A gesztenyéskerti perben a 32 tüntető és BRFK között létrejött egyezség sajtóvisszhangja

december. 4. 2007. 18:18 Lelkiismeret'88 Csoport ügyei

1. Hír Tv
A gesztenyéskerti példa: jogvédők szerint kártalanítani kell a tavaly őszi véres tömegoszlatás áldozatait is

A tavalyi rendőri brutalitás áldozatainak kártérítését kéri a rendőrségtől a gesztenyéskerti egyezség alapján a Nemzeti Jogvédő Alapítvány. A Lelkiismeret '88 szervezet 32 tagját a 2003-as Gesztenyéskertben tartott kormányellenes tüntetésen állította elő a rendőrség, a legfelsőbb bíróság ítélete szerint: jogtalanul. A csoport tagjainak 20 millió kártérítés is jár.

Hiába volt engedélye a Lelkiismeret '88 Csoportnak a kormányellenes tüntetésre 2003 december elsején a Gesztenyéskertben, mégis feloszlatta őket a rendőrség. A BRFK 51 embert állított elő, de 32-en perelték be a testületet. Kocsis Imre a Lelkiismeret ' 88 Csoport elnöke elmondta: a többiek a mai napig félnek vállalni a pereskedést.

A Legfelsőbb Bíróságnak 3 év kellett ahhoz, hogy megállapítsa: jogellenesen oszlatott a BRFK. A kártérítésről végül peren kívül egyeztek meg a felek. A Lelkiismeret '88 Csoport tagjainak személyenként 600 ezer forint jár és bocsánatkérés, amit a rendőrség közleményben meg is tett. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány szerint a tavaly őszi véres tömegoszlatás után is ezt kellett volna tennie a rendőrségnek. A rendőri brutalitás áldozatait pedig kártalanítani kellett volna.

Tavaly ősszel több százan sérültek meg az oszlatásokban – azóta több rendőri jelentés is elismerte, hogy az intézkedések szakszerűtlenek voltak, és hogy a parancsnokok hibát-hibára halmoztak. A gesztenyéskerti rendőri túlkapások idején ugyanaz volt a budapesti főkapitány, aki a 2006-os őszi véres tömegoszlatásért felelt. Az azóta menesztett Gergényi Péter október 23-a után még kizárta, hogy bárki is kaphat kártérítést.

 

2. http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=139364

Négy év után kártérítést kapnak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság több mint tizenkilencmillió forintot fizet kártérítésként a Gesztenyés-kertben jogtalanul előállított harminckét demonstrálónak. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a sikeres per után kéri, hogy a tavaly őszi rendőri jogsértések károsultjaival is kezdjenek tárgyalásokat kártérítésükről.

Gaudi-Nagy Tamás (középen) szerint a kártérítés nagysága megfelel a bírói gyakorlatnak (Fotó: Hegedüs Róbert)


A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvédjei megállapodást kötöttek a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a Gesztenyés-kertben tartott tüntetésen jogtalanul előállított harminckét ember perében.

A BRFK a demonstrálók mindegyikének hatszázezer forint kártérítést fizet, vagyis tizenkilencmillió-kétszázezer forintot.

A Lelkiismeret ’88 Csoport 2003. december 1-jén szabályszerűen bejelentett és a rendőrségen engedélyezett kormányellenes demonstrációt tartott a Gesztenyés-kertben. A rendőrség ennek ellenére jogellenesen feloszlatta a tüntetést, több demonstrálót előállítottak. A tüntetőket később a bírósági perekben felmentették, harmincketten pedig kártérítési pert indítottak. A Gergényi Péter vezette BRFK elzárkózott az egyezségkötéstől, a mostani megállapodást a jelenlegi főkapitány, Tóth Gábor hivatali idejében kötötték meg az jogvédő alapítvány ügyvédjei.

"Az ügyhöz fűződve kérjük Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy a mostani megegyezést alapul véve tegyen meg mindent annak érdekében, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a tavaly őszi rendőri jogsértések nagyszámú károsultjának kártérítési követelésének rendezésére" – mondta megkeresésünkre Gaudi-Nagy Tamás, az alapítvány ügyvivője.

Hozzátette: ha a budapesti rendőri vezetés ezzel bizonyította együttműködési készségét, éppen ezért fontos, hogy a tavalyi jogsértések után is megegyezés szülessen, ugyanis a 2006-os események sértettjei közül ez idáig egy sem kapott kártérítést.

Rajz Károlynét előállították a demonstráción. A hetvenéves nő örömmel hallotta, hogy ügyük rendeződött. "A kapitányságra, amikor bevittek minket, mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy semmiféle törvénytelenséget nem követtünk el. A tüntetésen azért vettem részt, mert nem ilyen világot képzeltem el a családomnak és utódaimnak."

A mostani megállapodást történelmi jelentőségűnek értékelte Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte 2003-ban politikai jellegű, jogszerű tüntetést politikai okokból, rendőri erőkkel oszlattak fel. Gaudi-Nagy hozzátette: az Országos Rendőr-főkapitánysággal való peren kívüli megállapodást azokban az ügyekben sürgetik, amelyek jogalapja vitathatatlan és ahol a kártérítés nagysága megfelel a bírói gyakorlatnak.

Lánczi Richárd

3. http://www.nol.hu/cikk/472964/ 

Október 23.: a jogvédők egyezséget akarnak

Népszabadság • Munkatársunktól • 2007. november 28.

Egyezzen meg a tavaly október 23-án feloszlatott tüntetés áldozataival a rendőrség – erre szólította fel tegnap a Nemzeti Jogvédő Alapítvány Bencze József országos főkapitányt. Gaudi Nagy Tamás ügyvivő ezt arra alapozza, hogy a budapesti főkapitány hasonlóan döntött a Lelkiismeret 88 2003-as feloszlatott tiltakozása kapcsán. A BRFK a jogellenesen előállított több mint harminc tüntetőnek személyenként hatszázezer forintot fizet, és magára vállalta az ügyvédi költségeket is. Ez a rendőrségnek mintegy húszmillió forintjába kerül.

Gaudi Nagy közölte: az alapítvány a tavaly októberi rendőri akciók során megsérült, illetve előállított hetven ember jogi képviseletét látja el, és ügyükben máig nem születtek jogerős ítéletek. Hangsúlyozta, hogy azokban az esetekben akarnak – a precedensértékű megállapodáshoz hasonlóan – peren kívüli megegyezést, amelyekben a szerinte vétlen áldozatok követelésének jogalapja kétségbevonhatatlan.

A rendőrség azonban önként valószínűleg nem fizet; a 2003-as, Medgyessy Péter volt miniszterelnök elleni demonstráció résztvevőivel is csak a jogerős bírósági ítélet kihirdetése után egyezkedett. Az akkori ügy előzménye az volt, hogy Kocsis Imre, a Lelkiismert 88 nevében – a magyar és a román kormányfőnek a román nemzeti ünnep alkalmából történt budapesti koccintásának első évfordulójára – tüntetést jelentett be. A rendőrség viszont megtiltotta, hogy Medgyessy házához vonuljanak. Ezután Kocsis újabb bejelentést tett, ám részben más helyszínre és más létszámmal. A BRFK ezt érdemben nem vizsgálta, hanem a tüntetést – az első elutasító döntés alapján – felszámolta.

A Gesztenyéskertből 2003-ban mintegy ötven embert állított elő, ám a bíróság csak egy résztvevőt marasztalt el: Kocsist figyelmeztette, mert betiltott tüntetésen vett részt. Ezután indított pert az alapítvány, és a Fővárosi Bíróság, majd a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy a BRFK jogszerűtlenül járt el. Az ítélet szerint a rendőrség azzal, hogy a második bejelentést figyelmen kívül hagyta, megszegte a gyülekezési törvényt, ezért a tömegoszlatás is jogellenes volt.

 

4. Nemzeti Hírháló, 2007. november 28 (Czékus Jób)

Reményünk, hogy nem lesznek ilyen ügyek a jövőben – hangoztatta Zétényi Zsolt ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő alapítvány kuratóriumi elnöke.

2007. november 27-én tartott sajtótájékoztatót a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a budai SZKÍTIA könyvesboltban.

Perbeli egyezség alapján fizet kártérítést és nyújt elégtételt 32 meghurcolt tüntetőnek a BRFK a gesztenyéskerti perben. A Nemzeti Jogvédő alapítvány Bencze József országos rendőr-főkapitányhoz fordul a tavaly őszi rendőri jogsértések áldozatainak nyújtandó kártérítés érdekében.

"Reményünk, hogy nem lesznek ilyen ügyek a jövőben – hangoztatta Zétényi Zsolt kuratóriumi elnök, egyben történelmi napnak nevezve a mai napot.

A 2003-as tüntetések a 2002-es hírhedt "koccintás" évfordulójára kívántak reagálni.

Jogszerűtlen volt a BRFK eljárása, amit azóta a Rendőrség megszüntetett, mitöbb, perbeli megállapodásra is jutottak egymással a Rendőrség és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a budai Gesztenyéskertben a Lelkiismeret-88 csoport által indított tüntetés jogellenes felosztalásának során foganatosított rendőri intézkedések miatt indított perben.

Dr. Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, kuratóriumi ügyvezető elmondta: a 2006. szeptember-októberi eseményekkel kapcsolatban a Nemzeti Jogvédő Alapítvány mintegy 70 fő jogi védelmét látja el. Elfogadhatatlannak tartja, hogy mindeddig ezen személyek közül senki nem kapott jogi elégtételt.

A Lelkiismeret-88 csoport 2003. december 1-jére bejelentett demonstrációját az ekkor már Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány által irányított rendőrség jogellenesen oszlatta fel annak ellenére, hogy szabályszerű rendőrségi bejelentésekre került sor, és tiltó határozatok nem születtek, így minden jogi alapot nélkülözött a tüntetés feloszlatása, illetve az ennek keretében alkalmazott kényszerintézkedések. Az előállított tüntetőket utóbb felmentették, a bíróságok pedig jogellenesnek nyilvánították a tüntetés feloszlatását, 32 tüntető pedig kártérítési pert indított, miután a korábbi rendőri vezetés az egyezségkötéstől elzárkózott.

"Ezúton kérjük BENCZE József országos rendőrfőkapitány urat, hogy a BRFK Gesztenyéskert-i perben kötött mostani egyezségére követendő példaként hívja fel az alárendeltségébe tartozó rendőri szervek vezetőinek a figyelmét. Tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a tavaly őszi rendőri jogsértések nagyszámú károsultjainak akár perben, akár peren kívül előterjesztett kártérítési követeléseinek rendezése érdekében érdemi egyezségi eljárások kezdődjenek az érintettekkel." – jelentette ki Gaudi Nagy Tamás ügyvéd.

KOCSIS Imre, Lelkiismeret-88 csoport, elnök:
"Ami a 2003-as gesztenyéskerti eseményeket illeti, ennek gyökerei még 2002-re nyúlnak vissza. Akkor is és ma is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy RABLÓ ország miniszterelnöke felelős magyar vezetőkkel koccint a Kempinski hotelban. Az emberek ma is félnek. Ezt bizonyítja az is, hogy sokan még ma is félnek kiállni igazságukért.
…Csodálatra méltó Budaházy György és Toroczkai László és azoknak a fiataloknak a hozzáállása, akiket csupán a kezük piszkossága miatt azonosított a rendőrség."

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány állásfoglalása szerint a felelős magatartás egy közigazgatási szerv részéről az lenne, hogy mégha kirívó mértékben jogszabályt sértett is, és ezzel másnak kárt okozott, akkor is törekszik arra, hogy ezt a kárt optimális formában, per elkerülésével rendezze, hiszen minél későbben történik meg a kártérítési összegek rendezése, annál több költséggel, kamattal és teherrel jár ez az állami szervek, és végsősoron az adófizetők számára is, továbbá a károsultak is annál későbben jutnak a törvény alapján járó kártérítési összegekhez, ez pedig ellentétes a jogállamiság követelményeivel.

"Reméljük, új fejezet nyilt ma a rendőrség intézkedéseiben" – fejezte be a sajtótájékoztatót Gaudi Nagy Tamás ügyvezető.

(Czékus Jób, Nemzeti Hírháló)