125 év 17 hazafira – a nemzet arcul csapása a Budaházy justizmord: nem maradhat így!

szeptember. 10. 2016. 2:02 Videók és Képek

Hazaszerető emberként és nemzeti jogvédőként is sokakkal együtt megrázott, s felháborított a Budaházy György és 16 társa elleni törvénytelen és drákói elsőfokú ítélet. Sokéves nemzeti jogvédő és politikai küzdelem ellenére nem a 2006 őszi rendőrterror felelőseire, hanem 17 hazafira szabtak ki összesen 125 év szabadságvesztést. Budaházyra a legsúlyosabbat, 13 év fegyházat, aki ráadásul már ült előzetesben két és fél évet. Átlagosan fejenként ez több mint 7 év: annyi amennyit egy szimpla emberölésért adnak szokásosan. Itt emberélet veszélyben sem volt, de egy bizonyított terrorcselekmény sincs. A szolidáris erőmutatás is segíthetett abban, hogy végül nem kerültek előzetesbe a másodfokú ítéletig. A maratoni ítélethirdetést követően nyilatkoztam az ítéletről, Almási Lajos filmjén ez látható.

Döbbenetes volt szembesülnöm a tárgyalóteremben azzal, hogy az elvileg független és a törvényeknek alávetett, s a törvényességet minden körülmények között érvényre juttatni hivatott bírói tanács terrorcselekmény miatti ilyen súlyos elítélést alapozott az ügyészség által előterjesztett bizonyítékokra dacára annak, hogy azok kapcsán – okkal – kétségeit és aggályait hangoztatta, a védelem érveit és bizonyítékait meg egyáltalán nem vette figyelembe. Magyarán törvénytelen ítéletet hozott. Pár napja még reményemet hangoztattam,hogy ez nem történhet meg Jogállamban ugyanis a kétséget kizáróan meg nem állapított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet, erről szólnak a büntetőeljárás garanciái, amelyeket most sutba vágtak. Ez után úgy tűnik, hogy már bárkivel bármi megtörténhet a bíróságokon, különösen politikailag kényes ügyben.

Megkerülhetetlen feladata lesz a másodfokú bíróságnak, hogy ezt a justizmordot mielőbb megváltoztassa és szétzúzott vádak miatt törvényes, felmentő ítéletet hozzon a védelem fellebbezései alapján.

Egyidejűleg pedig újra követelni kell az elszámoltatást és a politikai amnesztiát, azaz közkegyelmet a 2002-2010 közötti önkényuralmi időszak politikai ellenállói számára. 2012-ben még képviselőként a LMP-s képviselők akciója miatti közkegyelmi törvény módosítása útján kezdeményeztem ezt sajnos eredménytelenül. Ezt most önálló javaslatként mielőbb újra be kell terjeszteni az Országgyűlésben és figyelemfelhívó akciók kellenek.

A Gyurcsány-Bajnai rendszer mindent bevetett (pl. két terheltből fenyegetés és kényszer eszközével csikartak ki „beismerő vallomást”, bizonyíték manipulációk sorát követték el) annak érdekében, hogy hatalma megtartása érdekében terroristákat faragjon egy csapat hazafiból. A hét éve tartó eljárásban a 2010-es fülkeforradalom által megbuktatott önkényuralmi rendszer elleni hazafiakat a megbuktatott rendszer koholt bizonyítékai alapján az új rendszer ügyészsége helyezett vád alá és az új rendszer bírósága ítélte el. Mi zajlik itt? Hová jutottunk? Ez a justizmord a nemzet arcul csapása, nem maradhat így.

Budapest, 2016. augusztus 31. 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás 

nemzeti jogvédő