Koncert a nemzeti jogvédelemért- Telt ház és dübörgő rockzene

február. 23. 2009. 13:13 Nemzeti Jogvédő Hírek

Több szempontból is rendhagyó koncert volt február 13-án a budapesti Wigwamban. Rendhagyó, mert a nemzeti rockzene két kimagasló együttese, vagyis a Hungarica és a Patrióta ezúttal a nemzeti jogvédelem támogatása érdekében jótékonysági koncertet tartott. És rendhagyó azért is, mert a koncerten Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által vezetett NJSZ Házizenekar is fellépett. Az persze nem volt rendhagyó, hogy a zenekarok elkápráztatták a Wigwamban összegyűlt mintegy ezer embert.

Ezen az estén dübörgött a rock, mégpedig a legkeményebb fajtából. Kemény zene, ráadásul kemény gondolatokkal fűszerezve. De hát már csak ilyen a nemzeti rock zene, ez a sajátja. És az is a sajátja, hogy meglehetősen rázós ügyeket feszeget. Olyanokat például, mint a trianoni trauma máig élő hatása, a határainkon kívül rekedt nemzettestünk helyzete, vagy mondjuk a 2006-os rendőrségi brutalitás. Mert bizony már ez utóbbit is megzenésítették azok a muzsikusok, akik nem tudnak és nem is akarnak hallgatni, akiknek a száját nem lehet betömni, akiknek a kezét nem lehet megkötni. Akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Szubkultúra – legyintenek rájuk a kultúra felkent hivatalosságai, és kitaszítják köreikből őket, hogy mindannyiukat a feledés homályába száműzhessék. Őket, akik a hazáról és a szabadságról zenélnek, őket, akik a SZABADSÁG betűit minden koncertjükön újra és újra egymás mellé illesztik. Őket – jegyezzük meg épp ezért a nevüket – , vagyis a Hungarica együttest, és a Patrióta együttest. Őket, akiket nem lehet elhallgattatni.

Amúgy a jótékonysági koncert ötlete is a zenészektől származik. A Hungarica együttes két muzsikusa: Mentes Norbert és Sziva Balázs találták ki, hogy február 13-án a Wigwamban olyan, nagyszabású koncertet tartsanak, amelynek a bevételéből a nemzeti jogvédelmet támogatják. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat természetesen örömmel vette a kezdeményezést. A telt házasra sikeredett koncert fővédnökéül Morvai Krisztina jogvédőt, a Jobbik EP listavezetőjét és Gaudi-Nagy Tamást, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetőjét kérték fel. Mind a ketten eleget tettek a felkérésnek. Gaudi-Nagy Tamás ráadásul még két gyermekét és barátait is bevonta a szervezésbe, így hozta létre az NJSZ Házizenekart. Az alkalmi csapat tagja volt az öt és fél éves Gaudi-Nagy Nándor, aki a dobok mögött ült. Bátyja, a csaknem nyolc éves Bálint énekelt, édesapjuk pedig a gitár hangjaival kápráztatta el az egybegyűlteket. A zenekarban szerepelt még a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő ügyvéd partnere, Csere Péter két 14-éves ikerpár lánya: Anna a doboknál és Kriszta gitáron, végül, de nem utolsósorban egy remek zenész, Skardelli Viktor basszusgitáron, aki maga is áldozata volt a 2006 őszi rendőterrornak, és még a Civil Jogász Bizottság idejében került kapcsolatba a nemzeti jogvédőkkel.

Egymásra talált a nemzeti rockzene, a nemzeti jogvédelem és a nemzeti politika. Mert hogy nemzetpolitikusok is megjelentek a koncerten. Ott volt Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Zacsek Gyula és Zétényi Zsolt ex-országgyűlési képviselők, utóbbi egyúttal a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat elnöke is. A koncert ideje alatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat információs asztalánál a Szolgálat ügyvédjeivel találkozhatott a közönség és adományozásra is sor kerülhetett.

Az előzenekar szerepét elvállaló Patrióta együttes (www.patriotazenekar.hu) sorra elzenélte a legismertebb dalait. Felcsendültek a keményebb műfajba sorolható, de igen igényes, tartalmas üzenetet hordozó, Mondd meg Isten, Hiszekegy 2008, vagy a Magyarnak lenni így is jó és a Ne félj pajtás! című számok, de a lágyabb, már-már balladisztikus hangzású Őrizd a lángot, vagy az Oly korban élsz is megszólalt. Az eddig már egy lemezt kiadott Patrióta után következett a már említett NJSZ házizenekar, három hazafias rock balladát adtak elő nem várt nagy sikerrel, közte két vers feldolgozást. Az első Reményik Sándor „Nem nyugszunk bele” című költeménye alapján íródott és a Magyarország címen vált ismertté, a második Szőke István Attila költő csodálatos „Esküszünk” című költeményének megzenésítése a Lovamat megkötöm című népdal dallamára. A harmadik szám a Magozott Cseresznye együttes örökérvényű „A mi hazánk” című, szívet melengető slágere a nemzeti címerünkről és a Szent Koronáról.

A zenekar gitárosa, Gaudi-Nagy Tamás megköszönte az elkötelezett és lelkes közönségnek a támogatást és buzdítást. Röviden ismertette a Szolgálat tevékenységét, többek között azt, hogy a brutális rendőrök által 2006 őszén megkínzott áldozatok ügyében egyre több bírósági pert nyernek meg és jogi eszközökkel mindent megtesznek az ellen, hogy a magyarságot saját hazájában alávetett, rabszolgasorba taszítsák. Nagy ovációt váltott ki a bejelentése, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálathoz már 70 ügyvéd csatlakozott. Végül arra kérte a közönséget, hogy a koncert után is támogassák a nemzeti jogvédelmet, mivel a nemzeti önvédelem ezen hatékony eszköze sem állami, sem EU, sem pedig más külföldi támogatást nem kap értelemszerűen, csak a magyar emberek felelős áldozatvállalása teheti lehetővé az eddig már számos jelentős siket eredményező jogvédő munka folytatását és fejlesztését.

Morvai Krisztina, a koncert másik fővédnöke pedig a Nemzeti Jogvédő Szolgálatba tömörült ügyvédek és önkéntesek áldozatos és nélkülözhetetlen fontosságú munkájáról beszélt és arról, hogy szabadság és az emberi méltóság jogi eszközökkel való oltalmazása elengedhetetlenül fontos misszió. Rámutatott: nem szabad engedni, hogy maga alá gyűrjön mindent a profit központú, embertelen szemlélet, amely az embereket jogfosztott, kiszolgáltatott helyzetbe akarja taszítani.

Hatalmas meglepetést okozott ezt követően Kertai Zalán – 2006 ősze ihlette –
„Demokratúra” című festményének jótékonysági árverése. A mű, amely a Hungarica együttes azonos című nagylemezének boritója is egyúttal izgalmas licitet követően végül százezer forintért kelt el. A művész kesernyésen megjegyezte, hogy 1956-ban a pesti srácoknak is több esélyük volt, mint a véres 2006 őszén puszta kézzel az igazságért küzdő fiataloknak.

Végül a Hungarica együttes (www.hungaricazenekar.hu) tagjai jöttek fel a színpadra, hogy több mint egy órás fergeteges koncertet adtak. Egyútt zúgta velük a közönség az erőteljes üzeneteket közvetítő és az ellenállás szellemét erősítő számaikat: többek között a Jöjj el szabadság, Rendőrállam, Műveleti területen és Ide születtem című nótákat.
Fellépésük csúcspontján a véres 2006. október 23-a által ihletett, balladisztikus „A szabadság betűi” című számot adták elő, amelyben a magyarüldözés ellen és a felelősök felelősségre vonásáért szóló drámai erejű prózai gondolatokat Morvai Krisztina élőben mondta el az együttes tagjai mellé állva a színpadon. A dörgő tapsvihart követő ráadásban pedig ezen gyönyörű és megrázó erejű dal előadásába Gaudi-Nagy Tamás is bekapcsolódott gitárjával. Erről a dalról Császár Tamás filmrendező egy gyönyörű videoklipet készített, amelyet már több mint ötvenezren néztek meg a világhálón, a számot tartalmazó, tavaly ősszel megjelent maxi lemezük pedig az eladási listákon előkelő helyen szerepel.

Dübörgött tehát a rock, szóltak a hazafias töltetű zeneszámok, de az estén ezen kívül még valami más is jelen volt. És ez betöltötte az emberek szívét. Neve is van ennek az érzésnek. Úgy hívják, hogy szeretet. A szemekben pedig tükröződött a hit, hogy nemsokára „diadalt arat, győz az igaz szó.”- ahogy a Hungarica azt a záró számában a közönséggel együtt énekelte.

Gaudi-Nagy Tamás és Jezsó Ákos

További beszámoló a koncertről itt.

A koncerten készült képek remekül tükrözik a fergeteges hangulatot: A képeket SchF készítette.

 

 

 

 

( A képek a barikad.hu oldalról származnak.)