A+ | A- | Alap
2017. június 29.  
Advertisement
Kezdőlap
Információk
Kapcsolat
Weblaptérkép
Jogvédő Hírek
Tárgyalási Napló
Nemzeti Vagyonvédelmi Munkacsoport
A Magyar Gárda ügyei
Tanúkat keresünk!
2006. szeptemberi és októberi tüntetések és megtorlások
2007 őszi tüntetések
A Lelkiismeret'88 Csoport ügyei
Történelmi Igazságtétel:
- A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása
- Képíró Sándor Csendőr ügye
- Kristóf László jogi rehabilitációja
Budaházy György ügyei
Választás 2006
A váci nemzeti könyvespavilon ügyirata
Képes Krónika ügy
Kisebbségi Jogvédő Intézet
Próbaperek a délvidéki magyarok állampolgárságáért
Kvassay hídi ügy
Az egri Markoth Ferenc kórház ügye
2008. április 11-i tüntetések
Videók és Képek

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!








Lovas István: A bronzkatona árnyéka PDF Nyomtatás E-mail
2007. június 04.

Tunne Kelam európai parlamenti képviselő a tallinni szovjet emlékműről - Magyar Nemzet - 2007. május 12. (25. oldal) - Lovas István


Nemzetközi üggyé dagadt a tallinni második világháborús szovjet emlékmű katonai temetőbe költöztetése: először zavargásokat váltott ki észtországi orosz ajkú fiatalok köreiben, majd Moszkva dühös nyilatkozatokban reagált, következményekkel fenyegetve Észtországot. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter viszont telefonon biztosította Toomas Hendrik Ilves észt elnököt, hogy a vitában Észtország bírja Washington támogatását. Nyilvánvaló tehát, többről van szó, mint egy szovjet emlékműről, többről, mint az észt–orosz kapcsolatokról. Hogy pontosan miről is, erről beszélgettünk Tunne Kelam egykori észt ellenzékivel, aki jelenleg az EP-ben Észtország európai néppárti képviselője.

Keretes írás:
Tunne Kelam, az Európai Parlament európai néppárti képviselője 1965 és 1975 között az Észt enciklopédia főszerkesztője volt. A hetvenes évek elején csatlakozott a földalatti függetlenségi mozgalomhoz. Ő volt a szerzője annak a közös felhívásnak, amelyet két demokratikus észt politikai csoport intézett 1972-ben Kurt Waldheimhez, az ENSZ akkori főtitkárához. A felhívás részletezte a szovjet megszállás alatt álló Észtországban elkövetett emberi jogsértéseket, és követelte a megszálló csapatok kivonását, valamint azt, hogy az ENSZ segítsen szabad és demokratikus választásokat rendezni Észtországban. Kelamot a felhívás miatt elbocsátották állásából. 1975 júniusában – miközben rendőrségi vizsgálat folyt ellene – dokumentumot juttatott el a Helsinkiben tanácskozó európai vezetőkhöz, amely ismertette az észt emberjogi aktivisták ellen használt elnyomó módszereket. Az EP-képviselő 1979 és 1987 között egy csirketenyésztő gazdaságban dolgozott, de felvette a kapcsolatot a Nyugattal, és rendszeres tájékoztatót küldött az észtországi emberjogi helyzetről. 1988-ban egyike volt a Szovjetunió egykori területén létrejövő első nem kommunista párt, az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt alapítóinak, amely később két más egyesüléssel együtt mozgalmat indított, hogy a tagköztársaság polgárai észtként jegyeztessék be magukat. A mozgalom kezdeményezői Észtország helyzetét a nemzetiszocialisták által elfoglalt Dániához, Norvégiához és Hollandiához hasonlították. Az Észt Kommunista Párt 1989 végén esett szét. 1991. augusztus 20-án Észtország visszanyerte függetlenségét. Tunne Kelam az önálló Észtországban 1992 és 2004 között két év szünetet leszámítva végig a parlament alelnöke volt. 1993 és 1995 között az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt elnökeként dolgozott. A párt 1995-ben társult a Pro Patriával, amelynek eredményeként létrejött a Pro Patria Unió. Ennek Tunne Kelam lett az elnöke. 2002 és 2003 között az európai uniós alkotmánytervezeten dolgozó „konvent” tagja volt.

Nem volt-e már régen esedékes a szovjet emlékmű eltávolítása?
– Az utóbbi két évben militáns oroszok egyre inkább „használták” ezt a szobrot. Abban igaza van, hogy a szobor elmozdítása – hiszen az a szovjet elnyomást jelképezte – már régen esedékes volt. Annak idején, 1991-ben nem tudtuk megtenni, amikor újra elnyertük függetlenségünket, mert a szovjet csapatok 1994-ig Észtországban állomásoztak. Azt követően pedig nem volt olyan fontos, mivel az orosz veteránok csupán azért mentek a szoborhoz, hogy virágot helyezzenek el rajta. De két éve orosz iskolásokat vittek oda – mégpedig szervezetten –, azt állítva, hogy Észtországot sohasem foglalták el a szovjet csapatok. Az elmúlt héten őket használták fel a lázadásokban való részvételre is. Úgyhogy a döntést azért hozta az észt kormány, mivel a szobor az orosz tiltakozás fókuszpontjává vált. Ezért kellett azonnali hatállyal eltávolítani. Ezt követően egy katonai temetőben helyezték el. Vagyis hamisak azok a híresztelések, hogy elpusztították vagy szétfűrészelték. Az orosz duma küldöttsége meg is vizsgálta az emlékművet.
– Nem folyt ezelőtt egyfajta „szkanderezés” a szobor eltávolítását célzó törvénytervezet körül?
– Nem. A sajtójelentésekkel ellentétben a törvényjavaslat nem az eltávolításról szólt, hanem a parlament a háborús sírok védelmére vonatkozó törvénytervezetet fogadott el. Ez első ízben szabályozta az Észtország területén található katonai sírok ügyét. Több mint kétszáz érintetlen szovjet és mintegy 20–30 német katonai sír található Észtországban. Észtország különszerződést kötött Finnországgal és Németországgal a síremlékek védelmére. Oroszország azonban sajnos nem volt hajlandó aláírni az egyezményt. Ez jogi alapot szolgáltatott a sírok eltávolítására.
– Ha jól emlékszem, ezt a törvénytervezetet Ilves elnök nem írta alá, ugye?
– Így van. Visszaküldte a parlamentnek. De a parlament ezután is jóváhagyta.
– A beszélgetésünket megelőző napon, május 2-án egy cikk jelent meg a magyar kommunista párt egykori lapjának utódjában, a Népszabadságban. A Bronzkatona bosszúja címmel európai parlamenti kollégája, a szocialista Hegyi Gyula cikket jelentetett meg. Ennek alaptézise nagyjából az, hogy az észtek alá kívánják ásni a második világháború óta fennálló kelet–nyugati konszenzust, és megemlíti, hogy Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke is elítélte a szovjet szobor eltávolítását. Mi erről a véleménye? És arról, hogy balliberális magyarországi lapok arról cikkeznek, miszerint Észtországban a Waffen-SS-nek szobrot állítottak?
– A cikk sajnos azokra a nyugati érzésekre apellál, hogy mivel a szovjet hadsereg részt vett Hitler leverésében, hálásaknak kell lennünk a Szovjetuniónak. Ugyanakkor azoknak a nemzeteknek, amelyek szenvedtek a szovjet kommunista totalitárius uralom idején, feladatuk, hogy változást idézzenek elő ebben a felfogásban. A változás iránti igényt az Európai Parlamentnek az a határozata fejezte ki nagyon jól, amelyet két évvel ezelőtt fogadtak el, és a második világháború következményeiről szólt. Ebben teljesen egyértelműen áll az, miszerint annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg szerepet játszott a Hitler fölött aratott győzelemben, Kelet- és Közép-Európa számos nemzete nem élvezhette a szabadságot, hanem új megszállás és diktatúra alatt kellett szenvednie. Egyúttal az unió parlamentje üdvözölte azon népeket, amelyek felszabadultak a szovjet elnyomás alól. Vagyis feladatunk, hogy kiegyensúlyozzuk az európai történelmet, amely egészen mostanáig egyoldalú volt, és amelyben nem vették figyelembe azt, ami Kelet-Közép-Európában történt. Tehát ezzel nem aláásunk valamit, hanem csak így garantálhatjuk azt, hogy ilyen szörnyű diktatúrában többé ne kelljen embereknek szenvedniük.
– És a Lantos-féle elítélés?
– Nem ő az első olyan politikus, aki elfogult hírek alapján ítélt és cselekedett. De most eljött az idő, hogy a közép- és kelet-európai történelmi tapasztalatokat is figyelembe vegyék. Mindmáig a szovjet emlékművek elleni mindenfajta támadást a második világháború eredménye, a Hitler elleni koalíció sikere ellen irányuló támadásnak tekintenek. Csak a hátteret nem tanulmányozzák. De nézze csak meg, hogy a Wall Street Journalban milyen cikkek jelentek meg. (Az amerikai üzleti körök vezető lapjának május elsején olvasható szerkesztőségi állásfoglalása szerint „az észteknek feltétlenül joguk van arra, hogy eldöntsék, hová helyezzenek egy emlékművet saját fővárosukban” – L. I.) Vagy tegnap a Moscow Timesban. Vagyis pontosan az ellenkezőjéről van szó. Az igazság feltárásáról Európa keleti felében. Abban a felében, amelyről II. János Pál pápa azt mondta, hogy Európa „másik tüdeje”. És amely negyven éven át nem kapott oxigént. – És mit mond arra a vádra – amellyel rendre találkozni magyarországi balliberális lapokban –, hogy a Waffen-SS-nek állítanak fel szobrot Tallinnban egy udvarban?
– Azt, hogy nem igaz. Néhány évvel ezelőtt szó volt arról, hogy egy kis szobrot emelnek észt katonáknak, akik technikailag a Waffen-SS részei voltak. Ők azonban azért fogtak fegyvert, hogy a Vörös Hadsereg ne térhessen vissza Észtországba. A Szovjetunió azt tervezte, hogy a balti népeket az Urálba deportálja. Vagyis e katonák úgy látták, hogy ha a Vörös Hadsereg visszatér, akkor az észt nemzetet teljes katasztrófa fenyegeti. A németek fegyvert adtak nekik. A szovjetek több ezer veterán katonát bebörtönöztek azon egyszerű ok miatt, hogy ellenálltak a Vörös Hadseregnek. Vagyis a cél nem az volt, hogy a Waffen-SS-nek állítsanak emléket, hanem az, hogy a Vörös Hadseregnek ellenálló észt katonákra emlékezzenek.
– Milyen arányban támogatja az észt lakosság az emlékmű eltávolítását?
– A múlt héten végzett felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 85 százaléka, beleértve az orosz ajkú lakosságot. Május 1-jén televíziós vita zajlott erről. A nézők 90 százaléka támogatta a kormányt.
– Május 2-án a Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lapunknak arra a kérdésére, hogy ha pártja ismét kormányra kerülne, akkor, ellentétben a korábbiakkal, eltávolíttatná-e a nagyon sokak szemében a szovjet zsarnoki elnyomást jelképező budapesti, Szabadság téri szovjet emlékművet, azzal felelt, hogy a „tallinni esetet tanulmányozzuk, és az összes hasznosítható következtetéseit igyekszünk levonni”. Hozzátette: „A történetnek még nincs vége, és erőteljes megfigyelői pozícióban vagyunk.” Ön szerint mi lesz az észt történet vége?
– Ez az Európai Uniótól függ. És annak szolidaritásától. Egy dolog teljesen nyilvánvaló. Ez nem „megvitatandó kérdés”. És nem arra kell várni, hogy az oroszok észhez térjenek, akikkel azután egyezségre lehet jutni. Moszkva továbbra is fenntartja, illetve fokozza az Észtországra nehezedő nyomást. Ha az Európai Unió nem reagál egyöntetűen, és nem parancsol megálljt Moszkvának, ez a konfliktus lakmuszpapír lesz: ha Oroszországnak sikerül Európára erőltetnie a Kelet-Európáról kialakított saját értelmezését, és ezt elfogadja az Európai Unió, akkor olyan útra lépünk, amely egy XXI. századi müncheni egyezményhez vezet. Ez ilyen egyszerű.
– Nem vár ön túl sokat – gerincet – attól az Európai Uniótól, amely kerethatározatában a XX. századnak csupán az egyik totalitárius állama által elkövetett bűnök tagadását ajánlotta büntetni, de nem a másik, a szovjet parancsuralmi rendszerek által elkövetett bűnöket és tömeggyilkosságot?
– Az Európai Uniónak ezt akkor is meg kell tennie.
– Mármint a parányi Észtországot megvédenie a behemót Oroszországgal szemben?
– Igen. És el kell ítélnie a kommunizmus által elkövetett bűnöket. Azt hiszem, nem lehet jövőnk anélkül, hogy ne lennénk tisztában a múltunkkal. Márpedig ez a múlt közös múltunk, része az európai integrációnak. Eddig számos nagy nyugat-európai ország azt az álláspontot képviselte, hogy gazdasági és politikai téren együttműködünk, de a „múltjukkal nem foglalkozunk, mert az magukra tartozik”. Márpedig múltunk egyértelműen az integrációs folyamat része. Csak ezt lélektani integrációnak nevezném. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy az Európai Parlament határozatot hozzon a totalitárius kommunizmus bűneiről. Az Európai Néppárt három évvel ezelőtt elfogadott egy ilyen határozatot. Azzal a kikötéssel, hogy az Európai Néppártnak hasonló határozatot kell elfogadnia az Európai Parlamenten keresztül. Úgy esett, hogy Észtországra jutott ismét az úttörő szerep. Minden rosszban van valami pozitív. Úgyhogy tartsuk csak szem előtt ezt a pozitív szempontot.
– Gondolja, hogy Moszkva gazdaságilag zsarolni fogja Észtországot?
– Nem komoly a dolog. Már bevetettek gazdasági blokádot közvetlenül azután, hogy 1991–92-ben helyreállítottuk függetlenségünket. Teljes blokád alá vettek bennünket. Leállították az olaj- és gázszállítást. Vagyis ilyenekhez hozzá vagyunk szokva. Nem fogunk meghátrálni.
 
< Előző   Következő >
buy generic bactrimn online http://infopillsrx.com/buy-generic-bactrim-cheap.html
metronidazole cost at http://bestpillsforsale.com
buy ivermectin
buy wellbutrin online

Nemzeti Jogvédő Alapítvány © 2010. - Legfrisebb jogvédő hírek, magyar nemzeti jogvédelem