Jogerősen is megúszta két rendőr a 2006 őszi felelősségre vonást

március. 4. 2016. 22:22 Nemzeti Jogvédő Hírek

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 26-án jogerős ítélettel mentette fel súlyos testi sértés kísérletének vádja alól azt a két rendőrt (Sz. Tamást és B. Norbertet, utóbbi már nincs állományban, de egy ideig kerületi rendőrkapitány is volt), akik a pótmagánvád szerint a 2006. őszi áldozatok egyik ikonikus alakját, Dukán Dánielt verték össze a Szentkirályi utcában 2006. szeptember 20-án hajnalban.


Később azt állították Dánielről, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban első fokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. Másodfokon 2 évre enyhítették büntetését, és végrehajtását felfüggesztették, de pártfogói felügyelet alá került, és több évre külföldre menekült.

A 2006. őszi elítélésekkel kapcsolatos, 2011-ben hozott semmisségi törvény jelentős részben Dániel esete miatt született, és ennek nyomán elítélését 2013-ban megsemmisítették. Az ügyészség elzárkózása miatt az egykori áldozatnak kellett vádlottból pótmagánvádlóvá előlépve a vádlottak padjára ültetni a szerinte őt bántalmazókat. A vádlottak kezdettől fogva tagadtak, és összezárták a sorokat a többi rendőrrel együtt.

A másodfokú bíróság teljes körűen hatályban tartotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. április 19-én, bizonyítottság hiányára utalással hozott első fokú felmentő ítéletét. A Törvényszék szerint "törvényes és teljes bizonyítékértékelést" végzett az elsőfokú bíróság, nem volt megalapozatlansági hiba.