Dr.Zétényi Zsolt Magyarország mint védőállam?
Az 1920. évi párizsi béketárgyalásokon 1920. január 16.-án a francia külügyminisztériumban elhangzott beszédében gróf Apponyi Albert a magyar békeküldöttség vezetője, a következő fordulattal élt: „Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak, és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a népek szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék.”
Ez a fordulat érvényes volt az elmúlt 93 esztendő közjogi küzdelmeire, azokra, amelyek a Magyarországtól elszakított nemzetrészek megóvására irányultak, s mert Apponyi jóslata igazolódott, ma is a békés megoldások jelentik a szükséges és lehetséges irányt a kisebbségi sorba jutott nemzetrészek változatlanul mostoha sorsának jobbra fordításábra.
I. Ennek jegyében hangzott el a kívánság a székelyföldi nyári egyetemen Magyarország védőállami szerepének kívánatos voltáról. Mi a védőállam?
A dél-tiroli német népcsoport helyzetének rendezésére hivatkozva szokták igényként említeni – jogosan – Magyarország hasonló, kívánatos ú.n. védőállami szerepét az elszakított magyar nemzetrészek jogvédelme tekintetében. Arról van szó, hogy Magyarország nemzetközileg elismerten léphessen fel, kezdeményezhessen eljárásokat, döntéseket a kisebbségi sorban élő magyarság közösségi jogaiért, önrendelkezési jogáért. Szerintünk ez a lehetőség megvan. Vessünk egy pillantást a dél-tiroli megoldásra. Mellékes kérdés az, hogy a „Védőhatalom” a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi genfi egyezmények szerint mast jelent.
Az 1946. szeptember 5- én Párizsban Gruber osztrák külügyminiszter és De Gasperi olasz miniszterelnök által aláírt, a dél-tiroli német anyanyelvû lakosság jogai tárgyában kötött szerződés (az 1947-évi olasz békeszerződés IV. melléklete) rögzítette: „l. A német nyelvű lakosság teljes egyenjogúságot élvez az olasz nyelvű lakossággal Bozen tartományban és Trient tartomány kétnyelvű részében, olyan intézkedések keretében, amelyeknek célja, hogy megőrizzék a német nyelvű csoport etnikai jellegét és biztosítsák kulturális és gazdasági fejlődését; a német nyelv egyenjogú használata a közigazgatásban; anyanyelvi oktatás az alsófokú és középfokú iskolákban; a két etnikai csoport arányos részvételi joga a közalkalmazottak körében. 2. Autonóm regionális törvényhozó és végrehajtó szervek létesítése az említett tartományokban.3.Állampolgársági és közlekedési kérdések….”
Az 1946- os párizsi szerződést az osztrák parlament külpolitikai bizottsága így vette tudomásul:„A bizottság annak a határozott reményének ad kifejezést, hogy a jövőben egy változott világhelyzet a déltiroliaknak lehetőséget nyújt az állami hovatartozásukra vonatkozó önrendelkezésre. Az a véleménye, hogy ez az egyetlen útja a déltiroli kérdés tartós rendezésének, amit Ausztria igazságos és kielégítő megoldásként fogadhat el.”
A dél-tiroli német kisebbség jogi helyzete többé nem volt olasz belügy. Ausztria le nem írtan „védôhatalommá” lett, eljárhatott a párizsi szerzôdés gyakorlati teljesülése érdekében.
Bevetté vált a »Schutzmacht Österreich« publicisztikai kifejezés, tudományosan a garantáló hatalom (Garantiemacht). Ausztria a párizsi szerződés és az ezt követő, jognyilatkozatok, ENSZ határozatok, nemzetközi megállapodásnak tekinthető egybehangzó kormánynyilatkozatok alapján, történelmi és emberiességi megfontolásokból jogosult és köteles erre a szerepre Bozen tartomány osztrák kisebbsége érdekében.
A vita, ami 1960–61 ben az ENSZ előtt kezdődött, véget ért egy részletes intézkedési terv létrehozásával és teljesítésével 1992-ben. Létrejött a déltiroli autonómia (autonomous legislative and executive power), az autonóm törvényhozó és végrehajtó hatalom. Az osztrák parlament megállapította, hogy »DélTirol ma etnikai, kulturális, szociális és gazdasági fennállásában biztosítva van«. Osztrák vélemény szerint azonban: a népcsoportok védelmét mindíg a változó feltételekhez kell igazítani.
Ausztriának nem voltak különleges jogosítványai. A nacionalistának nem mondható szocialista Kreisky kancellár hivatkozott az olasz békeszerződésre, s ezt tette kitartóan, eredményesen, sikerrel. Pedig akkor sem voltak nemzetközi erővel végrehajható határozatok.
A párizsi szerződés idején, 1946. augusztus 30-án a magyar kormány a párizsi békekonferencia elé terjesztette egyezmény tervezetét, elsősorban Flachbarth Ernő munkáját. A szerződést a Biztonsági Tanács öt állandó tagja, az öt nagyhatalom kötötte volna a Dunamedence államaival egy a Biztonsági Tanács által felügyelt nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozására. A javaslat süket fülekre talált a békekonferencia nagyhatalmi eleve elrendelések uralta, a nemzeti kisebbségekkel szemben érzéketlen, sőt ellenséges közegében.
A felelősségvállalás alapja a nemzetközi jogi, az etnikai, a történeti és a keresztény szolidaritás. A nemzetközi jog lehetőséget ad a jogvédelemre, a valamely államban többségi nyelvvel és néppel bíró állam ezen többségi kultúra és érték hordozójaként védelmezi a más államokban létező ugyanazon kultúrát, a történeti elv megalapozza a történetileg hosszú ideig valamely államhoz tartozott területen élő, történetileg valamely államhoz tartozott lakosság iránt viselt közösséget ezen kötelék hatalmi úton való megváltozása után is, végül a keresztény szolidaritás a testvérek, a bajbajutottak iránt tanúsítandó segítségre irányuló szeretetparancs alapján kívánja meg a tevékeny segítségnyújtást mások sérelme nélkül. A kérdés tehát nem az, hogy védőállam-e Magyarország, hanem az, hogy mennyire jól, célszerűen, határozottan és felelősen látja el alkotmányosan meghatározott, nemzetközi keretekbe illeszkedő szerepét.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Kisebbségi jogokról szóló nyilatkozatokban bővelkedik a nemzetközi államközösség, s az önrendelkezési jog a nemzetközi jog általánosan elfogadott elve az elméletben. Annál inkább hiányoznak a hatékony ellenőrzési és jogorvoslati eljárások, pártatlan, széles jogosítványú, hatékony nemzetközi bíróságok és szervezetek.
Mindazonáltal Magyarországnak vagy bármely elszakított nemzetrészű államnak, (akár Romániának a határon túli románok tekintetében) óvó állam vagy védőállam jelleggel való szereplése hasznos lehet a nemzetközi viszonyokban. Magyarország nem tudott olyan szerződéseket kötni szomszédaival, mint Ausztria kötött Olaszországgal, de a nemzetközi jogi (jogfejlesztő) és politikai eszközök következetes, rendszeres, helyzetteremtő igénybevételével kivívhat magának ennek megfelelő elfogadottságot.
Az elmúlt évtizedek nemzetközi jogfejlődése és nemzetközi tényei elsöpörték a „belügyekbe való beavatkozás tilalma” címén hirdetett tételt arról, hogy az ú.n. nemzeti kisebbségek ügye az államok belügye. Nem csupán általános emberi jogi kérdésről van szó. Egy nép történelmi szállásterületein élő, de más államok főhatalma alá nagyhatalmi békeparancsokkal odakényszerített tömegei nem kezelhetők ugyanúgy nemzetközi jogilag és politikailag, mint például valamely bevándorolt vallási, nyelvi, etnikai kisebbség.
Magyarországnak gyakorolnia kell alaptörvényben és a nemzetközi jogban meghatározott, létező jogosítványait és kötelmeit. A magyar-román „alapszerződés” szerint :„….a nemzeti kisebbségek védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének részét képezi és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés tárgya,.. A Felek támogatják az európai együttműködési mechanizmusok következetes alkalmazását….Ha valamely helyzet veszélyeztetheti a nemzetközi békét és biztonságot avagy saját legfontosabb biztonsági érdekeit, bármelyik állam indítványozhat intézkedéseket a kialakult helyzet felszámolására, az ENSZ vagy az európai együttműködés elvei és mechanizmusai alkalmazására.
A veszélyeztető helyzet meglétét bármelyik fél megállapíthatja, akár a kisebbségi sorúak súlyosan jogsértő helyzete miatt is!
A Felek, a magyarországi román, valamint a romániai magyar kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának védelme érdekében alkalmazzák az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európa Tanács valamennyi érdemleges dokumentumát. Együttműködnek az előbbi szervezetek nemzeti kisebbségvédő ellenőrző mechanizmusainak működtetésében. Az államokat (és a jogsértetteket) nemzetközi jogorvoslati jog illeti meg a nemzetközi jog feltétlen érvényesülést igénylő szabályai, a legfontosabb kötelező nemzetközi jogi szabályok, így az ENSz-ben 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya valamennyi joga, így az önrendelkezési jogról szóló 1.cikke és kisebbségi jogokról szóló 27. cikke megsértése esetén is;
Mind az államoknak általában, mind Magyarországnak és Romániának számos (ha nem is nagyon hatékony) jogosítványa és kötelezettsége van a nemzetközi kapcsolatok világában.
A magyar állam kötelességeit és magatartását a Szent Korona tanában is gyökerező történelmi egyenlőségelv és a nemzet tagjait megillető oszthatatlan szabadság joga egyértelmû következetességgel határozza meg, a teljes magyar nemzet képviseletének parancsát hordozva.
Magyarország Alaptörvénye D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”
A magyar állam – a Szent Korona állama – nemzetközi fellépésének, jogilag hatályos önálló kezdeményezéseinek alaphelyzetét megadják az ország területének kétharmadát, lakosságának felét éppen az önrendelkezési jogra való nyílt vagy hallgatólagos utalással elszakító ún. békeszerződések 1920-ban és 1947-ben. Ezen jogi helyzetek – különösen keletkezésükkor – abban a várakozásban, feltevésben jöttek létre, állították ezt a nagyhatalmak, hogy a területgyarapodásban részesülő országok a területért jogokat adnak az elcsatolt őshonos kisebbségeknek, hiszen anyaországuk kényszerűen, de főúrian fizetett ezért, értékes területeket adott. Ez a várakozás meghiúsult.
A történelmi Magyarország utódállamaival kötött “alapszerződések” a 90-es években az adott keretek között alkalmazták a kisebbségvédelem lehetséges, ám elégtelen eszközeit, új kisebbségvédelmi rendszert nem hoztak létre. Ma már nagy kérdés, hogy szükség volt-e ezekre? Bennük volt a területi követeléseket kizáró bizantinikus, ezért adott helyzethez kötött formula. A területért jogokat elv helyébe annak másik oldala, a megtagadott jogok helyett területet (vissza) elve léphetett volna. A jelenleg hatályos nemzetközi jog nem tiltja az igazságtalan államhatárok békés felülvizsgálatát egyebek mellett értelemszerűen az elszakított őshonos népcsoportokat megillető önrendelkezési jog és a nemzetközi béke és biztonság érdekében. Akit ez a megállapítás felháborít, az adjon a területért szavatolt jogokat, az magyar állampolgárként ne kárhoztassa az önrendelekzésért küzdő székely-magyarokat, hanem követelje számukra az önrendelkezést.!