Pál Márton vádlott elleni szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt lefolytatott büntetőeljárásról készített beszámoló

október. 17. 2005. 17:17 Publikációk

. Támadás a Szabadság téri szovjet emlékmű ellen

"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."

Mahatma Gandhi

Pál Márton 2004. november 9-én, egy éppen a helyszínen tartózkodó fotós által megörökítve, a délelőtti órákban Budapesten, a Szabadság téren álló, acélkordonokkal védelmezett, (elvileg) folyamatos – adófizetőknek milliós nagyságrendű többletkiadást jelentő – rendőri felügyelettel óvott szovjet hősi emlékműnél rótta le tiszteletét az elesett hősök emléke előtt.

Méltó módon emlékezett meg azokról – az országba bevonuló szovjet csapatokkal szembeszálló – hazafiakról, akik 1956. november 9-én, utolsó ellenállási hullámként próbálták megfékezni Tarjánnál a „Krasznaja Armija” előrenyomulását. A Vörös Hadsereg elveihez méltó módon oldotta meg a kialakult patthelyzetet, mivel hadászati fölénye elenyészett az ellenforradalmárok lelkesedésével és elszántságával szemben, így visszavonultak a falun kívülre, az ágyúcsöveket a falu felé fordították, és egy óra moratóriumot adtak a lakosságnak, hogy a megbújó felkelőket kiadják.

Pál Márton így az eseményekhez illő módon, fáradt olajjal és vizelettel töltött befőttesüvegeket dobott az emlékmű feliratának, és egy borítékot helyezett el annak tövénél, rövid üzenetként hátrahagyva, magyarázatul tettének motivációjára.

Mint ismert, Pál Márton az egyike azoknak, akik azért küzdenek, hogy a Szabadság tér visszakapja eredeti történelmi arculatát. Itt állt korábban a Trianon emlékmű és az Ereklyés Országzászló a II. vh. utáni lerombolásáig, de most csak a Magyarországot megszálló és végigfosztogató bolsevik sereg rémtetteit és hazánk több évtizedes rabságát felidéző szobor áll.

Pál Márton cselekedete kárt okozott. „Kárt” okozott annyiban, hogy a média kénytelen-kelletlen rövid ideig foglalkozott a történtekkel, de arra minden igyekezet ellenére nem lehetett sem a szélsőjobboldali, sem a soviniszta jelzőt ráütni, így nem is kaphatott nagy visszhangot.

Kárt okozott Pál Márton cselekedete amiatt is, hogy az emlékművet – amely talán sokak által nem is tudottan a Fővárosi Vagyonleltárban szereplő képzőművészeti alkotás – megrongálta, és annak a helyreállítása a hatóságok erőteljesen túlzó becslése szerint 1.000.000,- Ft-ot emészt fel.

Nos, természetesen, ezen utóbbi mozzanat haladta meg a hatóságok ingerküszöbét és Pál Mártont bíróság elé állították. Egyetlen tárgyaláson eldőlt, hogy Pál Márton bűnös rongálás bűntette elkövetése miatt, és a bíróság 32 napi, fizikai munkakörben eltöltendő közérdekű munkára ítélte.

Az ügyben egy érdekes vonatkozásban került elő a kulturális javak körébe eső jószág fogalma. A vonatkozó törvény szavai szerint kulturális javak az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai, valamint a művészeti alkotások.

Az első fokú tárgyaláson – dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és az irodájának színeiben eljáró dr. Forgács Gábor ügyvédjelölt azzal érvelt, hogy a szobor – éppen a törvény betűje folytán – nem kulturális jószág. A fenti fogalmak körébe semmilyen módon nem sorolható, nem művészeti alkotás, nem az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítéka, hanem épp ellenkezőleg, egy idegen államhatalom megszálló katonáinak emléket állító építmény.

Fontos még kiemelni, hogy a büntető bíróságot határozata meghozatalakor soha nem köti semmiféle korábbi határozat, döntés vagy nyilvántartás.

Az I. fokú Bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy szobor műemlék, mivel ekként van nyilvántartva, illetve a védelem ilyen irányú védekezését azzal hárította el, hogy az emlékmű a II. világháborún belül Budapest ostromának állít emléket, így mindenképpen a kulturális jószág körébe tartozik.

Az I. fokú Bíróság kiemelte továbbá, hogy nem vizsgálható a kulturális jószágnak minősítés körében, hogy az emlékmű pozitív, vagy negatív megítélésű-e a közfelfogás szerint.

Sajnos az I. fokú Bíróság ennek a kérdésnek abban a körben sem tulajdonított jelentőséget, hogy Pál Márton cselekménye mennyiben veszélyes, vagy éppen nem veszélyes a társadalomra, mivel a rongálás vagyon elleni bűncselekmény, és így a Fővárosi Önkormányzatnak okozott sérelem volt a döntő az ügy elbírálásában.

Védelem hiába érvelt amellett, hogy az emlékmű az általános, többségi közfelfogás szerint olyan üzenetet hordoz, amely széles társadalmi szinten nem elfogadott, így a cselekmény – a rongálás speciális tárgya miatt – nem bűncselekmény, az I. fokú Bíróság ezzel nem értett egyet.

Vádlott és védelem természetesen az I. fokú Bíróság álláspontjával nem értett egyet, és a döntés ellen fellebbezett.

A fellebbezésben utalt arra, hogy a cselekménnyel érintett szobor a letűnt kommunista rendszer által az oktrojált hatalom legitimálásának céljából került felállításra, ezért a szobor jelenlegi közterületen való elhelyezkedése jelent valójában veszélyt a magyar társadalomra nézve. A szobor és a szobor által jelképezett önkényuralom elleni fellépés az alkotmányos rendszerváltozási folyamat eredményeinek megvédése érdekében kifejtett cselekmény, amely nem büntethető.

Védelem hivatkozott arra is, hogy az I. fokú bíróság elmulasztotta annak az érdemi mérlegelését elvégezni, hogy vádlott cselekményét milyen motivációk vezették, és így a vádlott bűnösségét mennyiben befolyásolták. Ha ezt a mérlegelést érdemben elvégezte volna, akkor megállapíthatta volna azt, hogy egy olyan tárggyal szemben lépett fel vádlott, amely jelenléténél fogva veszélyt jelent a magyar társadalomra, hiszen egy olyan önkényuralmi rendszert szimbolizál, amely jelképének használatát a Btk. 269/B. §-a büntetni rendeli.

Egyesek szerint az emlékmű területe anno szovjet tulajdonba került, és ma az Oroszországi Föderáció állami tulajdonába tartozik, erre vádlott utalt vallomásában. Ezt az értesülést azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehetett az eljárás során. A sors furcsa fintora, hogy ilyen előzmények után az I. fokú Bíróság ítélete – merő véletlenségből – nem tartalmazza azt, hogy az ítéletét a bíróság a „Magyar Köztársaság nevében!” hozta.

A II. fokú Bíróság a fellebbezést érdemben elbírálta, és a vádlott csekély bűnösségére tekintettel eltekintett a vádlottal szemben büntetés kiszabásától, és őt két évre próbára bocsátotta, azaz a büntetés kiszabását két évre elhalasztotta, így az I. fokú ítélethez képest lényegesen enyhébb jogkövetkezményt: büntetés helyett intézkedést alkalmazott Pál Mártonnal szemben.

A Fővárosi Bíróság különös súllyal vette figyelembe azt a döntésében, hogy lényegében egy politikai véleménynyilvánításról volt szó, amely azonban mivel kárt okozott jogkövetkezmény nélkül nem maradhatott.

Pál Márton, miután az üvegeket a szobornak dobta, és a borítékot is letette, megvárta az akkor már sietve közeledő rendőrök megérkezését, és minden atrocitás, ellenállás és hangoskodás nélkül hagyta, hogy elvezessék a helyszínről.

Nyugodt volt. Igaza volt.

Megdöbbentő, hogy mai napig hatályos az 1945. évi IX. törvény, amely Budapest főváros "felszabadításánál" elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről szól és amely szerint a „magyar nemzet, felismerve a Vörös Hadsereg sorsszerű küldetését, a Budapest főváros felszabadításánál elesett szovjet hősök emlékét hálája és kegyelete jeléül törvénybe iktatja.”

Lehet-e jogi és politikai rendszerváltozásról beszélni ennek ismeretében ?

A ma már teljes mértékben ismert történelmi tények egyértelműen igazolják, hogy a hódító és büntető szándékkal érkező megszálló haderő foglalta el 1945-ben Magyarországot, cselekedeteivel túlszárnyalva a tatár- és törökdúlás borzalmait is.

Minek kell még történnie ahhoz, hogy ez az emlékmű elkerüljön onnan, ahol nincs semmi keresnivalója és ahol folyamatosan sérti a magyar emberek érzéseit, jelenléte közbotrány a XXI. század elején ?

Budapest, 2005. október 17.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Dr. Gaudi-Nagy Tamás kuratóriumi ügyvezető
és dr. Forgács Gábor ügyvédjelölt sk.

Ahogy a távoli fotós látta: