Újabb jogi csatát nyert a Lelkiismeret’88 és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a BRFK-val szemben

április. 5. 2005. 2:02 Nemzeti Jogvédő Hírek

A II. kerületi Rendőrkapitányság 2005 március 25-én kelt jogerős határozatával megszüntette  a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja által képviselt Kocsis Imrével, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjével és két társával szemben a „gyülekezési joggal való visszaélés" miatt 2004 december 10-én indult eljárást.

Amint ismeretes, a szabálysértési feljelentést azért tette a rendőrség Kocsis Imrével és társaival szemben, mert a Lelkiismeret'88 Csoport a kettős állampolgársági népszavazásban tanúsított kormányzati manipuláció, illetve miniszterelnöki magatartás kapcsán 2004. december 10-én tartott rendezvényeket követően a Margit-hídon gyalogoltak.

Kocsis Imre öt rendezvényre való bejelentést tett.

Ebből az első háromra vonatkozó bejelentést a rendőrség tudomásul vette, azonban a Jászai Mari tértől a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök villájáig tartó rendezvényt a rendőrség megtiltotta.

A Lelkiismeret'88 Csoport tagjaival és a rendezvény többi résztvevőjével a rendőrség a helyszínen közölte, hogy ez a két rendezvény be van tiltva, amelyet tudomásul vettek a résztvevők. Az engedélyezett demonstrációk után befejezték a rendezvényt, és a további tervezett, de a rendőrség által betiltott alkalmat nem tartották meg, hanem a rendezvény szervezői megkértek mindenkit arra, hogy a demonstráció helyszínét semmiképpen se csoportosan, hanem max. 3 fős létszámmal hagyják el, nehogy a rendőrség indokolatlanul beavatkozzon tiltott gyülekezésre hivatkozva.

Egyébként a betiltott rendezvényeket a bíróság előtt a Lelkiismeret '88 Csoport megtámadta, amely ügyek elbírálása még mindig folyamatban van.    

Ezek után a Margit-hídon keresztül néhány személy gyalogosan indult el.

Köztük volt Kocsis Imre, aki egy barátjával a megtiltott rendezvény felé indult, hogy szervezői kötelességének eleget tegyen és a nem engedélyezett rendezvényen ott esetleg megjelenteket tájékoztassa a betiltás nemrég megismert tényéről.

A hídon vonuló személyeket azonban a rendőrség nagy erőkkel feltartóztatta és összesen hét személyt előállított és velük szemben „gyülekezési joggal való visszaélés" miatt indított eljárást.

Ezen szabálysértés szerint, aki megtiltott rendezvényt tart, szervez vagy azon részt vesz, az 150 ezer Ft pénzbírsággal vagy 60 nap elzárással büntethető.

Az ügyben többszöri meghallgatásra került sor. Kocsis Imre és a többiek vonatkozásában  a most megszületett döntésekben a rendőrség az eljárást megszüntette, mert nem tudta megállapítani a Lelkiismeret'88 vezetőjének a terhére rótt felelősséget.

Megállapítható tehát, hogy a Lelkiismeret '88 Csoport egy újabb jogi csatát nyert a rendőrséggel szemben, és a  rendőrség ismételten megalapozatlanul indított szabálysértési eljárást a Lelkiismeret'88 Csoport tagjaival, illetve szimpatizánsaival szemben.

Amint ismeretes, korábban már a rendőrség a Lelkiismeret'88 vezetője ellen 6 alkalommal indított gyülekezési joggal való visszaélés és rendzavarás miatt szabálysértési eljárásokat. Ezekből három alkalommal jogerősen megszüntették az eljárást, egy alkalommal jogerősen csupán figyelmeztetési intézkedést tudott a bíróság alkalmazni, és két ügyben (gyülekezési joggal való visszaélés 2003 december 1. gesztenyéskerti tüntetéssel kapcsolatban, illetve rendzavarás a 2004 december 10-i rendezvényekkel kapcsolatban) még nem született jogerős döntés.

A Lelkiismeret '88 Csoport  és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány bíznak abban, hogy a jogalkalmazó hatóságnak minősülő rendőri szervek végre okulnak az eddigi eljárások tapasztalataiból és fokozott figyelemmel törekednek arra, hogy a rájuk vonatkozó jogszabályokat minden tekintetben megfelelően és a jogállami követelmények szerint fogják a jövőben alkalmazni.

Az ügynek az is következménye kell legyen, hogy a rendőrség kárigénye, amelyet közel 400 ezer Ft összegben jelentett be Kocsis Imre felé nem érvényesíthető, hiszen ezt az összeget azért kívánta a rendőrség a Lelkiismeret '88 vezetőjével megfizettetni, mert ő úgymond tiltás ellenére szervezett rendezvényt, és az emiatti mozgósítás költségeit kívánták a szervezet vezetőjével megfizettetni.

Miután jogerősen megszüntették Kocsis Imrével szemben a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértési eljárást, ezért a BRFK minden ilyen jellegű igénye jogalapját vesztette, és okafogyottá vált.