Menjetek, csapjatok oda! (Zétényi Zsolt a Gergényi ítéletről)

Elkeserítőnek, a jogállamiság megcsúfolásának tartják a lapunknak nyilatkozó jogászok a 2006-os rendőri túlkapások ügyében hozott enyhe ítéletet. Múlt csütörtökön Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette a katonai törvényszék, Bene László volt országos főkapitányt érintően pedig megszüntette az eljárást.
 
Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke szerint az elhúzódó eljárás során a hatóságok sorra követték el a hibákat.
– Az ítélet a magyar jogállamiság karikatúrája – mondja a múlt csütörtökön hozott bírói döntést kommentálva Völgyesi Miklós, aki a 2006. őszi eseményeket feltáró Balsai-bizottság vezetőjeként az elmúlt kilenc évben kitartóan kritizálta a rendőri intézkedéseket, illetve a kivizsgálásuk során történt mulasztásokat. Ő volt az, aki 2011-ben terrorcselekmény elkövetésének gyanújával feljelentette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is. A nyugalmazott tanácselnök szerint a hatóságok korábban már hibák sorozatát követték el.
– Az Alkotmánybíróság határozatban állapította meg, hogy a 2006-os zavargásokkor négyszázötven személy ellen indult eljárás, de csak huszonkettővel szemben született ítélet. Hogyan fejeződött be a több száz további ügy? Gyalázatos, hogy a tömeges előállítások során alapvető jogaiktól megfosztott, megalázott s gyakran súlyosan bántalmazott emberek sérelmei felett az igazságszolgáltatás egyszerűen szemet hunyt! A csapaterőben intézkedő rendőrök által kiemelt, elfogott embereket a börtönbe csoportosan, rabszállító gépkocsikkal vitték be. A befogadás során okmányt készítettek róla, milyen cselekmény miatt került sor elfogásukra, számtalan esetben azonban bebizonyosodott, hogy a rabszállítót vezető sofőrök diktálták be, milyen alapon kerültek a börtönökbe az előállítottak.
Szerinte mindez teljesen szabálytalanul történt, hiszen a szükséges dokumentumokat az intézkedő rendőrnek kellett volna kiállítania. Mivel nem így volt, később hiteltelen dokumentumok alapján születtek a sokszor ártatlan embereket elmarasztaló ítéletek.
– Ezeket azért emelném ki, mert olyan bűncselekmények valósultak meg, amelyek nem katonai, hanem súlyosabb, közvádra üldözendő, hivatalos személy által elkövetett bűncselekmények voltak – folytatja a bíró –, ezekkel kapcsolatban pedig vádemelésre nem került sor. Ha a mostani ítélet hallatán hiányérzetünk van, elsősorban ezért lehet. Az ügyekről ugyanis első körben nyomozati bírók döntöttek, akik szintén hibákat követtek el.
A bemondásos alapon készült dokumentumokra hivatkozva döntöttek például százötven ember előzetes letartóztatásáról. Ennek következtében számtalan ártatlan ember életét pecsételték meg. A nyomozati bírók ráadásul sok esetben figyelmen kívül hagyták a rendőrség, a börtönőrök brutalitásának egyértelmű nyomait is. Később nagy port kavart annak a fiatal lánynak az esete, akire egy rendőr olyan erővel vágott rá gumibotjával, hogy fejbőre felhasadt, fejéből ömlött a vér.
– Amikor a vértől összeragadt hajú lány a tárgyalóterembe került, a nyomozati bíró meg sem kérdezte tőle, mi történt vele, hogyan szenvedte el a sérülést – állítja Völgyesi, aki maga vizsgálta a fiatal lány ügyét.
A törvénykezési hibákat hivatott jóvátenni az úgynevezett semmisségi törvénytervezet, amelyet 2013-ban az alaptörvénynek megfelelőnek ítélt az Alkotmánybíróság. Völgyesi szerint azonban a törvény alkalmazását több magyar bíró is bojkottálta.
– Sok bírónak a saját ítéleteit kellett volna semmissé tennie, ezért végül győzött a mundérbecsület. Nagy probléma, hogy hazánkban a bírói testület olykor sajátosan értelmezi függetlenségét. A bíró függetlensége abban testesül meg, hogy a rá bízott ügyben befolyásmentesen dönthet. Fegyelmi, büntetőjogi és akár kártérítési kötelezettsége is lehet azonban, ha függetlenségének törvényes keretein túlterjeszkedik.
Völgyesi szerint rendszeresen előfordul, hogy egyes bírók a hatályos törvényeket figyelmen kívül hagyva ítélkeznek. Ugyanakkor a Bene– Gergényi-perben enyhe ítéletet hozó hadbíró, Kiss Károly sokkal súlyosabb büntetést nem szabhatott volna ki, hiszen a vád tárgyává tett tények megkötötték a kezét. Az ügyészség több esetben hibázott, a rendőri túlkapások számtalan körülményét végül nem vizsgálta ki.
– A fejre és felsőtestre leadott gumilövedékek, a kivont karddal indított lovasrohamok és a könnygázgránátok használata alapot adott rá, hogy a Balsai-jelentésben megjelölt tizenöt különféle bűncselekményen túl felvethető legyen a terrorcselekmény gyanúja is – állítja Völgyesi. – Eszközeiket, fellépési módszereiket ugyanis azzal a céllal használták, hogy megfélemlítsék az ünneplőket, a tüntetőket. Ha hibázott a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, fel kellene tenni a kérdést: mi van a politika felelősségével?
A rendőrség feladata a politikai akarat szakszerű végrehajtása, ezért Völgyesi szerint az akkor regnáló kormány utasításait tükrözi, hogy 2006 őszén az intézkedések brutalitásba torkolltak. Ennek egyik szimbolikus eseménye volt, hogy a zavargások leverése után Gyurcsány Ferenc a túlkapásokban élen járó Rendőrségi Biztonsági Szolgálatnak személyesen köszönte meg a helytállást.
– Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felelősségét a bűnüldöző hatóságok fel sem vetették, a vizsgálat e tekintetben is elmaradt. Nem tudhattuk meg, mi az igazság, a felelősség kérdése most is tisztázatlan – összegez a nyugalmazott bíró, aki az ítélet hallatán csalódott a magyar jogállamiságban. – A rendőrség a miniszterelnök elvárásainak felelt meg és tevékenykedett, saját törvényeit sértő módon. Ezért neki a történtekért a katonai bírósági eljárásban felbujtói bűnös magatartás miatt a vádlottak padján kellett volna ülnie. Ehelyett tanúként jelent a bíróságon, s a tárgyaláson végig hazudott. Ezzel mindannyiunk arcába nevetett.
Zétényi Zsolt jogvédő úgy véli, a döntés hátterében a politikai akarat és a magyar igazságszolgáltatás rendszerszintű problémái is meghúzódnak.
– Hatalmas szerencse, hogy az intézkedések és tömegbántalmazások, lovasrohamok, gumilövedékek használatával fejre leadott lövések következtében nem volt halálos áldozat – véli Zétényi Zsolt ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke. A szakember hosszan sorolja a 2006 őszén történt bűncselekményeket. Úgy véli, ezek közül a rendőrség és politikai felbujtója által elkövetett terrorcselekmény gyanúja lehetne a leginkább magalapozott. Szerinte ha a vizsgálatok során ezt a hatóságoknak sikerül bizonyítaniuk – s az adott bizonyítékok erre szolgáltattak bizonyos alapot –, a bíróság tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatott volna. Egyebek mellett a Btk. 261. § (1) bek. alapján: „Aki abból a célból, hogy a lakosságot megfélemlítse, meghatározott, személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”
– Szándékerősítőleg hatott, hogy elrendelték a rendőrök azonosító jelvényeinek levételét, hiszen így nem kellett félniük a felelősségre vonástól – mondja Zétényi. – Ez felveti a pszichikai bűnsegély kérdését is. A rendőrség mint a kormány kinyújtott keze a legveszélyesebb útra lépett, amikor egyszerre rendelkezett a tömegoszlatásról és levette, illetve nem tűzte ki az azonosító jelvényeket.
Ennek volt tragikus elszenvedője Zétényi Zsolt korábbi ügyfele, Csorba Attila. A fiatalember szemét gumilövedékkel kilőtték, s olyan erős fizikai trauma érte, hogy később agyát érintő műtétet kellett rajta végrehajtani. Csorba maradandó sérüléseket szenvedett, majd 2013 őszén öngyilkosságot követett el.
– Itt a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés megvalósult, de az élete is veszélyben volt. Ez pedig az élet elleni bűncselekmény gyanúját is felveti. Ezt a bíróság jóval súlyosabban büntethetné, mint egy egyszerű elöljárói intézkedés elmulasztását.
Amikor kiadták az utasítást a határozott fellépésre, hangsúlyozni kellett volna, hogy az nem járhat élet veszélyeztetésével, a testi épség súlyos sérelmével. Ha ezt elmulasztották, az üzenet világos volt: menjetek, csapjatok oda, úgysem lehet belőle felelősségre vonás. Ilyen esetben a parancsnok testi sértéshez, személyes szabadság megsértéséhez és egyéb bűncselekményekhez nyújtott bűnsegélyért elvileg ugyanúgy büntethető, mint maga az elkövető. A pszichikai bűnsegély mellett felvethető a bűnpártolás és az ellenőrzés elmulasztása bűntettének gyanúja a rendőrök ellen indult mintegy negyven ügyben.
Hogy a felsorolt bűncselekmények gyanúja ellenére hol marad a korrekt igazságszolgáltatás?
– A rendőrök és a számukra parancsokat adó politikai közeg közötti összezárás akadályozta meg, hogy erre sor kerülhessen – mondja Zétényi. – Terhelő vallomások ugyanis nem születtek az ügyben a felsőbb politikai vezetés tagjaira. Talán erre utalt Kiss Károly hadbíró is, amikor az ítélet kihirdetésekor közölte: az ügy elhúzódása, így az elévülés miatt kiszabott enyhébb ítéletek hátterében a politikai akarat hiánya állt.
Ami Gyurcsány Ferenc felelősségét illeti, Zétényi szerint tudjuk, hogy a végrehajtó hatalom sokféle módon jelezheti akaratát.
– Egzakt vallomások nincsenek arra vonatkozóan, hogy a volt kormányfő és a rendőri vezetők között milyen beszélgetések voltak.
Zétényi úgy véli, a felelősségre vonás azonban nem csak Gyurcsány Ferencet és a 2006-os eseményeket illetően maradt el. A 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz-kormány elszámoltatáspolitikája nem volt sikeres, nem történt meg a pártállami múlt és a büntetőjogi felelősség feltárása sem.
– Ezen ügyek feltérképezésére külön nyomozó és vádelőkészítő csoportokat kellene felállítani. A korrupciós, illetve az államhatalmi elit bűnözésére jellemző bűncselekmények nyomozása speciális eszközöket, sajátos ismereteket igényel. Ugyanígy a kommunista és a náci bűncselekmények kivizsgálásainak is megvannak a maga szakmai követelményei. Ehhez persze olyan politikai akarat kell, amely biztosítja a szükséges erkölcsi, személyi és anyagi hátteret.
Márpedig, véli, ha valaki kerületi vagy bármilyen más ügyészként dolgozik, nyilván nem fog a húsz futó ügye mellé újabbakat keresni magának. A specifikusan létrejött nyomozó és ügyészi csoportok motiváltabbak volnának ezeknek az ügyeknek a feltárásában.
– A szakembereket meg kellene fizetni, és tudomásukra hozni, hogy az országnak és a kormányzatnak fontos és erkölcsileg megbecsülést érdemlő célja az adott csoport által nyomozandó bűntettek felderítése, a tettesek megbüntetése.
Újra kellene gondolni az ügyészség alkotmányos helyzetét is. Ahogyan ugyanis a Bene–Gergényi-per elsőfokú ítélete is megmutatta, a bíró nem sokat tehet, ha az ügyészség vádemelése megköti a kezét. Magyarországon ugyanis a legfőbb ügyész csak a parlamentnek tartozik felelősséggel, és csak rendkívüli jogsérelem esetén kell konkrét ügyekről beszámolnia.
– Magyarországon a legfőbb ügyész az igazságszolgáltatási rendszerben szabadon lebeg, miközben a nemzetközi példák többsége alárendeli valamilyen államhatalmi vagy közigazgatási szervnek, például a kormánynak vagy az igazságügyi minisztériumnak utasítási joggal vagy anélkül – fejtegeti Zétényi. – Erre nálunk is szükség lenne, mert bár látszólag jó, hogy a legfőbb ügyész senkitől semmilyen utasítást nem kaphat, ennek negatív következménye, hogy döntéseiért ő az egyedüli felelős, igen elvont a felelőssége. Ebben a helyzetben motiváció nélkül bárki meggondolná, hogy vállaljon-e kockázatot.
A jogvédő szerint az ügyészséget az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, esetleg az igazságügyi minisztérium felügyelete alá kellene helyezni. Ez persze nem jelenthetné azt, hogy a legfőbb ügyész kézi irányítású lenne, de az állam jobban érvényesíthetné büntetőjogi céljait, horribile dictu, az Országgyűlés által ellenőrzött büntetőpolitikáját.