Lezajlott az első tárgyalás a délvidéki magyarok állampolgárságának megállapítására irányuló perben.
2006. június 6-án a Fõvárosi Bíróság elõtt került sor az elsõ olyan próbaper tárgyalására, amelyet Kiss L. és Kiss E., egy szabadkai magyar házaspár indított a belügyminiszter, és a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellen azért, mert esetükben az állapították meg, hogy õk magyar állampolgárságukat 1945-ben elvesztették. Amint ismeretes dr. Gaudi-Nagy Tamás mutatott rá 2005-ben tanulmányában arra, hogy a 1945-ben a terület visszacsatolásokhoz kapcsolódó jogszabályok hatályon kívül helyezésével, az ismét elcsatolásra kerülõ területeken élõ magyar állampolgárok magyar állampolgársága nem szûnt meg. Késõbb pedig már nem született olyan jogszabályi rendelkezés, amely õket megfosztotta volna a magyar állampolgárságtól, kettõs állampolgárságot kizáró államközi egyezmény sem került megkötésre Magyarország és Jugoszlávia között, ezért az 1941-ben visszatért délvidéki terülteken élõ magyarok, ma is magyar állampolgárnak tekintendõk. Ezt az álláspontot a Magyarok Világszövetsége is felkarolta támogatólag, folyamatosan kiáll a délvidéki magyarok magyar állampolgárságának elismerése érdekében.
A perbe I. rendû alperesként a belügyminiszter, II. rendû alperesként a Belügyminisztérium BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal került bevonásra. A perbeli ügyben Kiss László és Kiss Erzsébet magyar állampolgárság fennállását igazoló állampolgársági bizonyítvány kiadási iránti kérelemre válaszul a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal csupán egy tájékoztató levelet küldött, amelyben kifejtette azon álláspontját, hogy a kérelmezõk elvesztették magyar állampolgárságukat 1945-ben.
A felperesek keresete elsõdlegesen arra irányul, hogy azt állapítsa meg a bíróság, hogy eljárási jogszabálysértés történt, mivel nem alakszerû bizonyítványt állított ki, vagy határozatot hozott az eljáró szerv, továbbá a belügyminiszter számára jogszabály nem teszi lehetõvé, hogy az állampolgársági bizonyítvány kiadásának jogkörét más szervezetre delegálja, így a vonatkozó perben támadott iratot belügyminiszternek kellett volna aláírnia.
A kereset érdeme pedig arra irányul, hogy állapítsa meg a bíróság, hogy a Szabadkán élõ kérelmezõk magyar állampolgárságukat nem vesztették el, azaz mai is magyar állampolgárok. A felperesek fenntartották keresetüket, a tárgyaláson csupán a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal képviseltette magát, a hallgatóság soraiban helyet foglalt dr. Parragi Mária állampolgársági igazgató is. Írásbeli érdemi védekezésüket fenntartották, amely a támadott tájékoztatással szemben már nem 1945-re, hanem 1948-ra teszik az 1941-ben visszatért, majd ismét elcsatolt területeken élõ magyar állampolgárok állampolgárságának elvesztése idõpontját.
A tárgyaláson váratlan eljárásjogi lépést tett a hivatal, kérte perköltség biztosíték megfizetésre való kötelezését az idõskorú, nyugdíjas magyar nemzetiségû, szabadkai felpereseket arra hivatkozva, hogy amennyiben pervesztesek lesznek, úgy a Magyar Államnak nehéz lenne végrehajtania a terhükre megítélt ilyen esetben képletes mértékû perköltséget.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a felperesek jogi képviselõje ellenezte a kérelem teljesítését arra hivatkozva, hogy az 1969. évi I. tvr-rel becikkelyezett magyar-jugoszláv jogsegély egyezmény polgári és családjogi ügyekben kölcsönös perköltség biztosítékmentességet biztosít. Az egyezmény idején ugyan közigazgatási perek nem voltak Magyarországon, hiszen akkor még nem volt lehetséges közigazgatási határozatok felülvizsgálata, azonban az egyezmény alapelvszerûen rögzíti, hogy mindkét állam állampolgárai számára hasonló feltételeket biztosít a bíróságokhoz való fordulás tekintetében. A BM Hivatal jogtanácsosának álláspontja szerint egy másik már folyamatban lévõ perben az Igazságügyi Minisztérium azt állapította meg, hogy dacára a fenti nemzetközi szerzõdésbeli kötelezõ elõírásnak, nem áll fenn viszonosság két állam között, ezért abban a másik eljárásban, perköltség biztosíték megfizetésére kötelezte bíróság a kérelmezõt ugyan 20.000,-Ft összegben.
A hivatal jogtanácsosa a perköltség biztosíték összegét a felperesek és jogi képviselõjük díjmegállapodásához kérte arányosan igazítani, annak ellenére, hogy a közszolgálati jogviszonyban eljáró jogtanácsost a vonatkozó díjrendelet szerint nem megállapítható pertárgyértékû ügyekben nem a szabad megállapodás szerinti díjazás illeti meg.
Az elsõ tárgyalás tehát alapvetõen eljárás jogi kérdésekrõl zajlott.
Az is vizsgálat tárgyát képezte, és a felek ebben is nyilatkoztak, hogy miért nem a belügyminiszter és miért a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiadmányozta a per tárgyát képezõ tájékoztatást.
A hivatal jogtanácsosának álláspontja szerint, ebben vélhetõen hibáztak, de ez az álláspontjuk lényegén nem változtat semmit, továbbá ezen tájékoztatás is állampolgársági bizonyítványnak tekinthetõ, hiszen semmilyen alakszerû követelményt a jogszabály nem ír elõ.
Ezzel szemben felperesi jogi képviselõ arra utalt, hogy ez az eljárásjogi hiba már önmagában a támadott határozat jogellenességét jelenti, és egyben a jogbiztonság elvét is sérti, hiszen így a tájékoztatás címzettje számára nem vált egyértelmûvé az, hogy ez ellen a közigazgatási aktus ellen jogorvoslati kérelmet terjeszthet elõ.
Az 1/2003. számú legfelsõbb bírósági közigazgatási jogegységi döntés világosan leszögezi, hogy csak jogszabályi felhatalmazás alapján van lehetõsége a jogszabályban adott közigazgatási eljárás lefolytatására kijelölt szervnek arra, hogy delegálja hatáskörét. Az állampolgársági törvény 14. §-a kifejezetten a belügyminiszter hatáskörébe utalja az állampolgársági bizonyítvány kiállítását. A hivatal csupán egy belügyminisztériumi Szervezeti és Mûködési Szabályzatot tudott felmutatni annak alátámasztására, hogy õk is jogosultak az ügyben eljárni, azonban ez a Szervezeti és Mûködési Szabályzat, nem jogszabály, hanem csupán az állami irányítás egyéb jogi eszköze, ezért az 1/2003. jogegyezségi döntés értelmében önálló hatáskörrel, saját kiadmányozási joggal nem rendelkezik a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az állampolgársági bizonyítványokkal kapcsolatos ügyekben tehát értelemszerûen, önálló perképessége sincs.
Az eljáró bíró úgy döntött, hogy megkeresi az Igazságügyi Minisztériumot abban a tekintetben, hogy szerb és magyar viszonylatban van-e viszonossága a perköltség biztosíték mentesség tekintetében. Amennyiben az IM válasza nemleges lesz, úgy várhatóan kötelezni fogja felpereseket a bíróság arra, hogy perköltség biztosítékot fizessenek meg. Felperes jogi képviselõje jelezte, hogy már erre az esetre szólóan is személyes költségmentességi iránti kérelmet nyújtanak be felperesek, a bíróság részére. A következõ tárgyaláson már vélhetõen az ügy érdemi részének a tárgyalására is sor kerül. Árulkodó tény, hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal már változtatott a tájékoztatóban rögzített álláspontján, és azzal ellenkezõ más álláspontot terjesztett elõ a perben. Csak hivatkozott arra, de nem bizonyította, hogy a '60-as, '70-es években született kettõs állampolgárságot kizáró egyezmények születésének oka nem hozható összefüggésbe azzal, hogy a 1945. után elcsatolt területeken élõ magyarok állampolgárságának rendezése szükségessé vált.
Az ügyben a következõ tárgyalásra 2006. július 13-án 13 órakor kerül sor a Fõvárosi Bíróság fszt. 81. számú tárgyalójában.
Nemzeti Jogvédõ Alapítvány
Budapest, 2006. június 16.