 2012-ben feléledt kapcsolatunk. Október 23-án sms-ben köszöntöttem őt, nem akarva zavarni, tudva hogy beteg felesége közelében tartózkodik. Perceken belül felhívott telefonon. Megköszönte, megemlékezésemet, ezután meleg hangú mondatokat váltott. Nemsokára újra felhívott, beszélt ( gerinctáji?) műtétjeiről, mondván hogy újabb műtétre már nincs lehetőség…

Azóta máshonnan megtudtam, hogy rosszindulatú betegsége volt. Lehet, hogy nekem nem mondta, amit ő tudott?

Aggódott, hogy meghal, s magára hagyja az ágyhoz kötött Bara Margitot, akiről nem tudja hogyan bírja tovább az életet. Majd megkérdezte:  mond mi van a halál után? Nem nyugtatta meg, hogy egyszer majd föltámadunk….

Válaszom Pál Apostol szavaival hangzott, melyeket fiatal koromban Ing Bál Bergman filmjében ismertem meg valódi súlyuk szerint: Most még tükör által homályosan látunk, de akkor majd színről színre.

Egyetértettünk abban, hogy a lélek különleges misztériózus dimenzióba kerül halálunk után. Nem volt kétséges, hogy mindezt a Jóistennel való kapcsolatban tudjuk elképzelni. Úgy éreztem egyetértünk, Dezső szinte visszaigazolta szavaimat, hogy ő is valahogy így gondolja, érzi.

 Miért írtam le mindezeket, elkövetve a gyakori hibát, hogy a megemlékező inkább saját magáról szól, mint az elhunytról? Mert a halál kérdésköre, valódi misztériuma engem is erősen foglakoztat. Úgy érzem, annál többet, mint ,, aki én bennem hisz, ha meghal is élni fog” nem igen tudhatunk bizonyosan. Mert gondolom, mi megváltottak vagyunk Istenben és általa vagyunk és leszünk. És ez, ha belegondolunk, igen sok, gyarló emberi viszonyaink közepette.

Két nyomós okom van tehát a visszaemlékezésre. Az egyik az ember egyik legnagyobb kérdése, a lét és nem lét körül forgó, a másik Gyarmati Dezső nagy ember mivolta.

Mert ő ez volt, minden sorsfordulatával együtt, ami vele történt, amit ő gondolt figyelmet érdemel. Nagy embersége, nem vitásan, sportolói nagyságával nyerte el véglegességét, vitathatatlanságát. A sportban elért érdem, beleértve a fiatalkorában megnyert főiskolai világbajnokság aranyérmét is önmagában történelmi személyiséggé teszi őt, mert emberi kiválóságról tanúskodik. Ez nem csak a magyar társadalomban, hanem világviszonylatban számba vetve is, tehetség, készség, szellemi és fizikai akaraterő alapján állapítható meg kétségtelenül. Nos ezen abszolút nagyság tölt el különös érzéssel, hiszen politikusok, művészek nagysága, eltekintve néhány különleges egyéniségtől általában nem egyértelműen fejezhető ki. A politikai szerepvállalás megítélése függhet a megítélő személyétől, világlátásától, politikai beállítottságától. A művészek megítélése is nagyon függ ízlésbeli, értékbeli, világszemléleti elemektől. A sportoló azonban, mérhető, utólag meg nem változtatható, pontosan összehasonlítható eredményt nyújt, teljesítménye egészen kivételes esetektől, bírói tévedésektől eltekintve, de még akkor is megfellebezhetetlen. Ugyanakkor eredménye az őt küldő, kiállító közösségé, nemzeté.

A nemzet tömegeinek érzésvilága és a sportoló diadala között, közvetlenebb az összefüggés, mint tudósok, művészek sikerei esetében, A sportoló küzdelme, megmérettetése, sikere, kudarca a nyilvánosság előtt zajlik, a teljesítmény és az elismerés között időben is szoros megfelelés van. Mindez a jelenben történik. A teljesítményt születésekor megmérik. Sportoló nem lesz később nagy ember, mint a művész vagy politikus. Ő vagy nagy lesz a megmérettetéskor, vagy eltűnik az ismeretlenségben. Ezért a nagyon sikeres sportoló diadala, semmi mással nem hasonlítható össze. A vereség a sportolóé, a diadal a nemzeté. A sportoló a nemzet lelki egészségének is robotusa, önbecsülésének alakítója, kovácsa. Jól tudták ezt az önkényuralmi időszakban is, amikor árgus szemekkel figyelték a sportolók életét, eredményeit…Nyilvánvaló hogy a ,,lelkesedés” ,a lelki átmelegedés, érzelmi indulati emelkedettség és izzás nélkül nincsen igazi nagy sportteljesítmény.

 Az utolsó kilenc hónap története kettőnk kapcsolatában a lenni és nem lenni, a földi pályafutás vége megfontolásának jegyében jellemezhető. Jó hinni…nem! Jó tudni, hogy Gyarmati Dezső megkapta a választ az őt marcangoló kérdésekre és azt is jó tudni, hogy nagyon nagy meglepetés nem érhette, hiszen tudta, hogy egy más, magasabb viszonylatba jutunk a földi halál után, az égi születésnapon.

Szeretném tudni, hogy Bara Margit megbékélt, megnyugvást talált-e. Mert ha igen, akkor minden a helyére került.

Gyarmati Dezső 1927. október 23-án Miskolcon látta meg a napvilágot , s 2013. augusztus 18-án Budapesten távozott az égi hazába, az öröklétbe.

Köszönöm a Gondviselésnek, hogy találkozhattam vele!