Még mindig nem ért véget a Ságvári-ügy

Magyar Nemzet, 2008. július 28 Kulcsár Anna

Az ártatlanul kivégzett Kristóf László csendőr törzsőrmester rokonai kártérítést követelnek a halálos

ítéletet hozó bíróságtól

Kártérítést kér a Ságvári-ügy egyik ártatlanul kivégzett vádlottjának özvegye és testvére. Az idős
családtagok az 1959-es halálos ítélet meghozatalában részt vevő Fővárosi Bíróságot és a
Legfelsőbb Bíróságot (LB) perelték be. Az LB felülvizsgálati tanácsa ugyanis 2006 márciusában
felmentette a kivégzett Kristóf László csendőrt, megállapítva, hogy a törzsőrmestert koncepciós
perben törvénysértően vonták felelősségre.  A Fejér Megyei Bíróság az ítélkezési szünet után kezdi meg a nem mindennapi ügy tárgyalását.
Zétényi Zsolt, a felperesek jogi képviselője lapunknak elmondta: azt kérik, hogy a polgári tanács
mindenekelőtt a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság kártérítési felelősségéről foglaljon
állást. Ezután döntsön a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés összegéről. Kristóf László egykori
csendőr törzsőrmester 89 éves özvegye egyelőre 120 ezer, az őrmester 87 éves nővére pedig 80
ezer forint kártérítést követel. Igénylik az összegek 1960-tól esedékes kamatait is. 
A kártérítés jogi alapja az, hogy a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság koncepciós perben
1959. szeptember 12-én, illetve november 25-én jogsértően hozta meg a halálos ítéletet Kristóf
László ellen. Ezt – Kristóf nővérének felülvizsgálati kérelme nyomán – 2006. március 6-án az LB
büntetőtanácsa megállapította. A felmentő ítélet szerint Kristóf László nem valósította meg az
emberek törvénytelen kivégzésével elkövetett háborús büntettet. Megalapozatlan volt az a vád is,
amely szerint a csendőr törvénytelen kínzásokban vett volna részt. Kristóf feladata ugyanis hajdan
az volt, hogy beépüljön az illegális mozgalmakba és leleplezze az akkori jogsértő

cselekményeket.

A csendőr törzsőrmester elítélésével és kivégzésével a keresetlevél szerint a bíróságok
megsértették Kristóf jogát az élethez, az emberi méltósághoz, a becsülethez és a jó hírnévhez.
Kristóf László jogainak megsértése miatt sérült özvegyének és testvérének az emberi
méltósághoz, a becsülethez és a jó hírnévhez fűződő személyiségi joga is. A családtagok
számos hátrányt szenvedtek el amiatt, mert egy kivégzett háborús bűnös hozzátartozóiként tartotta

őket számon szűkebb és tágabb környezetük.

Kristóf Lászlót 1959-ben, az 1956-os megtorlás részeként 12 másik csendőr- és
rendőrnyomozóval együtt ítélte el a bíróság. Úgynevezett ellenforradalmi vétkük nem volt, hanem
a régi hatalmi struktúrában elfoglalt helyük miatt vonták őket felelősségre. Kristófra és egyik
társára, Palotás Ferencre Ságvári Endre megölése miatt rótták ki a halálos ítéletet.
Az ismert esemény, Ságvári és a nyomozók tűzharca 1944. július 27-én zajlott le. A hét éve
illegalitásban élő kommunista vezető ezen a napon a Nagy-cukrászdában, a jelenlegi Szép Ilona
presszóban találkozott egyik elvtársával. Kristóf László csendőr törzsőrmester, Palotás Ferenc
csendőrnyomozó, Cselényi Antal rendőrdetektív és Pétervári János rendőr őrmester azt kapta
feladatul, hogy vegye őrizetbe a körözött Ságvárit. Az LB 2006-os ítéletet szerint az akció
mindaddig szabályszerűen zajlott, míg Ságvári a táskájából elő nem rántotta fegyverét. Az illegális
pártmunkás lövöldözni kezdett, s három hatósági embert megsebesített. Kristófot comblövés
érte, az őrmester ezzel ártalmatlanná vált. A menekülő Ságvárira Cselényi Antal az épületen kívül
adta le a halálos lövést. Cselényi külföldre menekült és nem is jött haza. A tűzharcban –

Ságvárihoz hasonlóan a kórházba szállítás után – életét vesztette Pétervári János rendőr

őrmester gépkocsivezető is.

Az LB felülvizsgálati tanácsának két évvel ezelőtt kihirdetett felmentő ítélete szerint Kristóf nem vett
részt Ságvári halálának előidézésében, a lövést leadó Cselényi Antal is a korabeli jogszabályok
szerint járt el. A négy hatósági személynek ugyanis az állami és a társadalmi rend védelméről
szóló 1921. évi III. törvénycikk megsértése miatt kellett volna őrizetbe vennie Ságvárit. Ez a
jogszabály – mint az ítélet rámutatott – a szélsőjobb és a szélsőbaloldali mozgalmak képviselőit
egyaránt üldözte. A nyomozók fegyverhasználata az ítélet szerint jogos volt. A hatósági személyek
ugyanis a magyar királyi csendőrség és rendőrség szervezeti és szolgálati utasítása alapján
kötelesek voltak tűzet nyitni, ha az intézkedést másként nem hajthatták végre, vagy az intézkedők
élete és testi épsége veszélybe került. A jelenlegi rendőrségi törvény is így rendelkezik.
A felülvizsgálatot elvégző büntetőtanács úgy találta, nem helytálló az 1959-es halálos ítéleteknek
az a kitétele, hogy Ságvári, mint ellenálló annak idején jogos védelmi helyzetben volt, a
csendőrségnek pedig nem lett volna joga visszalőni. Ennek az ellenkezője igaz: a nyomozók
jogszerűen jártak el a körözött személlyel szemben.

Kultusz és koncepció

A Ságvári-ügy a 2006. évi felmentő ítélet után viták középpontjába került. Azt követően, hogy Hiller
István, az MSZP korábbi elnöke egy koszorúzás alkalmával kijelentette: büszkén vállalja a
közösséget Ságvárival, a kommunista vezető kultusza újraéledt. A múlt héten, az 1944. július 27-
ei tűzharcra emlékezve fiatal baloldaliak tettek hitet Ságvári mellett. A történész Ungváry Krisztián
az Élet és Irodalom 2005. augusztus 5-i számában ugyanakkor a következőket írta: �Ságvári
személye elválaszthatatlan azoktól a gyilkosságoktól, amelyeket nevében és nevével követtek el.
Halála 1945 után azonnal politikummá és több perben justizmord forrásává vált. Az illegális
kommunista párt túlélői érthető módon szerették volna felelősségre vonni azokat a rendőröket és
csendőröket, akik 1945 előtt kihallgatásaikon és kínzásaikban részt vettek. Sokan részben ezért
léptek be a politikai rendőrség, a későbbi ÁVH soraiba. Itt kezdettől fogva ugyanazokat a
módszereket használták, mint az őket korábban kihallgatók. Lényeges különbség volt azonban,
hogy a Horthy-rendszer rendvédelmének nem volt szüksége prekoncepció gyártására ahhoz,
hogy a kommunistákat üldözze, míg a kommunisták számára a folyamatos koncepciógyártás
határozta meg a felelősségre vonást, amelynek során ugyanazt a büntetést kapta bűnös és
ártatlan.”