Előléptettek több október 23-i oszlatót

szeptember. 5. 2007. 2:02 Publikációk

Index.hu

2007. 09. 05

Előléptettek több olyan rendőri vezetőt, akik szakmai hibákat követtek el a tavaly október 23-i tömegoszlatáskor. A több esetben brutális rendőri fellépés vezetőinek eredetileg nem hozták nyilvánosságra a neveit. Az origo sikeresen kérte az ombudsman közbenjárását. Így kiderült, hogy kivel mi történt ősz óta. A Fidesz aggódik.

A tavaly októberi 23-i tömegoszlatásokkor a rendőrség több szakmai hibát is elkövetett. Ezt az úgynevezett Papp-jelentés állapította meg. A brutális rendőri fellépést Papp Károly dandártábornok vezetésével vizsgálta egy bizottság. A jelentést júliusban már nyilvánosságra hozták, ám a hibázó parancsnokok nevei nélkül. Így eddig nem lehetett tudni, hogy kivel mi történt azóta. Mára kiderült, hogy a parancsokat kiadó főrendőrök közül hármat előléptettek, hárman pedig nyugdíjba vonultak.

A jelentésben korábban csak kódokkal vagy vezetéknévvel szereplő parancsnokok neveit az origo kérte ki az ORFK-tól. A rendőrség először ezt nem akarta teljesíteni. Az origo az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult, aki szerint a nevek a nyilvánosságra tartoznak. Így kiderült, hogy kik adták ki a szakmailag több esetben elhibázott parancsokat. Az ORFK azt kérte az origótól, hogy a neveket ne közöljék, mert méltatlan volna a rendőrökkel szemben. A lap azonban nem tett eleget a kérésnek.

Lapid Lajos dandártábornok irányította a Kossuth tér hajnali kiürítését 23-án, a Papp-jelentés szerint túlzott erőt felvonultatva. Lapid azóta nyugdíjba ment, most a Fradi biztonsági főnöke.

Majoros Zoltán döntött arról, hogy 23-án délután az Alkotmány utcából kiszorított tüntetőket a Bajcsy-Zsilinszky úton is tovább üldözzék. A Papp-jelentés szerint ez sem volt szerencsés döntés. Majoros akkor alezredes volt, ám idén soron kívül ezredessé léptették elő, jelenleg a REBISZ bevetési parancsnokság műveletirányítója.

Pigler István vezette az oszlatást délután négy óráig. A vezetése alatt oszlató rendőrök közül többeket feljelentettek bántalmazásért. Májusban őt is előléptették, jelenleg rendőrségi tanácsos.

Nagy-Juhák István vezette az Astoria környékén lévő rendőröket. A Papp-jelentés szerint hibázott a rendőrség, amikor az ottani Fidesz-gyűlés résztvevőit nem választotta szét a Deák tér felől érkező tüntetőktől, illetve az oszlatás érintette a pártrendezvény közönségét is. Nagy-Juhák akkor még kerületi rendőri vezető volt. Azóta már előléptették, és ő a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese és főtanácsos.

Domoszlai László alezredes irányította a lovas rendőrök kardlapozását, amely a Papp-jelentés szerint nem érte el a kívánt hatást. Domoszlai nyugdíjba ment.

Gulácsi Sándor az astoriai oszlatás parancsnoka volt, mára ő is nyugdíjas.

Az október 23-i oszlatás első számú vezetője a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter volt. Őt az események után Demszky Gábor főpolgármester kitüntette, majd idén májusban Gyurcsány Ferenc javaslatára leváltották tisztségéből. Gergényi leváltása független volt az oszlatásoktól.

Balog Zoltán fideszes képviselő, a parlament emberi jogi bizottságának vezetője szerint aggasztó, hogy a parancsnokok nem kaptak büntetést, sőt, volt akit előléptettek. "Az, hogy nyilvánosságra kerültek a nevek, és eszerint a hibázó rendőri vezetők közül hárman már nyugdíjba vonultak, hármat pedig előléptettek, azt gondolom, nemcsak azt jelzi, hogy a kormányzat semmit nem tanult ebből az akcióból. Azt kell mondanom, hogy attól félek, az október 23-án történtek megismétlődése készülődik."

Takács Albert rendészeti miniszter szerint meg kell tudni, hogy az előléptetések idején már nyilvánvaló volt-e, hogy hibáztak a parancsnokok. Ha igen, akkor a miniszter szerint rossz döntés volt előléptetésük. "Ha ez az előléptetés olyan időpontban történt, amikor lehetett tudni, hogy ezt a hibát megállapítják, vagy ez nyilvánvaló volt, akkor nyilvánvalóan az előléptetés szakmai, személyzeti hiba" – mondta az MTI-nek Takács.