A+ | A- | Alap
2017. december 16.  
Advertisement
Kezdőlap
Információk
Kapcsolat
Weblaptérkép
Jogvédő Hírek
Tárgyalási Napló
Nemzeti Vagyonvédelmi Munkacsoport
A Magyar Gárda ügyei
Tanúkat keresünk!
2006. szeptemberi és októberi tüntetések és megtorlások
2007 őszi tüntetések
A Lelkiismeret'88 Csoport ügyei
Történelmi Igazságtétel:
- A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása
- Képíró Sándor Csendőr ügye
- Kristóf László jogi rehabilitációja
Budaházy György ügyei
Választás 2006
A váci nemzeti könyvespavilon ügyirata
Képes Krónika ügy
Kisebbségi Jogvédő Intézet
Próbaperek a délvidéki magyarok állampolgárságáért
Kvassay hídi ügy
Az egri Markoth Ferenc kórház ügye
2008. április 11-i tüntetések
Videók és Képek

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!








Kivégzés hamis tényállítás alapján (Magyar Nemzet) PDF Nyomtatás E-mail
2007. április 01.
Jól felépített koncepció: Tóth Ilona kirakatperének brutális képei – akárcsak ötven esztendeje – ma is célt érnek

Magyar Nemzet - 2007. április 18. (5. oldal)  Sashegyi Zsófia

Véget érhet a Tóth Ilona személye körüli vita, amely a kivégzése óta eltelt ötven évben, különösen a rendszerváltás óta, újra és újra fellobban. Kiss Réka és M. Kiss Sándor történészek könyvükben hatévi kutatómunka után minden kétséget kizáróan bebizonyítják: az a brutális gyilkosság, amellyel a medikát kirakatperében vádolják, ott, akkor és úgy, ahogy a peranyagban szerepel, nem történhetett meg. M. Kiss Sándorral a Tóth Ilona-ügyről készült, a könyvhétre megjelenő kötetről és a kirakatper gondosan felépített koncepciójának máig ható erejéről beszélgettünk.


-Mi érdekelte önöket leginkább Tóth Ilona személyében, miért éppen őt állították kutatásaik középpontjába?

– Amikor szerzőtársammal, Kiss Rékával elkezdtünk a témával foglalkozni, már javában folyt a Tóth Ilona-vita. Akkoriban az 1956. november 4-e után újjászerveződő nemzeti ellenállás témáját kutattuk, s ő ennek az időszaknak volt az egyik legkiemelkedőbb alakja. Számunkra nem az volt a kérdés, hogy ölt-e Tóth Ilona, vagy sem, hanem az, hogy mi történt ebben az időszakban Magyarországon, illetve mi volt ebben a medika szerepe.

– Vannak történészek, akik megfelelő kiindulási pontnak tekintik az 1957-es periratot, de az ön álláspontja szerint az abban foglaltakat nem lehet tényként elfogadni. Önök milyen anyagból dolgoztak?
– Egy ilyen ügy mindig három részből áll: a nyomozati, az ügyészségi és a bírósági szakaszból. Mi ezeket az anyagokat, a hozzájuk tartozó tanúvallomásokat és a más, ide kapcsolódó forrásokat felkutattuk, de a tanúvallomásokban a Tóth Ilona-perrel kapcsolatban szereplő emberek sorsával és tevékenységével is megismerkedtünk. Így a mi témánkon kívül még négy másik per anyagával is foglalkoztunk. A kutatásokból egyértelműen kiderült, hogy Tóth Ilona és az általa vezetett Domonkos utcai szükségkórház egy jól működő ellenállási hálózat része volt, amelyben a medikának megvolt a maga, idővel egyre jelentékenyebbé váló szerepe. Ezen az összefüggésrendszeren belül vizsgáltuk meg a Tóth Ilona-per két tárgyalási anyagát, amelyben az áll, hogy Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc 1956. november 18-án a Domonkos utcai kórházban brutális kegyetlenséggel – s itt a brutális kegyetlenség fontos ismérv – megöltek egy Kollár István nevezetű egyént. Tudni kell, hogy furcsa módon, amikor a tárgyalás menetében valami zökkenő volt, Tóth Ilona újra és újra magára vállalt még valamit, de az sem mindennapos egy ilyen esetben, hogy a nyomozatitól a bírósági szakaszig haladva egyre fogytak a tanúk. Ez egyértelműen arra mutat, hogy a szervek nem arra voltak kíváncsiak, mi történt, hanem előre kialakított koncepció mentén haladtak. Később úgy is elolvastuk a peranyagokat, mint egy dráma szövegkönyvét, és kiderült, mint ilyen, a szöveg rosszul szerkesztett, csupa lyuk, a dráma szerkezete aránytalan. Azt ki lehet mutatni – és ezt Jobbágyi Gábor is elvégezte –, hogy milyen ellentmondások vannak a tárgyalási jegyzőkönyvben, de emellett töméntelen hibára is felfigyelhetünk, amelyeket magából a jegyzőkönyvből megmagyarázni nem lehet. A másik kérdés, amit vizsgálni kellett: a helyszínek, a szereplők és a cselekmény idejének problémája.

– Kit állítottak a kutatás középpontjába?
– Tóth Ilona mellett Kollár Istvánt is ide soroltuk. Az ő sorsukat végigkövettük, és Kollár személyét illetően furcsa ellentmondásokra bukkantunk. Mindezeken túl megkíséreltük megérteni Kardos János – Tóth Ilona védője – pervezetésének lényegét is, és azt is megvizsgáltuk, mi indította Szentgáli Istvánt, a fővizsgálót az általunk tudatosnak vélt hibák elkövetésére. Itt valóban volt dráma. Tóth Ilona a tanúk sokaságának megidézésére törekedett, hátha így kiderül, hogy hamis tényállás készül, ennek ellenére nemhogy az általa megidézett tanúkat nem hallgatták ki, de azok a személyek is sorra eltűntek a perből, akikről a rendőrség tudta, hogy fontosak, de a szerv részére zavaró információik is vannak.

– Hamis tanúvallomásokat is találtak?
– Igen, Polgár Erzsébet, Kollár állítólagos menyasszonya például a tőle fennmaradt négy vallomásban négyféleképpen mondta el, mikor fogták el a vőlegényét, hogyan vitték be a Domonkos utcai kórházba. A történés időpontját tekintve nemcsak Polgár, de mások is összevissza vallottak. A kihallgatókat mindez nem érdekelte, s nemcsak a nyomozati, de a bírósági szakaszban is a nekik megfelelő időpont szerepelt. A második színhely a kórház. A vallomások összevetéséből kiderül, hogy a vád által meghatározott időpontban azon az emeleten, ahol a történések elvileg zajlottak, egy harmincméteres szakaszon belül körülbelül tizenöten-húszan fordultak meg. Bár állítólag őrt álltak az ajtónál, Tóth Ilona és mások azt mondták, hogy négyen-öten benyitottak a szobába. Van olyan személy, aki vallomásai alapján egyszerre két helyen volt ugyanabban az időben, de akadnak olyanok is, akik a nyomozati szakaszban még bent voltak a szobában, de a tárgyaláson már a nevük sem merült fel. Rá kellett döbbennünk, hogy Tóth Ilona, Gyöngyösi, Gönczi és az ügyben ugyancsak érintett Molnár József vallomásán kívül semmi sem bizonyítja, hogy bevitték ezt az embert, mert hitelt érdemlően senki nem vallott arról, hogy látta volna be- vagy kimenni, ahogy a temetését sem látta senki.

– Eörsi László szerint az orvosi szakvélemények annyira ellentmondásosak, hogy egy történész nem tud velük mit kezdeni.
– Abban, hogy miként néz ki a holttest, és hogy azon nem követhették el mindazt, ami a perben szerepel, minden orvos egyetért. Tóth Ilona, Gönczi és Gyöngyösi vallomásaiban az áll, hogy ezt az embert nagyon megverték, megtaposták a torkát, a medika a nyaki verőérbe és a karjaiba benzint, majd chloretilt akart fecskendezni, utána levegővel teli injekciós tűvel többször beledöfött a szívébe és a végén egy bicskával is szíven szúrta. A sok próbálkozást a tárgyaláson egyszerűen azzal magyarázták, hogy a lány annyira ideges volt, hogy semmi sem sikerült neki. Van olyan orvos, aki elhiszi, hogy egy évfolyamelső, hatodéves medika, aki már többször boncolt, ennyit hibázzon? 1956. december 12-én megtörtént az exhumálás. A hulla állapotát több mint fél nyomdai íven részletezték. Egy neves belgyógyász professzor, aki a perben is tanúskodott, megállapította, hogy az ereken nem mutatható ki szúrás nyoma, továbbá egy belügyi laborban végzett vérvizsgálat eredménye szerint se chloretil, se benzin nem volt az áldozat vérében, és a szívnél sincs jele annak, hogy levegőt pumpáltak volna bele. Idegen anyagot az újabb, gyomortartalmat elemző vizsgálat sem talált. Ha egymás mellé tesszük, hogy a vád szerint mi történt Kollárral, illetve mi történhetett az exhumált holttesttel, a kettő annyira nem egyezik egymással, hogy szinte kizárható az azonosság. Ezt támasztják alá a halott azonosításáról fennmaradt jegyzőkönyvek is. Az állítólagos menyasszony nem azonosított, a rokonok pedig csak a ruha és egy fotó alapján bizonyították Kollár személyazonosságát, s a vallomásokból világosan kiderül, hogy hamisan tanúskodtak. Az egyik rokon például a tárgyaláson már azt vallotta, hogy Kollárt hiányzó ujjpercéről ismerte fel, miközben az exhumálási jegyzőkönyv nem említ különleges ismertetőjelet.

– Jobbágyi Gábor szerint a koncepciós perek anyagaiból soha nem lehet kideríteni, mi történt, arra viszont rá lehet jönni, mi nem történt. Igaz ez?
– Igen, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 1958-as perben újra előkerült a Kollár-gyilkosság, de itt már nem ugyanazok kísérik be az „áldozatot” a Domonkos utcai kórházba, akik az ’57-es vádiratban szerepelnek, ráadásul, akit el akarnak marasztalni ebben a dologban, annak november 18-ra alibije van, így a gyilkosságot átteszik(!) november 19-re. Az ÁVH sokáig lebegteti a kérdést, hogy ávóst öltek-e meg Kollár személyében vagy egy sorkatonából lett rakodómunkást. A per folyamán lépésről lépésre a sorkatona-teória emelkedik ki, és az ÁVH-s alkalmazott figurája lassan elmarad. Ez érthető, hiszen ha 1957-ben Magyarországon egy olyan pert kreálnak, amiben egy ÁVH-st öltek meg, azt senki nem fogja sajnálni. Viszont, ha egy rakodómunkást ölnek meg tévedésből, az hat. Akik a pert csinálták, nem ügyeltek arra, hogy minden passzoljon, de hogy lélektanilag nagyon jól kitalálták, az biztos. Ez már 1957-ben, a per folyamán is hatott, és hat 2007-ben is.

– Akik meggyőződéssel állítják, hogy a gyilkosság megtörtént, azzal is érvelnek, hogy Tóth Ilona politikailag jelentéktelen személy volt, és egy koncepciós pert csak nagynevű emberek köré érdemes rendezni. Ráadásul miért kellett volna ilyen brutális történetet kitalálni?
– A brutalitás az „ellenforradalom” elszabadult indulatait volt hivatott bizonyítani. Azt, hogy emberbőrből kivetkőzött vadállatok ölték „népünk legjobbjait”, a kommunistákat. Tóth Ilona erre a szerepre megfelelt. A koncepció jól volt felépítve; már decemberben megvolt az elképzelés arról a három összetevőről, amelyben legfölül az Obersovszky–Gáli kettős helyezkedik el. Ők adták az ideológiát, amit Tóth Ilonáék közvetítettek a megvadult plebsnek, amelyhez lecsúszva a medika maga is gyilkolt. Itt már az a tét, hogy lehet-e Nagy Imrét mentesíteni a felelősség alól, amikor a neki tulajdonított politika jegyében embereket öltek.

– Most már tudjuk, hogy mi nem történhetett meg, de melyek a biztosan megtörtént dolgok?
– Biztos, hogy Tóth Ilona november 4-e előtt jelent meg a kórházban, ahol ekkor tudatos szervezkedés kezdődött. Amikor 16-án a Péterfy utcai kórház lebukott, s letartóztatják Angyal Istvánt, a Péterfy funkcióját átvette a Domonkos utcai kórház, Angyalét pedig Tóth Ilona. Tudjuk, hogy a Domonkosban voltak kihallgatások, de mindenkit elengedtek. Lehet, hogy Kollárt is kihallgatták, de egyáltalán nem biztos, hogy a jelzett időben, s az végképp nem, hogy megölték.

– Akik manapság meg vannak győződve arról, hogy Tóth Ilona elkövette ezt a brutális gyilkosságot, legendagyártásnak tekintik, hogy csak a kínzások hatására vallott volna maga ellen a medika.
– Ha megnézi az egyetemista Tóth Ilonát és azt a fotót, ami a tárgyaláson készült róla, láthatja, hogy egy beesett, megszenvedett, összetört arc néz magával szembe. Sok kínzásra utaló tény állapítható meg, de mi azt gondoljuk, hogy más okok sokkal meghatározóbbak lehettek. Egy 1956 novemberében megjelent napilap újságírója minősíthetetlen hangú riportban igyekezett erkölcsileg porig alázni Tóth Ilonát, aki pedig mindig vigyázott arra, hogy az erkölcsei tisztán maradjanak: ott védekezett, ahol ezeket támadták. Az ő súlya, anélkül, hogy mozdult volna, folyamatosan nőtt, információs bázisa bővült, vallomásai alapján mégsem bukott le senki. Ezért nagyon súlyos árat fizetett.

– Kiket szólaltattak meg a könyvben?
– Senkit, viszont sok háttér-információnk van. Két neves filmrendező, aki jelen volt a tárgyaláson, azt mondta, hogy színjáték volt az egész. Beszéltünk valakivel, aki a barikád másik oldalán állt, s elmesélte, milyenek voltak a börtönviszonyok 1957-ben a Deák téren és a Fő utcában; de beszéltünk egy valahai résztvevővel is, aki hitelt érdemlően bizonyította, hogy amit a perben róla állítottak – nem perdöntő dolgokról van szó – mind szemenszedett hazugság.

– Kende Péter Szobor egy gyilkosnak? című cikkében annak idején így fogalmazott: „komolyan, megalapozottan soha senki nem cáfolta, hogy a Tóth Ilona-perben megállapított tényállás döntő többsége igaz”. Az önök könyvével megdől ez az állítás?
– Van annyi bizonyítékunk, hogy azt tudjuk mondani: a tényállás nem felel meg a valóságnak. Az olvasó pedig majd a könyv alapján eldöntheti, hogy igazunk van-e, vagy sem. Amikor elkezdtük kutatni az ügyet, semmit nem zártunk ki. Végül is az, hogy egy ellenállóbázison elfognak egy kémet, akit önvédelemből megölnek, nem olyan képtelen eset egy forradalomban, hiszen ez nem kártyaparti, ahol glaszékesztyűben ülnek az urak és licitálnak egymásra. A forradalom néha kemény, véres valóság, és megvan az önvédelmi joga. Ezért nem lepődtünk volna meg, ha a kutatások végén arra a következtetésre jutunk, hogy az eset megtörtént – de nem történt meg.

– Ön szerint mi az oka annak, hogy ezt a témát ma is ekkora indulatok veszik körül jobbról-balról, valahányszor előkerül?
– A hibásan értelmezett politika. A mi célunk pontosan az volt, hogy leválasszuk a Tóth Ilona-ügyet a politikáról. Az nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, hogy mi történt a Domonkos utcában, még ha egyes „objektív szemléletű” történészek így is tálalják. Nem szeretnénk, ha ez a könyv is egy politikai cirkusz közepébe kerülne, mert nem ezért készült. Nekünk nem az volt a célunk, hogy valakit fehérre mossunk, úgy véljük: hagytuk a tényeket érvényesülni. A rendelkezésünkre álló anyagokból számtalan bizonyítékot szedtünk össze, amelyek egyértelművé tették, hogy akkor, ott és úgy, ahogy a peranyagban szerepel, ez a gyilkosság nem történhetett meg.
 
< Előző   Következő >
buy generic bactrimn online http://infopillsrx.com/buy-generic-bactrim-cheap.html
metronidazole cost at http://bestpillsforsale.com
buy ivermectin
buy wellbutrin online

Nemzeti Jogvédő Alapítvány © 2010. - Legfrisebb jogvédő hírek, magyar nemzeti jogvédelem