Kézi vezérlésű ügyészség Magyarországon?

szeptember. 17. 2007. 11:11 Publikációk

MTI
2007-09-12 11:03

A Magyar Nemzet által megkérdezett jogász szerint aggályos, hogy Gyurcsány szólt az ügyészségnek a Magyar Gárda ügyében, akárcsak az, hogy október 23-a után a katonai ügyészség minden olyan feljelentést elutasított, amely a rendőrfőnökök felelősségét firtatta.

Gaudi-Nagy Tamás jogász szerint az ügyészség semmiképpen sem a kormány végrehajtó szerve, és az a fajta vizsgálat, amely megrendelésre történik, aggályos. A jogász ezt annak kapcsán mondta el a szerdai Magyar Nemzetnek, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi kérésével összhangban a Fővárosi Ügyészség vizsgálatot folytat a Magyar Gárda törvényes működéséről.

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője úgy véli, egyértelműen ártalmas és helytelen gyakorlat, ha a politika valamely tényezője vagy éppen a miniszterelnök közvetlen hatást tud gyakorolni a törvényességi felügyeleti jogkört gyakorló ügyészségre – olvasható a lapban. Gaudi-Nagy Tamás szerint ügyelni kellene a látszatra.

A büntetőjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy az október 23-i események után éppen a katonai ügyészségek magatartása volt a legaggasztóbb, hiszen minden olyan feljelentést elutasítottak, amely a rendőri vezetők felelősségét firtatta. Mint elmondta, akkor az volt a katonai ügyészségek filozófiája, "hogyan ne indítsunk eljárást".

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a kormányfő három hete a bíróság által bejegyzett Magyar Gárda kulturális és hagyományőrző civil egyesület jogszerű működésének "alapos és megalkuvást nem ismerő törvényi felügyeletét" kérte a legfőbb ügyésztől.

Úgy tűnik, a kormányfő kérése meghallgatásra talált – tette hozzá a cikk, utalva arra: Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn az Országgyűlésben kifejtette, több olyan bejelentés érkezett az ügyészséghez az utóbbi napokban, amely a Magyar Gárda alapszabálytól eltérő, ezért törvénysértő tevékenységére utaló adatokat tartalmaz, és emiatt a Fővárosi Ügyészség "vizsgálódik".