Gaudi leülne két hónapot a pártállami bírák miatt

július. 3. 2010. 20:20 Budaházy György Ügyei

A Budapesti Ügyvédi Kamara vizsgálatot rendelt el Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, jobbikos képviselő ellen, hogy megsértette-e az ügyvédekre vonatkozó szabályokat, amikor a túlzott rendőri biztosításra hivatkozva nem vett részt egy tárgyaláson. Gaudi Nagy azt mondta, hogy inkább leüli a két hónapot, semmint hogy kifizesse a 300 ezer forintos bírságot, amelyet májusban szabtak ki rá az eset miatt.

Vizsgálatot rendelt el Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Jobbik országgyűlési képviselője ellen Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, írja a hirado.hu

Információik szerint a kamara tisztázni akarja, hogy Gaudi Nagy megsértette-e az ügyvédekre vonatkozó szabályokat, amikor az általa túlzottnak tartott rendőri biztosításra hivatkozva lemondta részvételét egy tárgyaláson. Gaudi-Nagy elmondása szerint nem tart attól, hogy a kamara elmarasztalja.

Az ügyvédet májusban rendbírsággal sújtották az ügy miatt. Gaudi-Nagy Tamás a Híradó szerint azt tervezi, hogy nem fizeti ki a 300 ezer forintos bírságot, amit a bírók az elmúlt egy hónapban kiszabtak rá, hanem inkább leüli azt a két hónapot.

Az országgyűlési képviselőt munkájában senki és semmi nem korlátozhatja, az ügyvédi kamara azonban felléphet vele szemben. A szabályzat szerint a fegyelmi vétséget elkövető ügyvéd megrovást, vagy pénzbírságot kaphat, sőt akár ki is zárhatják a kamarából.

Az MTV szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) megengedhetetlennek tartja, hogy bárki sorozatos botrányokkal, provokációkkal lassítsa az ítélkezést. "A bíróságok minden rendelkezésükre álló eszközzel fellépnek az ellen, hogy ilyen cselekmények történjenek" – mondta Szűcs Péter, az OIT szóvivője.

A bírságot Budaházy György április 9-én tartott tárgyalásán szabták ki. Gaudi-Nagy Tamás az Indexnek azt mondta, megállapítható, hogy a jegyzőkönyvezés során valaki bűncselekményt követett el, ő ugyanis nem hagyta el a termet, ahogy az az esetről szóló jegyzőkönyvben áll, hanem csak kérte, hogy a bíróságot, csökkentse „normálisra” a rendőri jelenlétet. Gaudi-Nagy szerint a teremben 4 rendőr és 6 csuklyás, fenyegető pózban álló Bv-s kommandós tartózkodott, a bíróság épületében további 50 állig felfegyverzett rendőr állomásozott, a környező utcákon pedig útzárat állítottak. Az ügyvéd azt mondta, ez a terrorisztikus légkör, tekintve, hogy korábban többször is összeütközésbe került a rendőrséggel, olyan pszichikai állapotba hozta, amely akadályozta védői feladatának ellátásában.

A bíróság nem intézkedett a rendőri jelenlét csökkentéséről, hanem később a tanács elnöke bírságot szabott ki rá. Gaudi-Nagy szerint ez az aktus sem a valóságnak megfelelően került a jegyzőkönyvbe, a háromtagú tanács ugyanis nem mondta a rendbírságot, pedig így nem szabályos.

Gaudi-Nagy döntésével tiltakozni akar az ellen, hogy a védő munkáját érintő kérdésekben, az ott kirótt bírság ügyében egyáltalán szóba jöhet, hogy a bírság elzárásra legyen átváltható. „A Európában példátlan, és megalázó és a demokratikus jogelvekkel ellenkező” – mondta Gaudi Nagy, hogy ráadásul 5 ezer forintos átváltási áron mérik a leülendő napok számát. A napokban lejáró befizetési határidő előtt az ügyvéd még nem döntött véglegesen arról, hogy mennyit ül le, de nemzeti jogvédőként mindenképp fel akarta hívni a figyelmet arra is, hogy az egész Budaházy-ügyet koncepciós jellegűnek tartja, és megszüntetését tartaná szükségesnek.

(Index)