A normalitás győzelme: másodfokon felmentették genderlobbista Háttér Társaság által feljelentett, normalitást védő vármegyés vezetőt, Barcsa-Turner Gábort

(forrás: Pesti Srácok és Magyar Jelen tudósításai alapján)

A Székesfehérvári Törvényszéken 2024. március 7-én tartott másodfokú nyilvános ülést követően 2024. március 21-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Barcsa-Turner Gábor HVIM elnök bűnösséget közösség elleni uszítás bűntette miatt megállapító ítéletet és bűncselekmény hiányában felmentette a vármegyés vezetőt az ellene emelt vád alól. A vádlott és védője,  dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője tudomásul vették az ítéletet, de a Fejér Vármegyei Főügyészség képviselője bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be, így a felmentő ítélet nem jogerős, az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. Az ügy előzményei itt olvashatók nemzeti jogvédő szemmel.

Az ügy abszurditását és genderlobbisták szerinti fontosságát is mutatja, hogy a Háttér Társaság a feljelentését követően minden eszközzel törekedett a vármegyés vezető elítéltetésére: a rendőrség többször megszüntette az eljárást, sőt, egyszer maga az ügyészség is az elmúlt 4,5 évben, mégis eljuthatott az ügy elsőfokú ítélethirdetésig, Barcsa-Turner Gábor bűnössé nyilvánításáig, de most  másodfokon mégis felmentés lett az ítélet.

Nagyon korrekt, tisztességes és iránymutató jelentőségű ítélet született, manapság ez ritka, mint a fehér holló az ilyen érzékeny, alapvető jogokkal érintett ügyekben. Az ilyen bírók, mint dr. Tőke Zoltán bíró úr és tanácsa példát mutatnak szakmai tisztességből és normalitásból. Igazi  ünnep volt egy ilyen ítéletet megélni, mivel ennek az ügynek az is  tétje, hogy a társadalmat felforgató genderlobbi  törekvéseivel szemben a normalitás, az alkotmányos rend, a gyermekek, a családok és a hagyományos értékek védelmében történő véleményalkotást és közösségi ellenállást ne tudják a genderlobbisták korlátozni, akik maguknak a legszélesebb jogokat követelik, de a társadalomvédő normalitáspártiakat megfosztanák a vélemény-nyilvánítás jogától is.

Mindenképpen javasoljuk megtekinteni a Pesti Srácok részletes videós összefoglalóját és tudósítását (tudósító: Füssy Angéla) a március 21-i másodfokú ítélethirdetésről, amelyben az ítéleti indokolása is látható, illetve  a vádlott és védője értékelik a történteket.

A Magyar Jelen videós tudósítása itt látható, amelyben az ítéleti indokolása is megtekinthető,  a vádlott és védője értékelik a történteket.

Az ítélet indokolása a vonatkozó nemzetközi egyezményi, alaptörvényi és büntetőtörvényi hátteret részletesen vezette le és alapvetően visszaigazolta a védelem által hivatkozott érvelést megállapítva, hogy sem a közösség tagja elleni erőszak bűntettének alapesete, sem pedig közösségi elleni uszítás bűntettét nem valósította meg a 2019-ben közzétett, rendhagyó 1956-os megemlékezésre vonatkozó plakát.

A Btk. 332. § c) pontja szerinti  közösség elleni izgatás bűntette megvalósulása vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni, és csak bizonyos mérték fölött, azaz a nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén igazolható alkotmányosan a szabad vélemény-nyilvánításhoz való jog korlátozása. A vélemény-nyilvánítás szabadsága csak nagyon szűk körben korlátozható. Az uszításnak el kell érnie azt a szintet, amelytől szükséges és arányos mértékben korlátozható a vélemény-nyilvánítás szabadsága. A vád tárgyává tett plakát esetében ez nyilvánvalóan nincs így. Helyes értelmezésben a közösség elleni uszítás megvalósulásához szükséges gyűlöletre uszítás nem pusztán az ellenérzések kedvezőtlen vagy sértő nézetek meghökkentő, esetleg hangulatkeltő közzététele (mint ami a vád tárgyává tett plakáton történt), hanem olyan feszültséget gerjesztő magatartás, amely alkalmas arra, hogy emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben tüzelje fel, amely gyűlölet kiváltására alkalmas, és ez a társadalmi rend és béke megzavarásához vezet. Erről a vádbeli plakát kapcsán nem volt szó, annak tartalmára és közzétételi módjára is figyelemmel.

Kiemelt nemzeti jogvédő feladat az ilyen társadalmilag hasznos, nemzeti érdek- és értékvédő normalitáspárti tevékenység miatt eljárás alá vont honfitársainkat , – mint jelen esetben Barcsa-Turner Gábor – büntetővédelemmel és más jogvédelmi eszközzel támogatni, mivel ezzel az egész nemzeti közösségünk érdekeit is védjük.

Mivel mi nemzeti jogvédők, a magyar nemzeti érdekeket védjük a jog eszközével és mögöttünk nem állnak magyarellenes, Soros-féle külföldi pénzemberek és gyarmatosító szervezetek (nem úgy mint az ilyen forrásokkal kitömött Háttér Társaság és az álcivil liberális jogvédő szervezetek), de külföldi államok sem, ezért mi csak a magyar szolidaritásra építhetünk.

Kérjük, támogassa a magyarok emberi jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (www.njsz.huszemélyi jövedelemadója 1%-ával (adószám: 19334684-1-05) vagy pénzügyi támogatással, hogy minél hatékonyabban segíthessünk. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat bankszámlaszáma: (HU45) 11600006-00000000-29912821

Mi soha nem adjuk fel és nem engedünk a magyarok jogaiból!

Honfitársi üdvözlettel :

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Március 21-én másodfokú ítélethirdetés a genderlobbista Háttér Társaság által feljelentett, normalitást védő vármegyés vezető büntetőperében

Másodfokon is tartogatott abszurditást  az LMBTQP-zászló meg nem történt elégetésének ügye.  Egy rendhagyó 1956-os megemlékezésre invitáló  2019-es plakátra rákerült ironikus programpont miatt első fokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátást szabtak ki Barcsa-Turner Gáborra (HVIM), ám  az ügyészség fellebbezéssel élt és mindenképpen szeretné, hogy közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt ítéljék el és szabjanak ki szigorú büntetést másodfokon a vármegyés vezetőre.

A Székesfehérvári Törvényszéken 2024. március 7-én tartott másodfokú nyilvános ülésen összecsapott a vád és a védelem, utóbbit dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el. Másodfokú határozathozatal 2024. március 21-én 9 órakor lesz.

Videós összefoglaló a március 7-i másodfokú nyilvános ülésről, amelyben a vádlott, a védő és a vád képviselőjének felszólalása is megtekinthető, továbbá a vádlott és védője értékelik az eljárást, latolgatják az esélyeket:

A nyilvános ülésen orwelli módon azzal érvel a vármegyei főügyészség ügyésze, hogy a “vádlott” egyértelműen egy értékrendszer alapján cselekszik, kirekesztő a deviánsokkal szemben, és ő határozza meg, hogy mi a normalitás, ami szerinte nem is létező fogalom. Az ügyész szerint a próbára bocsátás nem elég elrettentő, ezért büntetést kell kiszabni Barcsa-Turner Gáborra a bíróságon leszögezte, hogy valóban nem tud olyan ítéletet elképzelni, ami alapján az értékrendje megváltozna a kérdésben.

A feljelentő szervezet, a Háttér Társaság lobbiját is “konteónak” minősítette az ügyész, de tényszerűen ennek konkrét tényeivel (bírók, ügyészek, rendőrök érzékenyítése, szakmailag tarthatatlan lmbtq-párti ügyészségi iránymutatások kilobbizása stb.) szembesítve lett, hiszen erről maga a felforgató szervezet számol be büszkén.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, az ügyben védőként eljáró hazafias ügyvéd hosszan sorolta a tárgyaláson a felmentés mellett szóló jogi indokokat és az Alaptörvény által rögzített családvédő és gyermekvédő értékeket, amiket véd és képvisel Barcsa-Turner, akit és cselekményét ezért semmiféleképpen sem lehet közösségellenesnek titulálni és ezért bűncselekménynek sem minősíteni. Védőbeszédében ő is súlyos kritikával illette az ügyész által elmondottakat.

A védelmi fellebbezés indokolása arra hivatkozott a bűncselekményi minősítés vitatása körében, hogy a vád tárgyává tett plakát  az Alaptörvény IX. Cikkének (1) bekezdése körébe tartozó védett véleménynyilvánítás, amely lényegében egy társadalmi tesztként is felfogható, és amely abban az értelemben elérte hatását, hogy egyes túlérzékeny társadalmi csoportokért tevékenykedő genderlobbi szervezet, jelesül egészen pontosan a Háttér Társaság, ebben az ügyben büntetőfeljelentést tett, érdekes módon  magára véve az LMBTQP mozaikszó megjelölést. Nyilvánvaló az is, hogy ez a mozaikszó megjelölés már önmagában az elsőfokú ítéletben foglaltakkal ellentétben kizárttá teszi azt, hogy egyáltalán olyan társadalmi csoportról legyen szó, amely bármilyen tekintetben is alaptörvényi, illetve jogszabályi védelmi körbe tartozna. Józan ésszel belátható, hogy a P rövidítéssel jellemezhető pedofil személyek köre Magyarországon súlyosan büntetendő tevékenységnek minősülő magatartásokat kifejtőket jelenti, akiket a jogszabály üldözni és megbüntetni rendel cselekményük elkövetése esetén tehát nem tartoznak védendő csoport körébe.

A védelmi fellebbezés azt is kifejtette, hogy a Btk. 332. § c) pontja szerinti  közösség elleni izgatás bűntette megvalósulása vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni, és csak bizonyos mérték fölött, azaz a nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén igazolható alkotmányosan a szabad vélemény-nyilvánításhoz való jog korlátozása. A vélemény-nyilvánítás szabadsága csak nagyon szűk körben korlátozható. Az uszításnak el kell érnie azt a szintet, amelytől szükséges és arányos mértékben korlátozható a vélemény-nyilvánítás szabadsága. A vád tárgyává tett plakát esetében ez nyilvánvalóan nincs így. Helyes értelmezésben a közösség elleni uszítás megvalósulásához szükséges gyűlöletre uszítás nem pusztán az ellenérzések kedvezőtlen vagy sértő nézetek meghökkentő, esetleg hangulatkeltő közzététele (mint ami a vád tárgyává tett plakáton történt), hanem olyan feszültséget gerjesztő magatartás, amely alkalmas arra, hogy emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben tüzelje fel, amely gyűlölet kiváltására alkalmas, és ez a társadalmi rend és béke megzavarásához vezet. Erről a vádbeli plakát kapcsán nincs szó.

Szintén kifejtette mind Gaudi-Nagy, mind Barcsa-Turner az ügy abszurditását: a rendőrség többször megszüntette az eljárást, sőt, egyszer maga az ügyészség is az elmúlt 4,5 évben, mégis eljuthatott az ügy elsőfokú ítélethirdetésig, Barcsa-Turner Gábor bűnössé nyilvánításáig, most pedig a másodfok dönthet.

A védelmi érvek hatására az ítélethozatalt elnapolta a másodfokon eljáró tanács.

A másodfokú ítélet kihirdetésének időpontja: 2024. március 21-e, 09:00. Helyszín: Székesfehérvári Törvényszék fszt 8.

Aki tud, jöjjön el Székesfehérvárra – kéri az LMBTQP-lobbi által eljárás alá vont “vádlott”.

Az Akta – Az Amnesty-ügy és ami mögötte van, avagy a jogvédő civilt játszó liberális politikai aktivisták esete a törvényekkel

január. 29. 2024. 11:11 Nemzeti Jogvédő Hírek

Füssy Angéla leleplező tényfeltáró filmje a Pesti Srácokon az álcivil liberális jogvédő Amnesty International hazai leányvállalatáról, a nemzeti érdekek ellenében  liberális jogrendért folytatott, elsősorban fiatalokat a woke világba behálózni akaró migránspárti és genderpárti dicstelen aknamunkájukról.

A filmben megszólal Deák Dániel mellett dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki többek között arról beszélt, hogy komoly feladatleosztás van a liberális jogvédő szervezetek között, és meglátása szerint az Amnestyé ebben éppen a hálózatépítés és a mozgósítás.

VIDEÓ ITT!

Mint mondta, ezek álcivil szervezetek, amelyek jól behatárolhatóan külföldi forrásokból működnek és nagy a befolyásuk, mivel az ügyészségnél is el tudták érni három másik liberális jogvédővel együtt 2019-ben, hogy a nyomozó hatóságok liberális érdekű szempontok szerint eljárva alkalmazzák a gyűlölet-bűncselekmények szabályait. Dr. Gaudi-Nagy Tamás szerint ezért is nagyon fontos odafigyelni arra, hogy ne kerülhessék ki a szuverenitási törvényt, és ne tudjanak hálózatépítő szerepükkel külföldi befolyást gyakorolni a magyarországi választásokra. Felidézte az Amnesty International Magyarország lmbtq mozgalmat és migrációt pártoló akcióit, utóbbi keretében a 2015-ös röszkei erőszakos migránsrohamot vezénylő,  terrorizmusért elítélt Ahmed H. kegyelmi ügyét, amit a vállán vitt a szervezet.

Ukrajna EU csatlakozásra alkalmatlan, a kárpátaljai magyarok népirtás áldozatai – dr. Gaudi-Nagy Tamás, NJSZ ügyvezető az ukrán EU csatlakozást kizáró körülményekről és a végveszélyben levő kárpátaljai magyarságról

A Kecskeméti Televízió “Töretlenül magyarok” c. műsorának 2024. január 5-i adásában Molnár H. Boglárka kérdéseire válaszolva dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,  a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője nyilatkozott Ukrajna EU csatlakozását kizáró körülményekről és a végveszélyben levő kárpátaljai magyarságról. 

Az interjú 22:47-ig tart, utána Kertész Dávid, a PestiSrácok újságírója elemzi a kárpátaljai magyarok helyzetét.

Az interjúban részletesen bemutatta és elemezte azokat az okokat és körülményeket, amelyek miatt teljesen irreális és felelőtlen törekvés Ukrajna EU csatlakoztatása és ezért helyeselhető a magyar kormány ezt ellenző aktivitása.

Felidézte az NJSZ kárpátaljai magyarság jogfosztottságáról tavaly januárban  közzétett magyar és angol nyelvű emberi jogi jelentésében foglalt súlyos, népirtást alátámasztó  megállapításokat és többek között területi autonómiát szorgalmazó ajánlásokat, amelyek sajnos  máig időszerűek. Rámutatott, hogy a jogfosztó jogszabályok módosítása csak akkor ér valamit, ha a magyarellenes nyelvi és fizikai genocídium gyakorlata is megszűnik.

Az NJSZ jelentés angol változatát, illetve a “Magyarok prés alatt Kárpátalján” című, Pesti Srácokkal és a Nemzeti Filmkészítők Egyesületével közösen készített dokumentumfilm angol változatát számos nemzetközi szervezet részére megküldtük, többek között az ENSZ szakosított szervei, az Európa Tanács, az Európai Unió és az EBESZ számos vezetője, szervezete és képviselője is megkapta.

Karácsonyi-újévi nemzeti jogvédő jókívánságok, évértékelés és tervek az új esztendőre- nemzeti jogvédő missziónkat jövőre is folytatjuk!

december. 24. 2023. 11:11 Nemzeti Jogvédő Hírek

Áldott, békés, lelket, hitet erősítő, kegyelemteljes Karácsonyt és egészségben megélt, boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a Nemzeti Jogvédő Szolgálat minden tagja, partnere és támogatója nevében. Az új esztendőben is lesz dolgunk bőven Hazánk és Nemzetünk védelmében.

Prohászka Ottokár püspök karácsonyi gondolatai ma egyre időszerűbbek:
“Aki őt látta, az el nem felejtheti; aki elfelejti, az még nem látta; annak a szívébe a karácsonyi fény még nem hatolt bele ; annak a lelkét a Krisztus ragyogó képének víziója még nem érintette meg. Ti úgye bújjátok a könyveket, forgatjátok a kódexeket, új bizonyítékokat kerestek, s nem veszitek észre, hogy a karácsonyi fényt nem Jeruzsálemből hozták az írástudók katedráiról, s a Krisztus-képet nem faragták Athénben, sem Efezusban. Ne keressétek ott; a karácsonyi fény az égből jött; az egy nagy tény ; s a Krisztus-kép a Szentlélektől fogantatott s megtestesült; az egy nagy kegyelem. S ennek a fénynek s ennek a kegyelemnek befogadására hívő, bízó, alázatos lélek kell, mely az élet adventjén keresztül vágyódik, mely a remény antifonáit énekli s mely a próféták virrasztó szemével nézi a Krisztust s mosolyogva suttogja : Tudtam, hogy eljön ; íme, ő az!”

A Nemzet asztalára letett karácsonyi ajándékunk, hogy számos jószándékú magyar ember összefogásával 15 éves kitartó jogi és igazságtételi közéleti nemzeti jogvédő küzdelem után sikerült idén a gyurcsányi rezsim által kreált Budaházy-Hunnia büntetőeljárás meghurcoltjai utolsó három fős csoportjának – a korábbi két hullámban zajlott, Budaházy Györgyöt és 12 hazafit megszabadító kegyelmi mentesítéseket követően – a vesszőfutását végleg lezárni idén november 17-én meghozott és végrehajtott államfői kegyelmi döntésekkel, így nekik is kinyíltak a zárkaajtók, végre egyesülhettek újra a szétszakított, szenvedő magyar családok, és visszakaphatták édesapáikat a tőlük megfosztott feleségek és gyermekek. Végre a meghurcoltak mindegyike rengeteg meghurcolás és szenvedés után ismét szabad emberként és a társadalom hasznos tagjaként élhet, és lehet újra együtt családjaikkal.

Hála és köszönet ezúton is a döntéshozóknak és mindenkinek, aki ehhez a gordiuszi csomó átvágáshoz segítséget adott! Sokakkal együtt folytatott 15 éve tartó igazságküzdelmünk idén végre elérte a teljes sikert! Óriási társadalmi összefogás jött létre az elítéltek mellett, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mellett a Budaházy Bizottság az Igazságszolgáltatásért nevű civil társaság több mint kétszáz taggal, köztük neves közéleti személyekkel, jogászokkal, újságírókkal, művészekkel emelte fel a szavát az ügy kegyelmi megoldása érdekében.

Örömteli, hogy dr. Novák Katalin elnök, illetve az igazságügyi kormányzat végül megoldotta és lezárta ezt a rettenetesen nehéz, kényes, koholt bizonyítékokkal, kényszervallatásokkal és más visszásságokkal telített koncepciós ügyet, amit Gyurcsányék időzített bombaként helyeztek a 2010 utáni rendszer alá.

Az ügy ezen megoldása még jobban felerősítette az igényt, hogy a 2010 előtti önkényuralmi időszak állami terrorjának felelősei ne kerüljék el a felelősségre vonást. A 2006 őszi véres állami terrorakció-sorozat után az akkori  politikai-rendőri vezetők és a balliberálisok csatlósok folyamatosan, cinikus módon tagadták és tagadják a bizonyítékok ellenére mindazokat a jogsértéseket és bűncselekményeket a szörnyű következményekkel együtt, amelyeket az akkori hatalom által vezérelt  rendvédelmi szervek követtek el magyar polgárokkal szemben. Mivel a terrorcselekmény el nem évülő bűncselekmény, ezért a felelősségre vonásra még mindig van jogi lehetőség. A 6 halottal és 1200 sebesülttel járó 1990-es bukaresti bányászjárás miatt 2017-ben emeltek vádat. A 14 halottat és 26 sérültet eredményező észak-írországi 1972-es brit katonai vérengzés miatt 2019-ben emeltek vádat. Nem várhatunk eddig ! A 2006 őszi terror halottainak emléke, de az élő áldozatok megélt szenvedése is kötelez minket arra, hogy a jogsértettek és a nemzeti jogvédők  ne adják fel: nem felejtjük  és nem felejtetjük el soha a gyurcsányi terrort, ennek jegyében támogatjuk, hogy méltó emlékmű kerüljön felállításra jövőre Budapesten, továbbá küzdünk azért, hogy  az 2006 őszi állami terrorért felelős politikai és rendőri vezetők ne  úszhassák meg, pártjaik, csatlósaik ne kerülhessenek soha vissza a hatalomba.

De az arra vonatkozó társadalmi igény is egyre nagyobb, hogy az igazságügyi rendszerünk egyes, súlyos, Hunnia ügyhöz vezető rendszerhibáit és meg nem engedhető liberális ideológiai befolyásolást is mielőbb ki kell küszöbölni, számos tapasztalatunk és javaslatunk van ezen a téren.

Ezen a téren jelentős küzdelmek várnak ránk az eljövendő esztendőben, de közben tovább folytatjuk jogi csatáinkat a globalista nemzetközi erők és hazai csatlósaik ellen, a velük szembeszálló normalitáspárti és értékvédő hazafiak védelmében, de olykor mi is támadás célpontjaivá válunk.

Kemény és küzdelmes esztendő volt, amely ismét igazolta, hogy szükség van a patrióta szellemiségű-lelkiségű gyakorlati jogvédelemre még akkor is, amikor – miután sikerült tavaly megakadályozni a nemzetáruló balliberálisok hatalomra jutását – nemzeti érdekű kormányzás irányítja hazánkat.

Ráadásul az elcsatolt magyarság érdekében tavaly, a fokozott ukrán elnyomás alatt szenvedő kárpátaljai honfitársaink érdekében teljesített jogi monitorozó missziónk alapján készített emberi jogi jelentésünket idén magyar és angol nyelven is közzétettük, hogy milyen nehézségeket él át nap mint nap a népirtás közeli helyzetben élő kárpátaljai magyarság, hogyan igyekszik őrizni magyarságát, milyen jogfosztó intézkedések gátolják, veszélyeztetik ebben és miként sérülnek egyéni és közösségi jogaik, mit kellene változtasson Ukrajna. Nyilvánvalóvá tettük, hogy a mostani elnyomás helyett a megoldás a jogfosztó törvények és gyakorlat megszüntetése, az ENSZ fellépése és a Kárpátalján élő magyarok területi autonómiájának biztosítása lenne.

A jelentés angol változatát, illetve a “Magyarok prés alatt Kárpátalján” című, Pesti Srácokkal és a Nemzeti Filmkészítők Egyesületével közösen készített dokumentumfilm angol változatát a hazai és ukrán kormányzat mellett számos nemzetközi szervezet részére megküldtük, többek között az ENSZ szakosított szervei, az Európa Tanács, az Európai Unió és az EBESZ számos vezetője, szervezete és képviselője is megkapta.

A jelentésünk 16 pontos ajánlása ma is időszerű még sajnos, amelyben az autonómia biztosítása és az összes jogfosztó  törvény, intézkedés eltörlése mellett kiemelten szerepel többek között a magyar állampolgársággal szembeni diszkriminatív, jogfosztó gyakorlat felszámolása és a magyar intézmények elleni támadások megszüntetése, a magyar nyelv használatának korlátozásmentes biztosítása és a kényszermozgósítások leállítása, illetve Ukrajna EU és NATO csatlakozásának blokkolása, amíg a kárpátaljai magyarok helyzetét nem rendezik.

Fontos és dicséretes, hogy a hazai kormányzat a fenti ajánlásaink szellemében jár el, amikor a hatalmas ellenszélben kiáll a kárpátaljai magyarság mellett, ugyanakkor az EU és NATO háttérviszonyait bizonyító erővel leleplező tény, hogy e két szervezet számos kizáró körülmény, súlyos emberi jogi és jogállami jogsértések ellenére erőlteti az ukrán csatlakozást, illetve önti beléjük a súlyos százmilliárdokat, miközben a hazánknak jogszerűen járó forrásokat önkényesen visszatartják.

A nemzeti jogvédelem sokkal többet el tudott eddig is elérni jogi eljárásokkal, jelentésekkel, szakmai rendezvényekkel, lobbizással és a nyilvánosság előtti megszólalásokkal, mint ami elvileg következne a méretünkből és szervezeti hátterünkből. Eredményeink bizonyítják, hogy szakmailag képesek vagyunk felvenni a jogi küzdelmet a javarészt külföldön kiképzett álcivil liberális jogvédőkkel.

Az egyre agresszívabban nyomuló Pride-rendezvények kapcsán alapvető jogait gyakorlók jogvédelme minden évben visszatérő feladatunk: jövőre is tervezzük jogsegélyügyelet biztosítását, az értékeinkért kiálló normalitáspárti aktivisták számára. Terveink között szerepel kollektív személyiségi perek indítása nagyszámú patrióta felperesi pertársasággal a magyar nemzet méltóságát sértő balliberális közéleti és sajtógyalázkodások elkövetői ellen a „TÉGY A MAGYARGYŰLÖLET ELLEN!” akció keretében. Korábban ugyanis sikerült a hírhedt magyargyalázó Tóta W. Árpád hvg.hu-n megjelent, eleinket és minden magyart súlyosan becsmérlő egyik cikke miatt a liberális portált elmarasztaló kúriai ítéletet kiharcolni, amely iránymutató döntés lett.

Viszont amíg az álcivil liberális jogvédő szervezetek évi több százmillió forintos, jórészt külföldről kapott támogatásból működnek számos állandó munkatárssal és nagy stábokkal (nem véletlen, hogy a helyes célzatú és tartalmú szuverenitásvédelmi törvény ellen ágálnak), addig nekünk, nemzeti jogvédőknek nincsenek állandó jelentős forrásaink, éves költségvetésünk túlnyomó része a személyi jövedelemadó 1%-ából jön össze, ezért is életbevágó, hogy aki megteheti, céljainkkal egyetért és tevékenységünket fontosnak tartja, rendelkezzen a Nemzeti Jogvédő Szolgálat javára az SZJA 1%-a körében – adószámunk: 19334684-1-05, részletek a honlapunkon (njsz.hu) –, de egyedi támogatásokat is örömmel fogadunk.

Mögöttünk nem állnak magyarellenes, Soros-féle külföldi pénzemberek és gyarmatosító szervezetek, de külföldi államok sem, mivel mi magyar nemzeti érdekeket védünk a jog eszközével. Mi csak a magyar szolidaritásra építhetünk, ezért számítunk minden jóérzésű magyar támogatására, amit előre is hálásan köszönünk. Köszönet az eddigi támogatásokért is !

Továbbra is kiemelt feladatunk az elcsatolt sorban és jogfosztottságban élő magyarok jogvédelme, önrendelkezési harcainak jogi támogatása, és ami manapság a legtöbb kihívást adja: a sorosista, patriofób-liberális álcivil hálózatok külföldi és hazai jogi pergőtüze elleni, általuk támadott honvédők érdekében kifejtett nemzeti jogvédő küzdelem.

Szeretettel ajánljuk megújított honlapunkat (njsz.hu) a nemzeti jogvédő hírek, események és akciók iránt érdeklődő minden jóérzésű honfitársunk figyelmébe. Kérem juttassák el minél több emberhez és legyenek részesei a nemzeti jogvédő közösségünknek ! De már ott vagyunk a Telegramon is, kövessék ott is a nemzeti jogvédőket. Honlapunkon olvasható, hogy miként lehet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat pólójához hozzájutni. Támogatóink szíves figyelmébe ajánljuk ugyanis, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nemzeti színű paragrafusjelét tartalmazó szimbólumával ékesített és jelmondatunkat (“Nem engedünk a magyarok jogaiból!”) megjelenítő igényes kivitelű, nemzeti jogvédő identitást kifejező fekete pólót támogatásonként egy példányban tudunk háromféle méretben (L, Xl, XXL) felajánlani mindazoknak, akik legalább 5000,- Ft összeggel támogatják a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot.

Jövőre is résen kell lennünk: a nemzetellenes baloldal magát liberálisnak, zöldnek vagy szociáldemokratának hazudva folyamatosan támad. Külföldi tanácsadók, ügynökök és pénzek segítségével kívánják kiszolgáltatni országunkat a globális háttérerőknek, hogy újra gyarmattá tegyék hazánkat. Az EU ezen törekvések egyre leplezetlenebb megvalósításán dolgozik, ráadásul sem akkor, sem azóta emiatt semmilyen kifogást nem fogalmazott meg az állami terrorért felelős balliberális kormánnyal szemben és farizeus módon máig azokra tekint szalonképes “demokratikus” partnerként, akik az állami terrorért felelősek vagy azoknak az akkori emberi jogi bűnökről cinkosan hallgató szövetségesei. Ezért is szükséges a nemzeti-szuverenista erők az áttörése a jövő évi EP választáson.

A mai nemzetárulók hazánk önrendelkezésének felszámolásán és a nemzetépítés-nemzetegyesítés ellen ügyködnek nemzetközi megbízóik akaratának megfelelően.

Jövőre is fel kell venni velük a harcot magyar nemzetünkért a nemzeti önrendelkezésünk megvédése érdekében!

Mi soha nem adjuk fel és nem engedünk a magyarok jogaiból!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (njsz.hu) ügyvezetője

November 17-én délután végre kiszabadult a börtönből a gyurcsányi koncepciós Hunnia-per szintén elnöki kegyelemben részesített három utolsó elítélt hazafija !

November 17-én délután végre kiszabadult a börtönből a gyurcsányi koncepciós Hunnia-per szintén elnöki kegyelemben részesített három utolsó elítélt hazafija – véget ért a meghurcoltak vesszőfutása!

Örömmel adok tájékoztatást arról, hogy  ma délután végre kiszabadult a börtönből a gyurcsányi koncepciós Hunnia-per szintén elnöki kegyelemben részesített három utolsó elítélt hazafija, dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely. Nekik is végetért a 15 éves meghurcoltatás, ismét szabadok!

Hála és köszönet a döntéshozóknak és mindenkinek, aki ehhez a gordiuszi csomó átvágáshoz segítséget adott!

Sokakkal együtt folytatott 15 éve tartó igazságküzdelmünk végre elérte a teljes sikert!

Dr. Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos közleménye ITT.

Skrabski Fruzsina újságíró, filmrendező videója a mai szabadulásukról ITT.

A Magyar Nemzet c. napilap online cikke a kegyelemről dr. Gaudi-Nagy Tamás NJSZ ügyvezető nyilatkozatával:

“– Az első szó ismét a háláé és a köszöneté! Bátor, tisztességes, irgalmas és keresztényi  Novák Katalin köztársasági elnök ezen mostani döntése is, ami logikusan illeszkedik a Budaházy–Hunnia-ügyben hozott korábbi kegyelmi határozatokhoz, amelyekkel tavaly decemberben és idén áprilisban Budaházy György és 12 társa már kegyelmet kapott – fogalmazott lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője annak kapcsán, hogy  az államfő csütörtök este kegyelmi döntést hozott a Hunnia-perként ismertté vált büntetőügy utolsó három elítéltjének esetében. A jogász szerint ezzel Novák Katalin, illetve az igazságügyi kormányzat megoldotta és lezárta azt a rettenetesen nehéz, kényes, koholt bizonyítékokkal, kényszervallatásokkal és más visszásságokkal telített, 15 éves koncepciós ügyet, amit Gyurcsányék időzített bombaként helyeztek a 2010 utáni rendszer alá.

– Az ügy ezen megoldása még jobban felerősíti az igényt, hogy a 2010 előtti önkényuralmi időszak állami terrorjának felelősei nem kerülhetik el a felelősségre vonást és azt, hogy az igazságügyi rendszer egyes, súlyos, ilyen ügyekhez vezető rendszerhibáit mielőbb ki kell küszöbölni– hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás. Hozzátette, most sikerült végre felszámolni a Gyurcsány-rendszer eme káros örökségét, az érintettek mindegyike rengeteg meghurcolás és szenvedés után végre ismét szabad emberként és a társadalom hasznos tagjaként élhet, és lehet újra együtt családjaikkal.

– Az pedig, hogy Csintalan Sándor mint sértett volt a kegyelem legfőbb szorgalmazója, mutatja a legjobban, mennyire abszurd irányba ment el ez az ügy. Már ő is felismerte a tisztességtelen eljárás során született jogerős ítélet okozta helyzet képtelenségét és azt, hogy ez a három hazafi is már eleget szenvedett az eljárás alatt.

A megszabadulásért elismerés jár Csintalan Sándornak is, hogy személyes sérelmein felül tudott emelkedni.  Ő is jelezte: maga sem hiszi, hogy ez a három személy lett volna az ellene elkövetett bűncselekmény tettese, és azt is mondta, hogy ezek a családapák az elmúlt 15 évben már amúgy is elszenvedtek annyi szabadságkorlátozást, ami a kegyelemben részesítésüket  alátámasztja – mondta az NJSZ vezetője.

Gaudi-Nagy Tamás felidézte, hatalmas és óriási társadalmi összefogás jött létre az elítéltek mellett, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mellett a Budaházy Bizottság az Igazságszolgáltatásért nevű civil társaság több mint kétszáz taggal, köztük neves közéleti személyekkel, jogászokkal, újságírókkal, művészekkel emelte fel a szavát az ügy kegyelmi megoldása érdekében.

A szabadsagot.com oldalon megjelent videó Csintalan Sándornak dr. Novák Katalin  államfőnél tett tegnapi látogatásáról és a meghurcoltak feleségeivel való találkozásáról.

A vadhajtasok.hu összefoglaló tájékoztatása a kegyelmi döntésről és a szabadulásról.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat korábbi közleményei az idén áprilisi és tavaly decemberi kegyelemi döntésekről:

https://njsz.hu/bator-tisztesseges-peldamutato-keresztenyi-es-tarsadalmi-akarattal-egyezo-meltanyos-dontes-a-budahazyeknak-adott-elnoki-kegyelem-amely-gyozelem-az-egesz-nemzet-szamara/

https://njsz.hu/a-het-vadlottnak-adott-koztarsasagi-elnoki-eljarasi-kegyelem-attores-es-biztato-a-tobbiekre-nezve-a-budahazy-hunnia-ugyben/

Magyar Nemzet cikke a kegyelemben részesült három hazafi szabadulásáról.

Nem engedünk a magyarok jogaiból !

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Telegram: t.me/nemzetijogvedok

A Budaházy Bizottság az Igazságtételért NJSZ által is támogatott közleménye a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak mielőbb adandó kegyelemről

Budaházy Bizottság az Igazságtételért közleménye a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak mielőbb adandó kegyelemről, amelyhez a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is csatlakozik.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat úgyis, mint a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia  eljárásban meghurcolt hazafiakért kezdettől fogva cselekvő patrióta jogvédő szervezet teljes mértékben egyetért  és ahhoz csatlakozik – törekvéseivel egyező tartalma okán –  a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés tegnapi közleményével, amelyben a Hunnia ügy csapdájában rekedt és  a jogerős ítéletet követően még aznap börtönbe zárt utolsó három elítéltjeinek mielőbb adandó államfői végrehajtási kegyelem mellett szálltak síkra.

“Szabadságot a börtönbe hurcolt hazafiaknak!

Ma. 2023 november 2-án a Kúria lényegét tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla idén márciusban hozott ítéletét a Hunnia (Budaházy)-per eddig jogerősen el nem ítélt három vádlottja ügyében, ezért amennyiben minden így marad, dr. Szücsi Frigyesnek és Tián Csabának több mint három-három, Piller Gergelynek fél évet kell még – fegyház helyett ugyan enyhébb fokozatú börtönben, de – rács mögött tölteni a gyurcsányi koncepció alapján indult és több mint 14 éve húzódó, törvénysértésekkel, súlyos és feloldatlan ellentmondásokkal, kételyekkel terhelt eljárás nyomán.

A gyurcsányi önkényuralmi időszak meghurcoltjainak kegyelmi mentesítése ügyében széles körű társadalmi egyetértés alakult ki, amely ahhoz vezetett, hogy Budaházy György és 12 társa már  államfői kegyelemben részesült  a köztársasági elnök bátor, igazságos és irgalmas kegyelmi döntéseivel. Sajnos ezek döntések nem minden vádlottra terjedtek ki. Közöttük kiemelkedő életutat bejáró, köztiszteletben álló személyek is maradtak, úgy mint  a kétgyermekes nemzetközi hírű muzeológus-régész, dr. Szücsi Frigyes, a négy-gyermekes Tián Csaba és Piller Gergely.

Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn, hogy míg a 2006-os – közvetve halálos áldozatokat is követelő – karhatalmista terrort elrendelő Gyurcsány Ferenc háborítatlanul éli életét a zabrált Apró-villában, ahol a hatalom újbóli megragadására és Magyarország idegen érdekeknek történő alávetésére sző gyalázatos terveket, addig tisztességes hazafiakat, példás családapákat börtönbe hurcolnak a nemzetrontó Gyurcsány rendszer ellen – önkényesen terrorcselekménynek minősített – állítólagosan elkövetett,  ellenállási akciók miatt, kényszervallatással szóra bírt emberek vallomásai és koholt bizonyítékok alapján. Dr. Szücsi Frigyest két, Tián Csabát négy kiskorú gyermek és aggódó feleségeik hiába várják haza!

Dr. Szücsi Frigyes a rácsok mögé hurcolása előtti órákban videóüzenetet is rögzített, amelyben megrázó erővel hívta fel a figyelmet az ügy súlyos törvénytelenségeire és visszásságaira, a döntéshozókat a mielőbbi kegyelmi szabadításra kérte.

Nemrég kezdeményezésünkre közel 150 nemzeti értelmiségi állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a Hunnia eljárásban  ragadt három vádlott kegyelmi mentesítése érdekében. Ezt követően 1956-os szabadságharcosok, majd a 2006 őszi állami terror jogsértettjei is nyílt levelekben kérték a döntéshozóktól a Hunnia ügyben meghurcoltak mielőbbi teljes kegyelemben részesítését.

Ugyanakkor mivel a mai jogerős ítélettel a 15 éve húzódó koncepciós per balul elsült igazságszolgáltatási szakasza lezárult, immár minden akadály elhárult a kegyelmi megoldás elől, amelyre irányuló kérelmeiket a meghurcoltak korábban már benyújtották, kérve a büntetéseik végrehajtásának elhalasztását és félbeszakítását. Most már csak dr. Novák Katalin köztársasági elnök belátó irgalmán múlik, hogy mikor egyesülhetnek újra a szétszakított, szenvedő magyar családok, és mikor kaphatják vissza édesapáikat a most tőlük megfosztott feleségek és gyermekek.

Tisztelettel kérjük dr. Novák Katalin köztársasági elnököt a kegyelmi döntés mielőbbi meghozatalára!

Budaházy Bizottság az Igazságtételért – Budapest, 2023. november 2.”

A Kúria 2023. november 21-i jogerős ítéletéről, a meghurcoltak börtönbe kényszerítéséről és azt azt követő eseményekről szóló fontosabb tudósítások:

https://pestisracok.hu/nem-tortent-csoda-harom-evet-kapott-a-hunnia-ugy-harom-kegyelemben-nem-reszesult-vadlottja/

https://www.vadhajtasok.hu/2023/11/02/rendkivuli-harom-evet-kapott-a-hunnia-ugy-harom-kegyelemben-nem-reszesult-vadlottja

https://vasarnap.hu/2023/11/03/meg-mindig-nincs-vege-budahazy-per-harom-eliteltje-jelenleg-varja-allamfo-kegyelmet-hunnia-ugy-szucsi-frgyes/

https://magyarjelen.hu/szegyen-ismet-bortonbe-vittek-a-hunnia-per-vadlottjait-video/

https://mandiner.hu/belfold/2023/11/megszuletett-a-dontes-a-budahazy-per-utolso-vadlottjairol

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat. Nem engedünk a magyarok jogaiból ! Szabadságot a gyurcsányi koncepciós Budaházy-Hunnia perben elítélt utolsó három, ismét rácsok mögé hurcolt hazafinak!

Szabadságot Budaházy György minden vádlott-társának, így dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

“1956 és 2006 állami terrorista vérbe fojtói ellen harcolók kegyelemre és elismerésre méltó hősök” – emlékezés és amnesztiafórum 1956-ról és 2006-ról a Polgári Mulatóban (2023. október 23.) – videófelvétel

A Polgári Mulatóban 2023. október 23-án – a végén Hunnia amnesztia-fórummá alakult –  évfordulós beszélgetés keretében 1956 és 2006 véres őszére emlékeztünk, amikor mindkét alkalommal a baloldal rárontott a nemzetre és vérbe fojtotta a magyar szabadságért vívott küzdelmeket és kegyetlen megtorlásokkal sújtott le az ellenállókra.

Az emlékező beszélgetés résztvevői voltak:

– dr. Bándi Kund ny. ügyvéd, ’56-os szemtanú, az Összmagyar Egyesület elnöke

– dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője,

– Murányi Levente, 1956-os szabadságharcos

A beszélgetést Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője moderálta.

Az esemény során a résztvevők megidézték a két kataklizma időszakát, felelevenítették személyes emlékeiket  ’56-ról és 2006 őszi rendőrterror véres napjairól, a történelmi párhuzamok mellett szóba került a nemzeti szuverenitás egyre hangsúlyosabb védelme, a megtorlások máig tartó következménye, a hősök példája, az igazságtétel és a baloldali önkény által indított koncepciós eljárások kegyelmi lezárásának szükségessége.

A beszélgetés a vége felé ezért kegyelmi mentesítést célzó fórummá alakult, mivel a gyurcsányi koncepciós Hunnia eljárás csapdájában rekedt három vádlott hazafit (dr. Szücsi Frigyes és két társa) súlyos fegyházévek fenyegetik. A film bemutatja e körben Budaházy György (55.32-tól), dr. Szücsi Frigyes (59:00-től) és dr. Gaudi-Nagy Tamás (1:02:20-tól) hozzászólásait.

Az NJSZ kegyelmet szorgalmazó 1956-2006 idei évfordulójára kiadott korábbi közleménye itt olvasható.

Nemrég közel 150 nemzeti értelmiségi állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a 15 éve tartó, tisztességtelen, visszásságokkal terhelt  Hunnia eljárásban  ragadt három vádlott kegyelmi mentesítése érdekében.

Ezt követően 1956-os szabadságharcosok, majd  2006 őszi állami terror jogsértettjei is nyílt levelekben kérték a döntéshozóktól  a Hunnia ügyben meghurcoltak mielőbbi teljes kegyelemben részesítését.

A mandiner.hu mai cikke egy részletes áttekintést adott a Hunnia eljárásban ragadt három vádlott helyzetéről és összefoglalta a kegyelem melletti érveket.

Kérjük a Hunnia (Budaházy)-per utolsó három meghurcoltjával együttérző honfitársainkat, hogy az ügy – vélhetően utolsó – november 2-i  bírósági tárgyalására jöjjenek el, amelyhez előzetes regisztráció szükséges.

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat.

Nem engedünk a magyarok jogaiból !

Szabadságot Budaházy György minden vádlott-társának, így dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

 

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Szabadságot a Hunnia ügyben Budaházy minden vádlott-társának is ! – 150 nemzeti értelmiségi nyílt levele az államfőnek dr. Szücsi Frigyes és két társa kegyelmi mentesítéséért

Közel 150 nemzeti elkötelezettségű közszereplő, művész és tudós állt ki dr. Novák Katalin elnök asszonynak írt nyílt levélben a 15 éve tartó, tisztességtelen, visszásságokkal terhelt gyurcsányi koncepciós  Hunnia eljárásban rekedt  három vádlott hazafi kegyelmi mentesítése érdekében. 

Budaházy György és 12 társa megkapták tisztességes, bátor, méltányos és irgalmas döntéssel a kegyelmet, míg a kétgyermekes dr. Szücsi Frigyes nemzetközi hírű régész-muzeológusra, a négy-gyermekes cégvezető, lokálpatrióta Tián Csabára és Piller Gergelyre a Kúria november 2-án 9 órakor kihirdetendő harmadfokú ítélete alapján sokéves fegyház vár a nemzetellenes Gyurcsány rendszer elleni ellenállás miatt, ha nem kapják meg a kegyelmet.

Ezt kérik a nyílt levél aláírói most az államfőtől. 

Szabadságot Budaházy minden vádlott-társának is ! 

Az NJSZ kegyelmet szorgalmazó 1956-2006 idei évfordulójára kiadott korábbi közleménye itt olvasható.

Ebben kifejtettük többek között, hogy a három vádlottat – a többi vádlotthoz hasonlóan – leginkább a vád kényszervallatással „szóra bírt” koronatanújának ellentmondásos vallomásai alapján, az ártatlanságuk mellett szóló bizonyítékok ellenére ítélte el a bíróság a három vádlott esetében jelentős részben Csintalan Sándor 2007-es állítólagos megveréséért.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezen három vádlott esetében is – a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés  neves tagjaival együtt – szükségesnek látja a mielőbbi kegyelemet, lehetőleg eljárásit, mivel annak számos nemzeti, jogi, politikai és humanitárius indoka van. Ráadásul Csintalan Sándor, mint sértett nemrég tett nyilatkozatában most már  maga is kéri a kegyelmetmivel ő már megbocsátott, nem kívánja a megbüntetésüket és meg van arról győződve, hogy nem a vádlottak támadtak rá.

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, miközben a 2006 őszi állami terrorért felelős Gyurcsány és társai szabadlábon folytatják nemzetünk elleni aknamunkájukat.

A Demokrata újságírója, Ágoston Balázs nemrég készített interjúja dr. Szücsi Frigyessel itt olvasható, Skrabski Fruzsina dr. Szücsi Frigyesről és családjáról készített kisfilmje itt nézhető.

Kérjük a Hunnia (Budaházy)-per iránt érdeklődő és az ügy utolsó három még eljárás alatt álló meghurcoltjával együttérző honfitársainkat, hogy az ügy – vélhetően utolsó –november 2-i  bírósági tárgyalására jöjjenek el, amelyhez előzetes regisztráció szükséges.

Nem engedünk a magyarok jogaiból ! Szabadságot Budaházy minden vádlott-társának, így a gyurcsányi koncepciós eljárás csapdájában rekedt dr. Szücsi Frigyesnek, Tián Csabának és Piller Gergelynek is !

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Telegram: t.me/nemzetijogvedok

1956 és 2006 vérbe fojtói megbüntetendő állami terroristák, az ellenük harcolók hősök – Soha nem felejtünk, nem felejtetünk és nem mondunk le a felelősök felelősségre vonásáról, kegyelmet kérünk a gyurcsányi koncepciós Hunnia per utolsó három vádlottjának !

(Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye, 2023. október 22., www.njsz.hu)

17 éve a 2006. szeptemberi gyurcsányi embervadászatok után ekkortájt tombolt a baloldali állami terror 2006. október 23-i minden korábbinál véresebb hulláma.

Sokan még jól emlékszünk a csalással választást nyert, hazug és nemzetellenes MSZP–SZDSZ-kormány elleni 2006 őszi népfelkelés izzó hangulatára és nemzetegyesítő erejére. Cselekvő ezrek jöttek össze a tereken csillogó szemekkel, jövőbe vetett hittel és reménnyel, változást követelve. Aztán jött a véres és szisztematikus megtorlás, megfélemlítés: embervadászatok, szemkilövések, könnygázsortüzek, lovasroham, csonttörések, sanyargató bilincselések, kínzások, verések, önkényes fogva tartások, koncepciós eljárások tucatjai és a megtiportak démonizálása.

Főhajtás és tisztelet minden áldozatnak, köszönet a bátraknak és megvetés a máig büntetlen felelősöknek !

1956 és 2006 véres őszére egy évfordulós beszélgetés keretében emlékezünk meg 2023. október 23-án 18.30-tól a Polgári Mulatóban.

1956 és 2006 egy tőről fakadt: a magyar nemzet szabadságvágya a tettekben is megnyilvánult, bátrak és elszántak szembeszálltak az elnyomókkal. Mindkettőt leverték, de a nemzet szabadság és nemzeti önrendelkezés iránti vágyát megtörni nem lehetett sem 67, sem pedig 17 éve. A szabadságharcok végül mindig győznek. 1956-os szabadságharc és 2006 őszi népfelkelés vérbe fojtói pedig megbüntetendő állami terroristák.

A 2006 szeptemberi baloldali állami terror idei évfordulója kapcsán kiadott közleményünkhöz hasonlóan a 2006 őszi áldozatok túlnyomó részét képviselő és az állami terrorért felelősök felelősségre vonását mai napig követelő Nemzeti Jogvédő Szolgálat ebből az alkalomból is fontosnak látja, hogy a 2006 október 23-i állami terror eseményeinek lényegét ismét összefoglalja és ismét emlékeztessen ezekre a soha el nem évülő bűntettekre, amelyért felelnie kell az elkövetőknek. Emellett a felelősök, a velük szövetkezők és a rémtetteket tagadók soha nem kerülhetnek a hatalom közelébe. És egyúttal arra is emlékeztetünk, hogy a baloldali önkény által indított koncepciós eljárások utolsóját jelentő Hunnia ügy kegyelmi lezárása elkerülhetetlen, amelyben három hazafi még eljárás alatt áll és súlyos fegyházévek veszélye fenyegeti őket.

De először idézzük fel mi is történt 2006 őszén !

A 2006 tavaszi országgyűlési választási csalás és a magyar nép átverését beismerő hírhedt balatonöszödi Gyurcsány-beszéd 2006. szeptember 17-ei nyilvánosságra kerülését követően országszerte követelték a hazug és nemzetrontó balliberális kormány távozását. Forrongott az ország, ma már nyilvánvaló, hogy népfelkelés zajlott, amely elsöpréssel fenyegette az akkori rezsimet.

Ma már cáfolhatatlan bizonyítékok (kép- és filmfelvételek, ezernyi szemtanú, jogerős ítéletek tucatjai és vizsgálati jelentések, pl. Civil Bizottság Jelentése, Balsai jelentés, Országgyűlés jelentése, Nemzeti Jogvédő Szolgálat jelentése) igazolják azt, hogy Gyurcsányék a balliberális kormány hatalomban tartása érdekében szisztematikusan törvénytelen karhatalmi erőszakot, állami terrort alkalmaztak és rátámadtak 2006 őszén az ellene tiltakozó magyar népre nyers erőszakkal. A cél a megfélemlítés, megtorlás, a hatalom megőrzése és az alapvető szabadságjogok gyakorlásától, ellenállástól való elrettentés volt.

Az MTV székház ostromának másnapján 2006. szeptember 19-én elszabadult a pokol, amikor a Kossuth térről az MSZP székház elé vonuló, Gyurcsány lemondását és a kormány távozását követelő tömegre a Köztársaság téren lovasrohammal és rendőrkutyás rohamrendőrökkel támadott a hatalom. Aznap délelőtt Gyurcsány ugyanis az Országházba rendelte a rendőrség vezetőit, akiket letolt a számukra vereséggel végződött tévéostrom miatt, és kemény fellépést követelt. A rendőrség teljesítette az elvárást.

A rendőrök felső szintű utasításra egyre kegyetlenebbé váltak, és szeptember 19-én este, 20-án hajnalban kiteljesedtek a budapesti embervadászatok, amelyek szeptemberi hulláma egészen szeptember 21-ig tartottak. A 2006 szeptemberi embervadászatok során válogatás nélkül agyba-főbe vertek tüntetőket, hazafelé tartókat, járókelőket. Az elfogottakat több esetben először a Magyar Rádió ávós kínzókamrává és gyűjtőtáborrá alakult udvarára hurcolták, onnét rendőrségi fogdákba. Sokuknak volt része megaláztatásokban, kínzásokban és embertelen bánásmódban, hajnalig tartó kényszervallatásban. Kétszáz fiatal első fokon előzetes letartóztatásba is került, akik sokszor hetekig tartó fogva tartás során szörnyű megpróbáltatásokon estek át, mert a bv-intézetekben is tombolt az erőszak: magyarságukban megaláztak és megvertek sokakat. Futószalagon zajlottak a jogi megtorlások, statáriális ítéletek esküszegő bírók és ügyészek közreműködésével, akik nem kerültek elszámoltatásra a politikai és rendőri vezetőkhöz hasonlóan.

A véres embervadászatok 2006. szeptember 19-21. közötti napjai után a rendőri brutalitás 2006. október 23-án fokozódott: Budapesten akkor járatódott csúcsra a gyurcsányi  terrorgépezet. Sokan nem gondolták volna, hogy szeptemberi kegyetlen támadássorozat és embervadászatok után az akkori  legnagyobb ellenzéki párt, a FIDESZ 1956-os szabadságharc 50. évfordulójára szervezett megemlékezése és a Kossuth téri tüntetők is célkeresztbe kerülnek. De sajnos ez történt. Budapest utcáin október 23-án tombolt az állami terror: gumilövedék- és könnygázgránát sortüzek, lovasroham, vízágyús támadások, tömeges verések, kegyetlenkedések, csonttörések, szemkilövések, önkényes elfogások és másnap hajnalig tartó embervadászatok. Ezt ismét megtorlási célzatú, sokszor évekig koncepciós eljárások követték.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat adatai szerint a 2006 szeptember 19-21-ei, majd október 23-24-ei karhatalmi erőszakkal több ezer ember alapvető politikai szabadságjogait sértették meg, közel ezren szenvedtek testi-lelki sérüléseket, több mint 200 civil sérült meg súlyosan, és 14-en vesztették el látásukat.

A Büntető Törvénykönyv szerint a lakosság egyes csoportjai elleni testi sértés és más erőszakcselekmények elkövetése akkor is és most is el nem évülő terrorcselekménynek minősül. Ráadásul akkor, döbbenetes módon állami szervek irányításával és a rendőrség végrehajtásával tömegesen követték el e bűncselekményt magyar polgárok ellen, akik a gyurcsányi hazugságbeszéd miatt tiltakoztak, a baloldali kormány távozását követelték vagy az 1956-os szabadságharc 50. évfordulójáról emlékeztek, vagy akik „rossz helyen, rossz időben” voltak és így váltak áldozattá.

A legsúlyosabb sérültek egyike, a maradandó szemsérülését követően munkahelyét elvesztő és lélekben összeomló Csorba Attila évekkel később önkézzel vetett véget életének, így a rendőrterrornak közvetve halálos áldozata is volt. De a terror halálos áldozatának tekintjük a tavaly decemberben elhunyt Nagy Lászlót is, aki a 2006. október 23-i bestiális szemkilövés miatt egyik szeme világát vesztette el és élete súlyos válságba került, amiből nem volt kiút. A rendőrterror áldozatának tekintjük az idén márciusban elhunyt Apáthy Gabikát is, akit 2006. október 23-án lőttek nyakon az Astoria közelében és aki ezen sérülés terheit hordozta haláláig.

Sok a párhuzam a két népfelkelés között: 56′-ban a Rádióban akarták a nép szabadság iránti követeléseit beolvastatni, 2006-ban az MTV-ben, ezt mindkét helyen megtagadták és erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben, mindkét összecsapás a tüntetők győzelmével végződött, mindkét alkalommal nemzeti önrendelkezésért szálltak harcba a külföldi gyarmatosítók hazai baloldali kiszolgálói ellen. ’56-ban azonban magasabbra lobbant az ellenállás lángja és a bátrak fegyverre keltek, s pár napig győztek, 2006-ban a gyurcsányi terrorgépezettel szemben nem bontakozott ki a politikai ellenállás talaján országos fegyveres ellenállás, csupán néhány utcai harc (pl. Blaha Lujza téri csata, Deák téri harckocsis roham, Ferenciek téri barikád) erejéig mutatta meg a nép az ellenállás erejét.

Nemzeti jogvédőként kitartó küzdelmet folytatunk 2006 ősze óta az igazságtételért. Közel 100 ügyvéd közreműködésével felvettük az akkor sokaknak reménytelennek tűnő harcot a jog és a szolidaritás eszközével: rendkívül eredményesen, legalábbis ami a koncepciós eljárások alá vontak mentesítését és a jogsértettek jóvátételét illeti. Ám az akkori politikai és karhatalmi vezetők érdemi felelősségre vonását még nem tudtuk elérni, az még hátravan.

Ehhez képest ma ezek a figurák és csatlósaik tagadják 2006 őszének bűneit és tényeit. Két okból hazudják el a tényeket Gyurcsányék: egyrészt a bűnös körömszakadtáig való tagadása jól ismert bűnelkövetői taktika. Másrészt nyilvánvaló, hogy ezt a gyalázatos, Kádár-kori diktatúra módszereinél messze durvább és véresebb állami erőszaksorozatot helyénvalónak tartják, és – remélhetően soha többé be nem következő – hatalomra jutásuk esetén ilyen gyalázatos eszközökkel élnének ismét az ellenük tiltakozók ellen. A 2006 őszi karhatalmi terrort tagadók morálisan és politikailag vállalhatatlan zónába léptek: aki nem az áldozatok, hanem a nép ellen kegyetlenkedők oldalára áll, az még ennél sokkal nagyobb aljasságokra is képes.

2006 vérrel ivódott be a magyar történelembe, és igazságtétel után kiált. A 2006 őszi rendőrterror tényeinek és bűneinek tagadói tehát nemcsak embertelenek, hazugok és gátlástalanok, sőt bűnpártolók, hanem a jövő potenciális bűnelkövetői is.

A nemzet szabadságáért küzdők elleni terror egy tőről fakad, az embertelen módszerek és a kegyetlen megtorlás is hasonlóságot mutatnak, csak éppen a 2006-os és azt követő önkény ellenállóival szemben nem alkalmazhattak már halálbüntetést.

Az 1956 utáni megtorlás bűnösei megúszták, eddig a 2006 őszi rendőrterror és leszámolások felelősei is, de azon vagyunk, hogy már ne sokáig.

A 2006-os rendőri erőszakot elszenvedett és jóvátételt igénylő áldozatok döntő része csak a 2010-es kormányváltás kapott kártérítést, de szenvedéseiket, meghurcolásukat sokan nem ismerik és azóta felnőtt egy generáció, akik nem élték át az akkori eseményeket.

Ezért is fontos, hogy a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Összefogás Fórum az állami terror 15. évfordulója alkalmából közösen tárt fel olyan felvételeket, amelyek eddig semmilyen felületen nem kerültek a nagy nyilvánosság elé. Ezek alapján készült el a “2006 – A terror napjai” című filmsorozat, amelynek néhány része 2021-ben a 2006 őszi állami terrort bemutató, a “Vérbe fojtott szabadság” c. országos vándorkiállításon is látható volt, de most már a világhálón is elérhető. Ez a hiánypótló, döbbenetes, bizonyíték erejű, szembesítő hatású dokumentumfilm-sorozatot jelentős részben Budaházy György készítette három szerzőtársával együtt (Almási Lajos, Kelecsényi Nándor és Szilágyi Ákos, dr. Gaudi-Nagy Tamás jogi szakértő volt.).

A 2006-os rendőrterror szeptemberi hullámáról a sorozat első öt része szól, a sorozat további öt része pedig 2006. október 23-án elkövetett állami terrorcselekményekről, amely filmek megtekintését ezen évforduló kapcsán mindenkinek ajánljuk.

A 7. rész bemutatja többek között Nagy László szemkilövésének megrázó történetét.

Gyurcsány Ferenc hatalomgyakorlását és politikáját a politikai kalandorságnak és a gátlástalanságnak a globalista nemzetközi körök feltétlen kiszolgálásával ötvözött rendkívül veszélyes elegye jellemezte és jellemzi máig. Ennek a nemzetrontó gyurcsányizmusnak az egyik gyászos “védjegye” a 2006 őszén csúcsra futott politikai befolyásolása a rendőrségnek, ügyészségnek és bíróságnak, ez vezetett a jogállam kisiklásához, tömeges karhatalmi erőszakhoz, koncepciós elítélésekhez és máig zajló meghurcolásokhoz.

Rendkívül visszás, hogy a ma már a jobboldali politikusok, szakértők és sajtó által is helyes módon terrorcselekménynek nevezett 2006 őszi gyurcsányi hatalmi erőszak és megtorlási időszak 16. évfordulóján a témát feldolgozó, említett dokumentum-filmsorozat rendezője, producere, Budaházy  György és 16 társa ellen 14 évig zajlott (három vádlott ellen még zajlik) egy önkényes, visszásságokkal terhelt, gyurcsányi koncepció által elindított és koholt bizonyítékokkal is kísért büntetőeljárás állítólagos terrorcselekmények miatt. Ugyanakkor a 2006 őszi valódi terror felelősei lényegében büntetlenek maradtak, Gyurcsány szabadlábon, sőt az ellenzék vezére.

Ezt a feloldhatatlan ellentmondást egyre többen érzik, ráadásul tavaly éppen a 2006-os állami terror 16. évfordulójára időzítette Gyurcsány Ferenc pártja cinikus módon az úgynevezett “árnyékkormány” megalakítását.  Szerintünk továbbra is egy fegyházbeli árnyékszék alakítása lenne indokolt feladat az életfogytig tartó szabadságvesztésre való elítélésre érdemes bukott miniszterelnök számára.

Mindez sokakban ismét előhozta azt az igényt, hogy a 2006 őszi igazságtétel mérlegén javítani kellene. Legalább a gyurcsányi időszak meghurcoltjainak kegyelmi mentesítésével. Széles körű társadalmi egyetértés alakult ki a téren és ez eredményezte, hogy Budaházy György és 12 társai ügyében a visszásságokkal terhelt büntetőeljárás államfői kegyelemmel lezárásra került.

A köztársasági elnök bátor, igazságos és irgalmas kegyelmi döntései a Hunnia ügyben azonban sajnos nem minden vádlottra terjedtek ki, és közöttük kiemelkedő életutat bejáró, köztiszteletben álló személyek is maradtak, úgy mint  a kétgyermekes nemzetközi hírű muzeológus-régész, dr. Szücsi Frigyes, a négy-gyermekes Tián Csaba és Piller Gergely). Nekik 2023. november 2. napján kellene sokadszorra, méltánytalanul a bíróság, ezúttal a Kúria elé állniuk a Hunnia eljárásban, őket várhatóan sokéves fegyházbüntetésre fogják jogerősen ítélni, aminek végrehajtását azonnal meg kellene kezdeniük. Eddig őket leginkább a vád kényszervallatással „szóra bírt” koronatanújának ellentmondásos vallomásai alapján, az ártatlanságuk mellett szóló bizonyítékok ellenére ítélte el a bíróság jelentős részben Csintalan Sándor 2007-es állítólagos megveréséért.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezen három vádlott esetében is – a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés több tucat neves tagjával együtt – szükségesnek látja a mielőbbi kegyelemet, lehetőleg eljárásit, mivel annak számos nemzeti, jogi, politikai és humanitárius indoka van. Ráadásul Csintalan Sándor, mint sértett nemrég tett nyilatkozatában most már  maga is kéri a kegyelmet, mivel ő már megbocsátott, nem kívánja a megbüntetésüket és meg van arról győződve, hogy nem a vádlottak támadtak rá.

Elfogadhatatlan, hogy a büntetlenül maradt baloldali állami terroristák elleni küzdelemmel gyurcsányi koncepció és koholt bizonyítékok alapján vádolt hazafiak közül ebben a 15 éve tartó eljárásban még hárman nem kapták meg a kegyelmi mentesítést, pedig 1956 börtönbe zárt szabadságharcosai már ennyi év után amnesztiával szabadulhattak. Így például a sokat szenvedett hős, Schrötter Tibor, akit Rákosi elleni sikertelen merénylet miatt jogerősen 5 év börtönre ítéltek (ebből fél évet ült, majd sokéves kényszermunkát végzett egy bányában), majd 1956-ban Széna téri szabadságharcos tevékenysége miatt ismét öt évre ítélték, ahonnét 1960-ban amnesztiával szabadult.

Végül ajánlunk megtekintésre három 2006 őszi tényfeltáró dokumentumfilmet is,  főleg azoknak, akik nem tudják, vagy már elfelejtették mi történt 2006 őszén, esetleg kételkednek a 2006 őszi rendőrterror megtörténtében, vagy akik a magát felelősnek nem érző akkori miniszterelnöknek csak a mai fiatalok felé trendinek maszkírozott arcát ismerik és/vagy hajlamosak elhinni hazugságait:

1.“Res iudicata – 2006 ősze: ítélt dolog” (készítette: Almási Lajos, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Gőbl György és dr. Morvai Krisztina) – a terror története egy filmben 8 megrázó eseten keresztül

2.“Civil jelentés – 2006 őszi jogsértések” a Civil Jogász Bizottság jelentésének dokumentumfilmes feldolgozása (készítette: Gulyás János Kossuth-díjas rendező-operatőr)

3.„Áldozatok 2006” (készítette: Skrabski Fruzsina filmrendező és munkatársai a terror 15. évfordulójára, többek között a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és egyes jogsértett partnerei közreműködésével)

A rendőrterror valódi arcának megismerését segíti és ezért erősen ajánlott a „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. dokumentumkötet (többek között 56 jogsértett áldozat esetét mutatja be), amelyet a 14. évforduló alkalmából digitális formában is közzétettük.

A véres állami terrorakció-sorozat után az akkori  politikai-rendőri vezetők és a balliberálisok csatlósok folyamatosan, cinikus módon tagadták és tagadják a bizonyítékok ellenére mindazokat a jogsértéseket és bűncselekményeket a szörnyű következményekkel együtt, amelyeket az akkori hatalom által vezérelt  rendvédelmi szervek követtek el magyar polgárokkal szemben. Mivel a terrorcselekmény el nem évülő bűncselekmény, ezért a felelősségre vonásra még mindig van jogi lehetőség. A 6 halottal és 1200 sebesülttel járó 1990-es bukaresti bányászjárás miatt 2017-ben emeltek vádat. A 14 halottat és 26 sérültet eredményező észak-írországi 1972-es brit katonai vérengzés miatt 2019-ben emeltek vádat. Nem várhatunk eddig !

Nemcsak a jóvátételben való részesülés az áldozatokat megillető kiemelt emberi jog, hanem az elkövetők felelősségre vonása is. És ez persze egyúttal azt is szolgálja, hogy elrettentő hatással bírjon, és így megelőzhető legyen hasonló gyalázat a jövőben hazánkban.

A halottak emléke, de az élő áldozatok megélt szenvedése is kötelez minket arra, hogy a jogsértettek és a nemzeti jogvédők  ne adják fel: nem felejtjük  és nem felejtetjük el soha a gyurcsányi terrort, küzdünk azért, hogy  az 2006 őszi állami terrorért felelős politikai és rendőri vezetők ne  úszhassák meg, pártjaik, csatlósaik ne kerülhessenek soha vissza a hatalomba és a gyurcsányi önkény időszakában koncepciós eljárás alá vont hazafiak, a Hunnia ügy három még mindig eljárás alatt álló vádlottja is végre megkapja a kegyelmet.

Ugyanakkor résen kell lennünk: a nemzetellenes baloldal magát liberálisnak, zöldnek vagy szociáldemokratának hazudva ismét támad. Külföldi tanácsadók, ügynökök és pénzek segítségével kívánják kiszolgáltatni országunkat a globális háttérerőknek, hogy újra gyarmattá tegyék hazánkat. Az EU érdemben sem akkor, sem azóta emiatt semmilyen kifogást nem fogalmazott meg az állami terrorért felelős balliberális kormánnyal szemben és farizeus módon máig azokra tekint szalonképes “demokratikus” partnerként, akik az állami terrorért felelősek vagy azoknak az akkori emberi jogi bűnökről cinkosan hallgató szövetségesei.

A mai nemzetárulók hazánk önrendelkezésének felszámolásán és a nemzetépítés-nemzetegyesítés ellen ügyködnek nemzetközi megbízóik óhajának megfelelően. Ma is fel kell venni a harcot nemzetünkért a nemzeti önrendelkezésünk megvédése érdekében!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Telegram: t.me/nemzetijogvedok