Megszüntették az eljárást Vona ellen a szentendrei Gárda-ügyben

október. 18. 2010. 19:19 A Magyar Gárda ügyei

Bűncselekmény hiányában, részletek alább.

http://buycheapcialisonlinenorx.net/buy-cialis-super-active-online/

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Vona Gáborral szemben folytatott nyomozást. A Jobbik elnökével szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indítottak eljárást: a gyanúsítás szerint 2009. augusztus 22-én Szentendrén, magánterületen megtartott Új Magyar Gárda Mozgalom rendezvényen a Gárda vezetőjeként vett részt.

Az ügyben Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő és a Jobbik országgyűlési képviselője járt el védőként. A megszüntető határozat indokolása szerint nem igazolta semmi, hogy a szentendrei rendezvényen – ahol gárdaavatásra is sor került – Vona Gábor az Új Magyar Gárda vezetőjeként vett volna részt. A Jobbik üdvözli a nyomozást megszüntető határozatot, amelyet újabb kiemelkedő győzelemként értékel a Magyar Gárda, és azzal kapcsolatban álló személyek elleni koncepciós perek sorában. Az indokolás azon része azonban nem fogadható el, mely szerint az Új Magyar Gárda Mozgalom és a feloszlatott Magyar Gárda Mozgalom lényegükben azonosak.

Jelen határozat illeszkedik azon jogerős döntések sorába, amelyek eredményeként igazságot szolgáltatnak a gárdistákat ért korábbi jogsértésekért és igazságtalanságokért. Mint ismeretes, a bíróság jogerősen kimondta, hogy 2009. július 4-én a Bajtársiasság Napján jogellenesen oszlatta fel a Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetést a gyurcsányi rezsim által kézben tartott és távvezérelt rendőrség, így jogellenes a 216 tüntető – köztük éppen Vona Gábor – előállítása is.

Most az ügyészség minden erőfeszítése, és az alaptalan gyanúsítgatása ellenére összeomlottak a Vona Gáborral szembeni vádak. A határozat szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A Jobbik elnökével szemben indult eljárást annak ellenére folytatták a választási kampányban, hogy mentelmi jogának kérdésében az illetékes szerv nem döntött. A Job bik képviselői azonban ismét állták a szavukat: Vona Gábor nem bújt mentelmi joga mögé.

Látható, hogy Gyurcsány-Draskovics-Szilvásy által fémjelzett modernkori diktatúra koncepciós pereiben a Magyar Gárdát ugyan feloszlatták, de az azt alkotó hazafiak közösségét félreállítani nem tudták. Az ügy jelenleg a strasbourgi emberi jogi bíróság döntésére vár. Azóta megalakult a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom, azonban már az új „forradalmi” rendszer is folytatja az üldözést: a gyurcsányi „lex Gárda” szabálysértést törvényerőre emelték, az idei július 4-i békés megemlékezést rendőri támadás érte és futószalagon indítanak eljárásokat gárdisták ellen.

Üdvözlendő, hogy legalább a határozat érdemi része az igazságot szolgálja, azonban ezek a határozatok félmegoldásoknak tekintendők. A jelenlegi, kétharmados többséggel bíró kormánypárt egyelőre nem váltotta be a felelősségre vonást és az elszámoltatásokat érintő ígéretét. Sokkal inká bb kellene foglalkozni a „lex Gyurcsány” törvénybe iktatásával, mintsem árvízi védekezésen, véradásokon tevékenykedő tisztességes emberek ruházatával vagy sorakozójával.

Összességében ismét fényes győzelmet aratott a nemzeti jogvédelem, a Jobbik és a Magyar Gárda is, mert a hatalom – minden erőfeszítése ellenére – nem talált fogást sem közvetlenül Vona Gáboron, sem közvetett módon a Magyar Gárdán. Mindez továbbra is táplálja a hitet a Jobbikban, hogy elvei és értékei mentén kell szolgálnia szimpatizánsainak érdekeit, akik az igazságra, a megtisztulásra és az alapvető emberi jogok feltételek nélküli tiszteletben tartására tették voksukat. A Jobbik Magyarországért Mozgalom biztosít mindenkit arról, hogy ezen úton és értékek mentén továbbra is megalkuvást nem tűrő módon folytatja tevékenységét a Parlamentben és azon kívül is. Az igazság előbb-utóbb mindig utat tör magának, és győzedelmeskedik.

Szebb jövőt!

Jobbik Magyarországért Mozgalom