A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta Budaházy büntetését (Beszámoló Videó Képek)

december. 4. 2009. 12:12 Budaházy György Ügyei

A Híd-perben a védelem hiába nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

csekel, Thu, 2009/12/03 – 18:36, www.szentkoronaradio.com

Budaházy György és vádlott-társai 30-30 napos közmunka büntetését helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság a csütörtöki felülvizsgálati tárgyaláson.

Budaházyékat korábban a Fővárosi Bíróság az Erzsébet híd 2002-ben történt elfoglalása miatt ítélte el. Akkor ugyanis autókkal torlaszolták el a hidat, mert azt akarták elérni, hogy ne semmisítsék meg az országgyűlési választások szavazócéduláit, hanem számolják újra azokat.

A Híd-perben a védelem hiába nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, a Legfelsőbb Bíróság mindenben az ügyésszel értett egyet, így marad a korábbi döntés.

Hatalmas volt a készültség a tárgyalás előtt és után

Jelentős erőkkel vonult ki az ÁVH csütörtökön a Legfelsőbb Bírósághoz (LB), s a fővárosi, Markó utca épületet fémkordonokkal zárta körbe az Erzsébet híd lezárása miatt Budaházy György ellen indult büntetőper felülvizsgálati eljárásának kezdete előtt.

A rendőrök a Szemere utca és a Stollár Béla közötti szakaszt fémkordonokkal lezárták. A kordonokon belül csapatszállító teherautókkal és autóbuszokkal érkezett rendőrök várakoztak, míg a Markó utca felőli főbejáratnál az útszakaszt kordonokkal teljesen lezárták.
Az épület körül, illetve a környező utcákban – ahol a rendőrség már reggel forgalomkorlátozásokat vezetett be – legalább 200 rendőr állt készültségben, néhány egyenruhásnál könnygázgránát kilövésére alkalmas fegyver is látható volt.

Szintén kordonokkal zárták le a Nagy Ignác utca és a Stollár Béla utca közötti szakaszt, azok mögött tucatnyi egyenruhás és kutyás rendőr állt készültségben.

A tárgyaláson megjelent Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője is.

A tárgyalás

Aki ezen a napon Budaházy Györgyöt akarta látni, az rendkívüli biztonsági intézkedések árán juthatott csak be a Legfelsőbb Bíróság Nagytermébe, ahol a tárgyalásra sor került. A helység megtelt szimpatizánsokkal és a sajtó képviselőivel. A résztvevőket folyamatosan kamerázták a beérkezéskor és a tárgyalás alatt is.

Kis késéssel, négy símaszkos fegyveres kommandós kíséretében, pontban délben megérkezett Budaházy Gyuri, akit mindenki felállva és tapssal fogadott. A bírónő kérte a bilincs levételét, majd iratismertetés következett, melynek az volt a lényege, hogy megtudjuk, hány százezer forintos kárt okozott a hídblokád a BKV-nak?

A felülvizsgálati kérelmet a védelem terjesztette elő, mely szerint nem valósult meg a "közérdekű üzem megzavarása", mert a rendőrség az eset során nem intézkedett kellő gyorsasággal és hatékonysággal. A védelem álláspontja az volt, hogy az elsőrendű vádlott (Budaházy György) és társai nem követtek el bűncselekményt, "ezért esetükben felmentés lenne a helyes döntés." – mondta Gaudi-Nagy Tamás az NJA ügyvédje.

Ezután a bírónő kérte az ügyésznőt, hogy beszéljen. Az ügyésznő nem volt hajlandó bekapcsolni a mikrofont, végül a hallgatóság nyomásának engedve mégis megtette és így ismertette a vádat. A vád szerint megvalósult a "közérdekű üzem (BKV) megzavarása", hiszen aznap több tízezer ember közlekedésére volt hatással az Erzsébet-hídi demonstráció. Álláspontja szerint a rendőrség épp a kialakult helyzet miatt késlekedett az intézkedéssel.
Az ügyész szerint, "a véleménynyilvánítási szabadsághoz és a gyülekezéshez való jog, vitathatatlan alapjog, amely azonban nem korlátozhatatlan." "Az alkotmányos alapjogok korlátozhatók." "A szólásszabadság sem korlátlan alapjog." Ezek védelme nem mentesíti őket a büntetőjogi felelősségre vonás alól. – mondta az ügyésznő.

Ezután ügyvédje közbenjárására, Gyuri kapott szót.

A hazafi megemlítette, hogy az egész büntetőeljárás több, mint 7 éve húzódik és az ügy "hosszú évekig csak a fiókban hevert", ami bizonyára szándékos időhúzás lehetett a hatalom részéről. "Nehéz lenne a politikai indítékot, a koncepciós jelleget kizárni." – mondta Budaházy, majd hozzátette: a híd lezárásra a 2002-es választásokon leadott szavazatok újraszámlálásáért, a szavazócédulák elégetése, illetve a választási csalás ellen kívántak fellépni, nem pedig közérdekű üzem – a BKV avagy a főváros forgalmának – megzavarása volt a céljuk. "Ilyen erővel a városban minden demonstráció megzavarja a közlekedést."
A közeledő választásokra utalva hozzátette, hogy reményei szerint "tavasz után" már nem lesznek az övéhez hasonló koncepciós eljárások. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdai lemondása kapcsán pedig a Legfelsőbb Bíróság büntetőtanácsa előtt Budaházy megjegyezte: "jobban örültem volna, ha letartóztatják" – mely kijelentését tapssal jutalmazta a hallgatóság.

Mindezek után a bírónő szünetet rendelt el, határozathozatal céljából, illetve hozzájárult, hogy a szünetben külön-külön a hozzátartozók és Morvai Krisztina 20 percet beszélgethessenek Gyurival.

Az ítélet

A szünet után a bírónő felolvasta a határozatot, mely szerint a fellebbezésnek helye nincs és több felülvizsgálati kérelmet nem fogadnak el. A határozat szerint a BKV-nak 1 millió forintos kára keletkezett az Erzsébet-hídon történtek miatt. Végül kijelentette, hogy a bíróság mindenben az ügyésszel ért egyet.

Védelem a bírónőnek

A tárgyalás után, miután a hallgatóság elhagyta a helyszínt, rendőrök kísérték ki a bírónőt és a segédjét az épületből. Bizonyára a múltkori "vérbírózás" után tartottak attól, hogy kedvezőtlen határozat esetén a felbőszült tömeg meglincseli majd a bírónőt, de erre amúgy sem került volna sor, hiszen a szimpatizánsok nem vadállatok, ráadásul senki nem láthatta már közülük, amint elhagyja az épületet.

A tárgyalásról készült képeket ITT tekintheti meg

Videónk az ítélet kihirdetéséről, a bírónő rendőri védelméről és egy rövid interjú Gaudi-Nagy Tamással itt látható

További videók az alábbiak:

Budaházy 03_12 György tárgyalása 2009 dec 3 Védő Gaudi-Nagy Tamá1

http://www.youtube.com/watch?v=ufrJjk3Vyu4

   Budaházy 04_12 György tárgyalása 2009 dec védő Gaudi-Nagy Tamás folyt

http://www.youtube.com/watch?v=lJuO9vmDspE

   Budaházy 08_12 György tárgyalása 2009 dec 03 Budaházy beszéde

http://www.youtube.com/watch?v=XFTUg8y6Eno

    Budaházy 09-12 György tárgyalása 2009 dec 03 Budaházy beszéde2

http://www.youtube.com/watch?v=iOR4n9acFQY

    Budaházy 10-12 György tárgyalása 2009 dec 03 Határozat1

http://www.youtube.com/watch?v=vAbYIi0IDys

    Budaházy 11_12 György tárgyalása 2009 dec 03 Határozat folyt

http://www.youtube.com/watch?v=YY3UIz3Nw1M

    Budaházy 12_12 György tárgyalása 2009 dec 03 Morvai Krisztina nyilatkozata1

http://www.youtube.com/watch?v=gQRzKYG9kTA