Győzött a jog

A Legfelsőbb Bíróság (LB) felmentett egy, Ságvári Endre likvidálása miatt csaknem fél évszázada kivégzett csendőrnyomozót. Kristóf László 1944. július 27-én részt vett abban az akcióban, amelyben egy budai cukrászdában megpróbálták elfogni az illegális kommunista Ságvárit, aki azonban fegyverrel ellenállt és a tűzharcban életét vesztette.

A történtek miatt 15 évvel később az LB három egykori csendőrt halálra ítélt, akiket ki is végeztek, köztük volt Kristóf László.

A halálraítélt hozzátartozója által kezdeményezett felülvizsgálati tárgyaláson hétfőn az LB Ságvári Endre megölése ügyében felmentette az egykori csendőrt, más vádpontok esetében pedig elévülés, illetve büntethetőséget kizáró ok miatt megszűntette az eljárást.

(MTI)